Az egyik ünnepi műsorban egy meghívott vendég ártatlanul megjegyezte: „A magyar nemzet úgy tesz, mintha hülye lenne, de ez pozitív dolog”. Kis csend támadt, mindenki emésztgette a kijelentést, aztán kommentár nélkül folyt tovább az ünnepi párbeszéd. Persze rögtön lejegyeztem ezt a mondatot, melyben sok igazság van, csak a pozitívumot nem pontosan értem. Aztán később lejegyeztem egy másik, magvas mondatot is, mert a Polgárok Háza egyesztendős fennállását ünnepeltük Hende Csabával és a polgári körökkel, Makovecz Imre pedig rövid beszédének végén azt mondta: „A magyar nép ősi nemzet, nem tanácsos ezzel a néppel szórakozni.” Remélem, a két idézett mondatból tényleg valami pozitív fejlemény születik jövő ilyenkorra.

Tovább bővült az általam hevenyészve összeállított dicsőségtábla és szaknévsor, pontosabban szólva mégsem: ugyanazok kapták a kitüntetéseket, ugyanazért. Csak úgy találomra: Darvas Iván, dr. Kaltenbach Jenő, Mészáros Márta, Rajk László. Felbukkant az éji homályból Somogyi László nyugalmazott Kádár-kori építésügyi és városfejlesztési miniszter, kíváncsi lettem volna az indoklásra. Bölcs István, a 168 óra helyettes főszerkesztője – itt nem vagyok kíváncsi. Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó Rt. elnök-vezérigazgatója. Értjük. Dr. Petschnig Mária Zita, hát igen. A feledhetetlen Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Már régen megérdemelte, akárcsak elődje, dr. Tóth Zoltán volt közigazgatási államtitkár. Vajda Mihály filozófus, Vágó István, az RTL-klub műsorvezetője. Dr. Csapody Miklósné. Geszti Péter. Hanti Vilmos. Dr. Karsai László, Szita Szabolcs. Nyilvánvaló. Zalán Tibor. Karafiáth Orsolya költő, műfordító, kulturális szervező. Simor András költő, műfordító. Dr. Szvák Gyula. Zoltai Gusztáv. Gratulálok. Az eredeti szaknévsorba eddig csak egyetlen jelentkező kérte írásban felvételét, Frank Dénes, akinek cége, a Frank-Bau Kft. Építőipari, Kereskedelmi és Ingatlanforgalmazási vállalkozás (alapítva:1982/1972) tényleg kiváló referenciákkal rendelkezik. Szaknévsorom bővítése folyamatos, 2006. március 15-én még találkozunk jeles személyiségek mindenféle keresztjeivel. Ekkor adhatják át utoljára a leforrázott szegfű-díjakat is. A Népszabadság egyik publicistája A Szent István-i ökörség cím alatt foglalta össze ünnepi utógondolatait (augusztus 24.). Ebből idézek: „Nagyjából ezer éve a magyar politikai elit egyik zavaros előéletű vezető személyisége, bizonyos Vajk, gyanús módon nevet változtatva úgy döntött, hogy gátlástalanul kiszolgálja az országot befolyásuk alá vonni kívánó idegen hatalmak érdekeit, és rárontott saját nemzetére. Ördögi tervét megvalósítandó nagy mennyiségű idegenszívűt vett állami alkalmazásba, és legott elkezdődött a szellemi kútmérgezés. Jól tudták, hogy először a nemzet gerincét kell megroppantani, tehát a magyarság évezredes kultúráját, hagyomány- és hitvilágát támadták, hogy a globális divathullám igájába hajthassák a kultúrájuktól fosztott, megroppant gerincű, lehajtott fejű, céljukat, identitásukat vesztett magyarokat. A multinacionális, idegennyelvű, a magyar lélektől oly távol álló kereszténységet a legvéresebb terrorral terjesztették, hogy ostoba, önállótlan alattvalóvá züllesszék az egykor büszke, szabad népet. A terrort követő, évszázadokon át tartó agymosás írmagját is kiirtotta az autentikus nemzeti kultúrának: ezer év után is csak pinceüzletekben, kirakodóvásárokon és szélsőjobboldali rendezvényeken tűnik fel egy-egy griffes-indás tarsolylemez. A zsidók meg csak azért nem voltak benne ebben a sötét ügyben, mert akkoriban még annyira kevesen voltak ezen a környéken, hogy még bűnbakot sem lehetett belőlük csinálni.” Satöbbi, satöbbi. Tudjuk, ez a pesti humor, irónia, Sas József-i magasságok és mélységek, Verebes István-i távolságtartás. Nem vesszük komolyan, csak feljegyezzük az utókornak. Ezt üzeni az országromboló elit, ilyen vérbő humorral. Ez az ő Szent István-i ökörségük. Kitüntetést érdemel ez is – amíg lehet. Keresztet, csakis keresztet.