A két beszéd közti különbséget már bőségesen elemezték, a két ember közti különbség pedig aligha részletezhető. Ha most lennének a választások… de addig még kell néhányat aludni. Baxter Moszkvában járt, Putyin cár atyuska és egykori tartótiszt örülhetett, mert Baxter megköszönte, hogy a hős szovjet csapatok felszabadították Magyarországot a német fasizmus rabigája alól. Hogy ez nekünk, magyaroknak mennyibe került, azt nem tette hozzá. Putyin viszont megígérte: "úgy alakítjuk kapcsolatainkat, hogy 1956 soha többé ne fordulhasson elő". Å?szintén szólva nem tudom, ez fenyegetés vagy megnyugtatás, mert az oroszok százévenként egyszer múlhatatlan vágyat éreznek hazánk megszállására, ha pedig Putyin azt mondja, nem lesz több 1956, akkor ez azt is jelenti, többet esélyünk sem lesz a Nagy Testvér atyai gondoskodásának elhárítására.

Itthon közben ismét fellángolt az ordas náciveszély. Mint utóbb kiderült, két ittas szerb turista súlyosan bántalmazott egy indiai turistát, aki a Hősök terén készített videofelvételeket. A két szerbet a rendőrség elfogta, s a közlemény szerint az "incidensnek" nem volt rasszista indítéka, ám az éber szociálliberális kórus máris felzendült, s azonnal megjelent a Népszabadságban a Nyílt levél a belügyminiszterhez, melyben a Vér és Becsület aznapi demonstrációja kapcsán máris kijelentették: "…fasiszta suhancok a nyílt utcán zavartalanul bántalmazhatják hazánk külföldi vendégeit. A közrend ilyen mértékű összeomlása, s ami ezt lehetővé teszi: a társadalmi és politikai életet átható rasszizmus a legmélyebb aggodalommal tölt el bennünket." És így tovább, ismerős szöveg, a chartázó értelmiség, a zámolyi romákért tollat ragadó széplelkek, a Bácsfi Diana ellen tömegtüntetést szervezők hangja. "Mit kíván tenni a rasszista erőszak elfojtása érdekében?" kérdezi két szociológus a szegény kis belügyminisztertől, aki persze azonnal elhatárolódik a rasszizmustól és súlyos következményeket helyez kilátásba. A felháborodott aláírók persze főleg szociológusok és más értelmiségiek, egy-két ismertebb név is akad köztük, például Bojtár B. Endre, Krausz Tamás vagy Szakonyi Péter újságíró, aki nyilván egy Rózsa Ferenc-díjért pedálozik oly kitartóan, de akad itt olyan is, aki "dr. Judit Gordon-Lendvay pszichiáter és pszichoanalitikus" néven írta alá az antifasiszta kiáltványt, bizonyára e kis csoport lelki gondozójaként, valahol külföldön. Ez a paranoiás lélekállapot immár az egész balliberális táborra átterjedt, talán tényleg megrettentek, hogy "nem tudják úgy tönkretenni hazánkat, hogy közös erővel 2006-ban ne tudnánk felépíteni", amint Orbán Viktor ezt megfogalmazta. Szegény kis Bolgár György sem tudott már mást kitalálni (Népszava, február 18.), csak azon ijedezik, hogy Orbán Viktor "olyan ember, aki H betűs Nagy-Magyarország matricát ragaszt az autójára". Bolgár egy tévériport felvételén vette észre ezt a szörnyű dolgot, és "egyszerre tartja nevetségesnek, sajnálatosnak és bosszantónak", mert "a nagymagyar álmok bármiféle kergetése vagy akár csak matricás megidézése ugyanis irreális és felelőtlen". Eltöpreng azon, mi lenne, ha Schröder kancellár ragasztana ilyen matricát autójára a régi Németországról, majd cikkét így zárja: "És nagyon is a közre tartozik, hogy Magyarország következő miniszterelnöke ezek szerint olyan politikus akar lenni, aki lelke mélyén és az autója hátulján megkérdőjelezi az új, demokratikus együttműködésen alapuló európai rendet. Ez egyszerűen hátborzongató." Azért idézem ezt az apró, gyűlölködő ostobaságot, mert van benne egy elszólás, amiért még kaphat a fejére szegény Bolgár: tényként említi, hogy Orbán Viktor lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Mi tudjuk ezt, de örvendetes, hogy már ő is tudja.

