– Még a balliberális sajtóban is érte bírálat a MSZP-t a pár hete kihelyezett térhálók miatt, mondván, túl korai kampányolni. Mit gondol erről, mennyire szokványos, hogy egy kormánypárt hét hónappal a választások előtt hadjáratba kezd?

– Amikor Magyarország vezető kormánypártjának kommunikációs akcióit elemezzük, érdemes mindjárt a legelején rögzíteni, hogy az MSZP olyan „termék” a politikai pártok piacán, amelynek nem létezik állandó formája, hanem folyamatosan több alakzatban, eltérő külsővel jelenik meg. Ezt az alakzatot sokszor még a szocialisták hűséges szavazótáborának sem egyszerű beazonosítani, s még ennél is nehezebb vele a politikát távolról szemlélőknek azonosulniuk. Az MSZP csak abban az esetben számíthat a jövő évi választásokon sikeres szereplésre, ha képes az eddig pártpreferenciákkal nem rendelkezők számára is vonzó arculatot kialakítani. Ebből kiindulva úgy gondolom, jól teszi az MSZP, hogy saját imázsával foglalkozik.

– Tehát a cél csupán a párt éppen aktuális arculatának felépítése?

– Itt két lehetőséggel is számolhatunk. Az egyik az, hogy valóban megkezdődött a szocialista párt modernizálása, társadalmi helyének, a nemzeti problematikához, a baloldaliság alapértékeihez való viszonyulásának újraértelmezése. A másik – és a tények ismeretében valószínűbb variáció -, hogy a mostani szocialista kampány célja sem más, mint a belső szétesettség, érdekellentétek és tehetetlenség takarása. A szocialisták nem bizonyítani akarják szavahihetőségüket és megbízhatóságukat, hanem elhitetni, ez pedig nagy különbség.

– Sokan elhibázottnak tartják a szlogeneket is, az „Osztozni jó” például könnyen fordítható a visszájára. Egyetért a kritikusokkal?

– Az a baj ezzel a szlogennel, hogy mást mond, mint amit a választók látnak, és mást ígér, mint amit tapasztaltak az emberek. Ma, amikor egyes országrészekben sorra zárnak be a megélhetést biztosító munkahelyek, amikor a végzős diplomásoknak csak egyötöde tud elhelyezkedni, és amikor az önerőből való lakáshoz jutás esélye is csak a propaganda szintjén értelmezhető, amikor a társadalom nagy csoportjai masszívan a rendszerváltás vesztesének érzik magukat, elhibázott lépés az osztozkodás „örömét” hívószóként használni. Ebből a szempontból valóban értetlen arccal kérdezhet vissza a hirdetés olvasója. Az pedig már egyenesen morbid elem, hogy a szóban forgó plakáton késsel a kézben ábrázolják a jelenlegi hatalmat szimbolizáló alakot. A kés pedig, mint igazságosztó eszköz, legalábbis érdekes társítás, különösen, ha a hatalom kezében van.

– Az óriásplakátok piros-fehér-zöld színekben jelentek meg. A szocialisták célba vették a nemzeti tábort?

– Saját maga is tapasztalhatja mindenki, hogy a jelenlegi kormány verbális és vizuális megjelenései egy ideje egyenesen utánozzák a nemzeti oldalon jelenleg is alkalmazott elemeket. A nemzeti színek és szimbólumok használata például a rendszerváltozás óta jellemzően a nemzeti értékeket zászlajukra tűző pártok kampányaiban és rendezvényein jelentek meg. Amikor aztán a szocialisták – először Medgyessy Péter egyik beszédében – hozzákezdtek a magyar trikolór átvételéhez, illetve saját jelmondatukhoz használták a Fidesz által jelenleg is alkalmazott „biztonság” szlogenjét, egyértelműen ellenfeleik szimbólumainak kisajátítása irányába mozdultak. Az MSZP tehát ebben a tekintetben egyre inkább igyekszik hasonlítani a Fideszhez. Kézenfekvő célkitűzés, hogy ezzel a szocialisták a maguk oldalára csábítsák a nemzeti identitású, ám a Fidesztől távolabb álló szavazók egy részét.

– Hiteles lehet bárki szemében egy nemzeti szocialista párt?

– Valóban az a fő kérdés, hogy mennyire hihető az emberek számára a nemzeti értékek felé való törekvés. A jelenlegi hatalom képviselői ugyanis a magyarsághoz való igazi viszonyulásukat egyértelműen deklarálták a kettős állampolgárságot megakadályozó korteshadjáratukkal, ami a választók számára semmiképpen sem az össztársadalmi értékek iránti elkötelezettséget jelzi. Ha a mostani kampányból kirajzolódó szándékokat összevetjük, akkor leginkább azt mondhatjuk, hogy az MSZP számára a legkülönfélébb hivatkozások, referenciák, „kódok” pusztán a párt mint termék értékesítését célozzák, és ennek érdekében minden különösebb fenntartás nélkül emelik be akár a nemzeti értékeket megjelenítő kódokat is meglehetősen bugyuta üzeneteikbe. Nehéz pályára tért ugyanakkor ezzel a baloldal, mert a nemzeti elkötelezettségnek nem csak látható színei, hanem érezhető lelki, pszichológiai aspektusai is vannak. A megerősítés kedvéért pedig idéznék a reklámguruk parancsolatából: „Ne utánozz, újíts!”

