2018 tavaszát írjuk. Magyarországon dúl a választási kampány, a sajtó a pártok és a jelöltek ígéreteitől, illetve az ellenfélre szórt minősítéseiktől hangos, ahogy egy kampányban szokás. Közelít a döntés vasárnapja, a baloldal koordinált jelöltállításról tárgyal, a kormánypártok pedig a migráció elleni fellépés fontosságáról beszélnek. A baloldali ellenzék egyik pártja, bizonyos Demokratikus Koalíció (DK) kampányvideóval hívja fel magára a figyelmet.

Hirdetés

A videó drámai. Arról szól, hogy a párt álláspontja szerint miként alakul hazánk jövője, ha ismét a Fidesz–KDNP arat győzelmet, és Orbán Viktor marad a miniszterelnök. Kertelésről szó sincs: az üzenet az, hogy egy újabb jobboldali győzelem esetén Magyarország elhagyja az Európai Uniót, és egyre szegényebb, egyre keletibb, egyre kevésbé szabad, azaz hanyatló ország lesz. „Orbán kivezet minket Európából!” – szól a szlo­gen.

Most, 2022 nyarán érdemes visszatekinteni erre a videóra. Közzététele óta két országgyűlési választáson szerzett kétharmados többséget a jobboldal, és lám-lám, ez a bugris ország még mindig az Európai Unió tagja, elszegényedésről pedig szó sincs, éppenséggel évről évre emelkedik az életszínvonal. A DK állítása olyan látványosan bukott meg, ami még esetükben is ritka. De mi ment ennyire félre a Gyurcsány Ferenc rajongói klubnál?

Tekintsünk el egy percre attól, hogy ennek a pártnak az elnöke mit tett kormányfőként Magyarországgal. Felejtsük el kicsit, hogy mennyit hazudott nekünk, tegyük félre a rendőri brutalitást, az egekbe szökőő államadósságot és a tíz százalék feletti munkanélküliséget. Próbáljuk most inkább önmagában nézni a DK visszatérő állítását: ők vannak Európa (nem az EU-ról beszélnek) pártján, a Fidesz pedig ellene, és utóbbi – amint lehet – kivezet majd minket onnan. Ez a vád nem a 2018-as videóban jelent meg először, és nem is akkor utoljára. Lényegében minden héten akad egy baloldali politikus vagy megmondóember, aki ezt szajkózza. Kicsit olyan ez, mint amikor hetente megszűnik hazánkban a demokrácia és a sajtószabadság.

Az állítás első és második ránézésre is látványosan megalapozatlan. Megfogalmazói azzal próbálják alátámasztani, hogy Magyarországnak több ponton is vitája van az unióval, és a brüsszeli elitben nem Budapestet vágják rá a legtöbben a kedvenc fővárosukra vonatkozó kérdésre. Mindez persze igaz, hazánk nem fekszik be szolgai módon az Európai Bizottság összes javaslata alá, és nem átall nyíltan nemzeti érdekeket képviselni a tanács ülésein. A viták, konfliktusok tehát valósak, csak éppen ebből a legkisebb mértékben sem következik, hogy akár Orbán Viktor, akár a pártja EU-ellenes, hovatovább Európa-ellenes volna. Számoljunk le tehát néhány tévhittel!

Először is, az Európai Unió nem egyenlő Európával. Sem politikailag, sem földrajzilag, sem gazdaságilag, de még kulturálisan sem áll meg az azonosítás. Vagy talán ki meri bárki jelenteni, hogy Norvégia és Svájc nem Európa része? Hogy Bulgária jobban Európa, mint a Vatikán? Ugyan már. Európa sokféleképpen értelmezhető és leírható, de egyik szempont sem vezet oda, hogy egyenlőségjelet tegyünk az EU és Európa közé. Az unió kritikája tehát nem Európa kritikája.

