Bár… Az orosz újságírók elmondták, az orosz fél igencsak tart a jövő évi kormányváltástól, hiszen „a feltételezhetően romló orosz-magyar kapcsolatok csökkentik az esélyt, hogy a Malévet a KrasAir megszerezze” (Népszabadság, szeptember 21). Leonyid Rejman orosz informatikai és távközlési miniszter, Putyin elnök egyetlen közeli barátja is csalódott értetlenséggel vette tudomásul a magyar kormány döntését a Malév-privatizációval kapcsolatban, de mint mondta: „nem vesztettük el a kedvünket”. Ez jó, sőt nagyszerű, sőt prekrászno! Rejman, mint a Népszabadságból megtudtuk, „kellemes beszélgetőpartner”, de „magánéletében visszahúzódó, kerüli a nyilvánosságot, a kétgyerekes családapa kedveli a klasszikus zenét és a teniszezést” – írja a (volt) pártlap a régi szép időket felidéző elvtársias nyájassággal és nosztalgiával. Nézegetem Fradkov miniszterelnök életrajzát, az 1950-ben született külkereskedő és diplomata szép, egyenletesen ívelő pályát futott be, Putyin 2001-ben nevezte ki az adórendőrség vezetőjének, a szakértők szerint nem tartozik Putyin belső bizalmasai közé, inkább azért választotta miniszterelnökévé, mert egyik klánhoz sem tartozik, bár az orosz nacionalisták nem kedvelik zsidó származása miatt. Rejman még fiatalabb, 1957-ben született Leningrádban, telekommunikációs mérnök, aki 1985-től kezdve a leningrádi városi telefonhálózat vezető tisztségeit töltötte be, beruházási szakemberként és saját cége privatizálásában olyan érdemeket szerzett, hogy már 1999-ben orosz telekommunikációs államtitkár, majd kommunikációs és informatikai miniszter lett. A Die Welt 2005. július 27-i száma A Matrjoska-hadművelet cím alatt részletesen foglalkozik a Kremlből irányított céghálózat ügyeivel, melyekben a Nagy Privatizátor, Rejman nagyjából olyan bonyolult szerepet játszott, mint a mi Baxterünk vagy éppen Kulcsár Attilánk. Ó, itt már szó sincs holmi KGB-ről, a mi Ügynökünk már nevetséges figura a maga kis sorszámával – itt már off-shore cégek és bankok játszanak nagyban, és nehéz lenne bizonyítani, hogy mögöttük ott állnak az orosz oligarchák és a volt KGB-főnök, Bush kebelbarátja, Putyin elnök. Ha nekik éppen a Malév kell, hát meg is szerzik, akár ingyen is, háborús jóvátétel fejében, és ha nagyon ugrálunk, még egy szovjet hősi emlékművet is felállítanak a sztálinozó Kóka tiszteletére Kun Béla hűlt helyén, a Vérmezőn.

Hogy a ma kormányzó posztkommunisták tartják és fejlesztik a jól megolajozott kapcsolatokat Moszkvával, az nem meglepő. Az sem, ha a vörös Kínával próbálnak üzletelni, annak ellenére, hogy ezzel veszélyeztetik Amerika és az Európai Unió rokonszenvét, hiszen őket is fenyegeti a kínai bóvli és a leplezetlen terjeszkedési törekvés. A nagyobb baj az, hogy az élesedő kínai-japán ellentét közepette egyre nyilvánvalóbban Kínát választják, pedig a japán tudomány és technika, tőkeerő és kultúra Európa és Amerika bevált és természetes szövetségese. Akinek bármi kételye támadna, olvassa el az www.budapestanalyses.hu portálján a 71. számú elemzést. Csak egyetlen adat: Japán gazdasága a világon a második, Kínáé a hetedik, ráadásul a magyar import nagy része Kínából felesleges és hazai termékekből jobb minőségben kiváltható, Japán pedig csúcstechnikát szolgáltat.

Egy olyan kormányzatban persze, melyet nem a nemesség kötelez (noblesse oblige), hanem a hülyeség, mindenre van bátor, biztos és igazságos magyarázat. Politikai szellemfigurák tesznek lóvá minket, egy kártékony tolvajbanda kísértete járja be Európát.

Azt hittük, 1989-ben szélnek eresztettük őket, de már nemcsak az oroszok vannak a spájzban, hanem a kínaiak is. Csodálom, hogy Baxter csak vízummentességet ajánlott egymilliárd kínainak. Felajánlhatta volna azt is, hogy a Hősök terét nevezzük el Tienanmen térnek. Erre a kis időre meg már nem is érdemes nézegetni a lexikonokat. Magyar Bálint úgyis ellene van a lexikális tudásnak. A hülyeség kötelez. Még néhány hónapig.