Azt is tudják már, hogy "néhány héttel ezelőtt még Orbán volt a megfontolt vezető, Gyurcsány a dinamikus, most meg fordítva van", írja valaki a Magyar Hírlapban, csak szegény Hiller jegyezte meg keserűen, hogy "öt főpróba után gyenge előadást hallottunk, hiszen Baxter programbeszédére csak egy "panaszbeszéd" volt a válasz, hiszen Orbán, Kádár János ifjonti reinkarnációja "a múltba réved", Demszky pedig az Orbán-kormányt hibáztatta, mely bilincsbe verte Budapestet és nem adott pénzt a 4-es metróra. Hogy az Ügynök- és Baxter-kormány miért nem adott pénzt ugyanerre, azt a máris bukott főpolgármester nem említette. Egy másik Magyar Hírlap-cikk (Vidám szerda, február 16.) pedig így vélekedik: "Ha Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti évnyitója semmitmondásával az 1989 előtti időszakot idézte, akkor a tegnapi Orbán-beszéd egyenesen a hetvenes éveket. Adott volt ugyanis Kudlik Júlia, bár ő a Deltában jobb volt, nem beszélve a Gazdit keresünkről. Orbán Viktor viszont láthatóan nemcsak túlélte a decemberi népítélet kudarcát, de annak tapasztalataiból fel is hizlalta magát. Szót sem ejtett már autonómiáról, kettős állampolgárságról, helyette dőlt a szociális demagógia, s körvonalazódik az új stratégia: a pártelnök vándorprédikátorként járja az országot, összegyűlt hívei előtt sétál, gesztikulál, példabeszédeket mond három dimenzióban, ígér és buzdít. Ha így megy tovább, Németh Sándor megijedhet, mert nemcsak a vasárnapok lesznek vidámak." Németh Sándor hitgyülis lapjában, a Hetekben (február 18.) azt írják, Baxter "emelkedettre vette a formát, és mindenkihez szólt", "Orbán Viktor azonban ismét csak hívei körében tudott feloldódni…" Hát így is lehet csúsztatni. Ugyanitt Fricz Tamás úgy foglalta össze véleményét: "Gyurcsány Ferenc kommunikált, Orbán Viktor pedig mondani akart valamit", Ágh Attila ellenben a tőle elvárható színvonalon azt mondja, "nem talk-show volt, hanem egy művilág, melynek főszereplője Bajor Imrére sokkal inkább emlékeztetett, mint egy komoly államférfira. Álközönségnek, álkérdésekre álválaszok születtek, minden elemében mesterkélt, cukormázas és negédes volt. Hamisítatlan baloldali populizmust láthattunk keresztény, nemzeti, polgári tartalommal feltöltve." Mindezt persze nem Baxterról nyilatkozta, hanem Orbán Viktorról. Az persze nem populizmus, hogy Baxter meglátta a jövőt és benne a baloldal újjászületését – nem az, hanem egy megroggyant átmeneti figura vágyképe. Vajon mit akar tényleg tenni Baxter ezzel a szerencsétlen országgal a maradék időben? Felemelni a romákat, s éppen akkor, amikor lemondott Csík Tamás, az MSZP országos cigánytagozatának elnöke, aki azt mondta: "Megelégeltem, hogy a szocialista párton belül lekicsinylően, hatalmi pökhendiséggel kezelik a romaügyet"? Csík Tamás felháborodottan ecsetelte, hogy az MSZP "díszcigányai" egyáltalán nem törődnek a romákkal, igaz, egy tudósítás azonnal magyarázatot is adott a probléma lényegére. "A számlák alapján 700 liter üdítő, 29 kiló felvágott, 120 szendvics és 50 sütemény fogyott el egy cigány kultúráról tartott csepeli előadáson, melyen mindössze 12 fő vett részt. A helyi cigány önkormányzat rendőrséghez fordul, miután hiába kért magyarázatot Tóth Mihály MSZP-s polgármestertől munkatársa, B. Beáta költségkimutatásai miatt". Ez az apró hír a Magyar Nemzetből némi adalékul szolgál, miképp tűnt el 3500 milliárd forint közpénz egyetlen év alatt. Így. Apránként, számlákkal alátámasztva. A nagyobb összegek tendereken, meghívásos pályázatokon, szakértői díjak és tanácsok révén. Pontosan úgy, ahogyan a létező szocializmusban. Amikor 12 ember megívott 700 liter üdítőt – papíron.

Most, hogy "minden idők legdrágább magyar filmje" még a mérvadó balliberális kritikusok szerint is nagyot bukott, kezdődik a bizonyítvány megmagyarázása. Egy film sosem érhet fel az irodalmi remekmű nagyságához, töprengenek a Sorstalanság sorstalan nézői, egy német kritika pedig nemes egyszerűséggel annyit ír: "A film egy katasztrófa, amit a legjobb esetben hülyeséggel lehet magyarázni". A giccses ábrázolást és az ehhez méltó giccses zenét több német kritika is szóvá tette, a Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig így kezdte kritikáját: "Eleinte mindenki be kívánt tódulni a moziba, majd röviddel később a legtöbben el kívánták hagyni a vetítőtermet". A seregnyi statiszta, a számos edénnyi arcfesték és a jól megtömött ócskaruha-raktár ellenére a film "szégyellnivalóan banális", teszi hozzá a szerző, de más lapok sem könyörületesebbek a "hollywoodi holokausztfilmmel" kapcsolatban. Mindez persze mit sem von le Imre Kertész eredeti művének nagyszerűségéből, csak éppen nem kellett volna erőltetni a filmcsinálást. Hogy Kertész képes volt még Auschwitzban is érezni valamit, ami a boldogsághoz hasonlított, azt a Berliner Morgenpost írója így nyugtázta: "A majd két és fél órás filmben semmi sem volt látható ebből a különös boldogságból, csak a máshol már tucatszámra látott jelenetek." Mindettől függetlenül bizonyára Morriconénak lesz igaza, aki szerint a film "Oscar-díj veszélyes", hiszen aligha akad olyan zsűri, mely a témára való tekintettel levenné a remekművet Schindler listájáról. A már idézett Hetekben azt írják a film fogadtatásáról: "Sajnálatos módon egyes újságoknál ez a kérdés a napi politikai sárdobálás szintjére süllyedt, ennek köszönhetően az emberek egy része már az alkotás bemutatása előtt negatív érzéseket táplált a mű iránt. Már a film bemutatása előtt is közpénzek elherdálásáról beszéltek; egyesek azt a látszatot keltették, hogy az egész filmet »a mi pénzünkből« forgatták. Holott a valóságban a film elkészítéséhez többek között az izraeli állami tévé és az ottani filmalap egymillió euróval járult hozzá, nem is beszélve a piacvezető magyar televízióról, rádióról, internetes portálról, olajipari cégről stb." Hogy az izraeli szponzoroknak tetszett-e a film, arról lapzártánkig nincs értesülés. Lehet, hogy éppoly titok marad, mint Orbán Viktor titka.