– Nem csupán plakátokkal kampányol az MSZP, hanem más eszközökkel is. Az egyik ilyen például egy bulizós zenéket tartalmazó CD. Ez azt jelenti, hogy fiatalság – akik között népszerűbb a Fidesz – az egyik legfontosabb célcsoport a szocialisták számára?

– Ennek a kampánynak a célcsoportjába tartozik mindenki, aki eddig nem volt közel az MSZP-hez. A cél elérése érdekében pedig olyan elszigetelt területekre is megpróbálják eljuttatni üzenetüket, ahol ez idáig sem ők, sem más pártok nem voltak jelen. Ez a terület az emberek magánterülete, úgynevezett egoszférája. A kormányzati sms-kampány, Gyurcsány Ferenc telefonos korteskedése és a fiatalok számára tervezett, férfi- és női magazinokba csatolt MSZP-logós buli-CD egyértelműen a szabadidő és a személyes szféra területére lépnek be. Az egoszférát megcélzó kampány – kiegészülve a hagyományos propagandacsatornákkal – totális kommunikációt eredményez, egyben előrejelzi az elkövetkező választási küzdelem kíméletlenségét. Tekintettel azonban a politika erős társadalmi elutasítottságára, igen kérdéses a személyes szférába hónapokkal a választási kampány előtt erőszakosan betérő kezdeményezés sikere.

– Az őszi parlamenti ülésszak kezdetekor tartott Gyurcsány-beszédre kettősség volt jellemző. Egyrészt azt mondta a kormányfő, hogy „szocialista, liberális és konzervatív politikusok ugyanattól a jó szándéktól (…) áthatva keresik a haza boldogulásának útját”, másrészt feltűnően élesen bírálta Orbán Viktort. Mi az oka az ellentmondásnak?

– Ez az ellentmondás csak látszólagos, és a megfejtés nagyon egyszerű: a szocialista kormányfő nem számítja a felsorolt irányzatokat képviselő, jó szándékú politikusok közé Orbán Viktort. Valójában populistának tartja, akire – ahogyan beszédében utalt is rá – nincs szükség ebben az országban. Gyurcsány számára a hazai konzervatív politika egyedüli hiteles képviselője Dávid Ibolya és a Magyar Demokrata Fórum, a Fideszt pedig, ahogy erre korábban is számtalan kísérlet volt, igyekszik kiszorítani a „szalonképes” pártok táborából.

– Visszatérő elem volt a kormányfő beszédében a Száz lépés programjának felemlegetése. Ennek üzeneteit mennyire ismerte meg a közvélemény az elmúlt hónapokban?

– A Gyurcsány-kabinet kvázi kormányprogramja igazi fiaskó, hiszen gyakorlatilag egyetlen elemét sem sikerült objektíven értékelhető tartalommal kitölteni. Visszatekintve inkább kommunikációs offenzívának tekinthető, mint társadalmi érdekeket és célokat magába foglaló akciótervnek. Az emberek jó részének már fogalma sincs arról, hogy ez a „program” mit is tartalmaz, holott csupán pár hónapja hirdette meg a kormányfő. Egyes elemei pedig – mint például a Fészekrakó program – a politikai humoreszk kategóriájába kerültek, az emberek nyilvánosan viccelődnek rajta.

– Már nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem a többi kormánytag is leplezetlenül támad a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak, említhetnénk például a kis sztálinok mintájára kis orbánokról beszélő Kóka Jánost. Tudatos ennek a hangnemnek, az egyre gyakoribb szélsőséges megfogalmazásoknak a használata?

– A szocialista kormányfő és a kormánykoalíció pártjainak „orbánozása” mögött a politikai taktika és az érzelmi motivációk szándékos keverése áll. A jelenlegi hatalom képviselői olyan asztalnak tekintik a Fideszt, amelynek egyetlen lába van: Orbán Viktor. Úgy gondolják, elegendő hát ezt elfűrészelni, és akkor az egész asztal összeomlik. Mindennek a hosszú évek óta tartó ellenpropagandának pedig az az eredménye, hogy a baloldal meghasonlott és kiábrándult szavazóbázisának számára az ellenzék vezére lett az a mumus, aki legsötétebb rémálmuk figurájaként lép elő a szekrényből. Érdemes röviden számba vennünk, eddig milyen jelzőkkel illették Orbán Viktort: hasonlították már kiskirályhoz, diktátorhoz, nevezték populistának és demagógnak, és most legutóbb már egyenesen Sztálin szerepét próbálják ráosztani. Amennyiben csak a kíméletlen tudatosságot tekintjük a volt miniszterelnököt célba vevő kampány mögött, az – bár nehezen – még magyarázható a politikai versengés jellegével, kíméletlenségével. Az igazi problémát abban látom, hogy az ismétlés hatására egyes emberek – sőt úgy tűnik, időnként talán maga Gyurcsány is – egyre inkább elhiszik azt, amit eredetileg taktikai megfontolásból terjesztettek. Ezzel pedig átlépnek a virtuális politika és a rémképek világába, becsempészve az állampolgárok hétköznapjaiba az ellenzéki politikától való irreális félelmet. Erre a mesterségesen fenntartott félelemre pedig ma, a népszerűségért minden eszközzel küzdő MSZP-SZDSZ-koalíciónak minden egyébnél nagyobb szüksége van, szinte utolsó fűszálként kapaszkodnak ebbe.