Másodszor, ha két fél között konfliktus van, az önmagában nem jelenti azt, hogy ez a két fél egymás ellensége. Hozhatnék most hétköznapi példát arról, hogy minden házasságban és barátságban akadnak nézeteltérések, de maradjunk a politikai színtéren. Itt ugyanis nem csupán előfordulnak konfliktusok, hanem természetszerűleg szerves részei a mindennapoknak. Nem üzemzavar tehát, amikor egy tagország vitában áll Brüsszellel, hanem üzemszerű működés, sőt, hogy egy, a modern progresszívoknak kedves kifejezéssel éljek: normalitás. Erre persze jogos ellenvetés, hogy hazánknak az átlagosnál több vitája van az unió intézményeivel és néha a többi tagországgal is. Igen, ez nehezen vitatható, csak ettől még nem lesz helyes állítás az, hogy a konfliktus és a kritika egyben EU-ellenesség is lenne. Érdekképviseletről van szó, s nemcsak Nagy-Britanniára, hanem minden értelmes országra igaz, hogy nincsenek barátai, csak érdekei. A jobboldali kormány pedig ezt felismerve nem azzal van elfoglalva, hogy mindenáron vállveregetést kapjon a brüsszeli intézményektől vagy az alapító tagállamok kormányaitól. Ehelyett a nemzet érdekeit képviseli akkor is, ha ehhez vitát kell vállalni.

S végül, de nem utolsósorban: hol helyezkednek el ebben a képletben a magyar választópolgárok, különösen a Fidesz-szavazók? A kérdés azért merül fel, mert a baloldal ezen a ponton ismét saját tévedésének áldozata. Mivel elhitték saját propagandájukat arról, hogy Orbán Viktor és a Fidesz EU-ellenes, értetlenül állnak a tény előtt, hogy a magyarok uniópártisága az egyik legmagasabb az egész kontinensen, és természetesen a jobboldali szavazók körében is jókora többséget alkotnak az EU-tagság hívei. Készséggel elismerem, hogy a felvázolt hamis baloldali narratíva felől nézve mindez önellentmondásnak tűnik. Ha azonban félretesszük a szemellenzőt, és a valóságból indulunk ki, máris egyértelmű a képlet. A magyar szabadságszerető, öntudatos, ugyanakkor kitartó nemzet. Minél határozottabban képviseljük érdekeinket az EU-ban, annál egyenesebb gerinccel tudunk járni, és annál jobban érezzük magunkat. Ez hát a nagy rejtély. Ha elfogadjuk, hogy a viták felvállalása, az érdekképviselet nem EU-ellenesség, és hogy az öntudatos fellépés jót tesz a léleknek, máris eltűnik a látszólagos önellentmondás a Fidesz politikája és a szavazói magatartás között.

Azért is fontos lecke ez a baloldalnak, mert ők a jobboldallal ellentétben folyamatosan a behódolás és a mintakövetés politikáját képviselik. 2010 előtt kormányon soha nem utasítottak vissza semmilyen brüsszeli javaslatot, és most is mindenben melléjük állnak Magyarországgal szemben. Ha valaha hazánkban érdemben csökkenni fog az EU támogatottsága, az kizárólag azért lesz, mert a baloldal folyamatos lobbija miatt Magyarországot mindig büntetni, oktatni és szabályozni akarják, és kitartó munkával nem lehetetlen elérni, hogy elege legyen a nemzetnek az egzecíroztatásból.

Azt sem árt leszögezni, hogy az Európai Unió nem minden. Az EU nem öncél, nem azért vagyunk tagjai, hogy tagok legyünk. Ez a szövetség azért létezik, és mi is azért léptünk be, hogy közös erővel, együttműködve, de egymás alapvető érdekeit tiszteletben tartva jobb életet teremtsünk az európai nemzetek számára. Ha a brüsszeli intézményeken múlik, az unió hamarosan teljesen elszakad ezen eredeti céljaitól, és a nemzetek együttműködése helyett a központi akarat erőszakos végrehajtása lesz az egyetlen napirendi pont. Magyarország évek óta azért küzd, hogy ne így legyen, és az EU visszatérjen ahhoz az alapításkori célhoz, amely oly hosszú ideig sikeressé és gazdaggá tette.

Amíg egy fikarcnyi esély is van arra, hogy ez sikerülhet, addig maradni kell. Az együttműködés, a szövetségépítés mindig hasznosabb, mint a magányos farkas üzemmód. Főleg igaz ez egy tízmilliós ország esetén. De mindez nem jelenti azt, hogy a szövetségépítés oltárán mindent fel kell áldozni. Az a barát, amely teljes önfeladásra kényszerít, hamis barát. Mi a jobboldalon maradunk hát EU-pártiak mindaddig, amíg lehet, de hallgatni sosem fogunk. Valahol a mi kitartásunk kérdése is, hogy ez a jobb sorsa érdemes szövetség valóban szövetségként – nem szövetségi államként – fennmaradjon.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk