Orbán Viktor évértékelő beszéde bizonyára még sokféle választ kivált a közvéleményből. Gyurcsányi barátunk is nekirugaszkodott, hogy az ő lassan tagoló, szavakat egymás után helyezgető stílusában válaszoljon erre, de nem sikerült. Nem is érdemel említést, aki látta, tudhatja, hogy Gyurcsányi, akarom mondani, a tekintetes miniszterelnök úr a maga parlamenti beszédében felejthetőt alkotott.

Itt és most, a választási kampány első nagy nekirugaszkodásakor engedje meg tehát az olvasó, hogy inkább az Orbán-beszéd néhány korszakosnak nevezhető elemére hívjam föl a figyelmet. Nem ezek voltak a legfontosabbak, de ahhoz, hogy megértsük a beszéd üzenetét, talán közelebb visznek.

Az első az a félreérthetetlenül világos utalás volt, hogy a leendő polgári kormányban a mezőgazdasági tárcát a gazdák képviselőinek kell adni. Nemrég mondta Orbán Viktor, hogy mindenkit arra kér, senki se foglalkozzon azzal, majdan ki milyen helyet és szerepet kaphat a remélt győzelem után, mert a feladatra kell koncentrálni, másfelől szabad kezet kíván magának a kormányalakításkor, hogy a lehető legjobb kormányt hozza létre.

Ehhez képest meglepőnek látszik, hogy most mégis félreérthetetlen utalást tett a mezőgazdasági tárcára. Pedig logikus kijelentés volt. Világossá tette ugyanis, hogy a magyar gazdatársadalom ma már rendelkezik olyan szellemi kapacitással és szervezettséggel, ami alkalmassá teszi arra, hogy kiválassza magából a megfelelő személyeket.

Valójában tehát Orbán Viktor feladatot adott. A gazdáknak március végéig országszerte meg kell találniuk azokat az embereket, akik a reménytelen helyzetbe került magyar mezőgazdaságot minden szinten kivezetik a válságból. Ez már több mint ígéret. Ez az első cselekvő lépés.

A második az volt, amelyben Orbán Viktor értésre adta, hogy Magyarország a magyaroké. Ahogy ő fogalmazott, kell egy hely a világon, ahol a magyarok előnyt élveznek minden más nép fiaival, lányaival szemben, s hol lenne ez, ha nem itt, Magyarországon. Ez tiszta beszéd, bár elképzelhető, hogy a bolsevik média mindent megtesz majd annak érdekében, hogy kiforgassa.

Érdemes lesz követni, amint Orbán Viktor hétről hétre, beszédről beszédre fokozatosan tárja elénk azt a minden bizonnyal benne már teljes részletességgel élő képet, amit új államnak nevez. Új állam. Ízlelgessük ezt a szót. Nem új ország és nem is új nemzet, de új állam. Mit takar ez? És mit kezdjünk ennek ismeretében a jelen társadalmára nehezedő politikai osztály fogalmával, amelyre ugyancsak sűrűn hivatkozik, mint olyanra, amelynek hegemóniáját oldani kell?

Milyen lesz Orbán Viktor új állama? Pár dolgot már tudunk. Nem lesz benne kirekesztés, sem személyi, sem osztály alapon, s még kevésbé rasszizmus, de ugyanakkor különlegesen jó lesz itt magyarnak lenni. A gazdaságélénkítés jól bevált módszerével, a célirányos támogatási rendszerrel, a gazdaság nekilendülését fékező terhek oldásával és enyhítésével, a bérek ugrásszerű emelkedésével ebben az új államban új létforma körvonalazódik.

Az új állam a praktikus tartalmaknál, a 14. havi nyugdíjnál, a radikálisan csökkenő közterheknél, az általuk megugró jövedelmeknél, s az ezekből következően ugyancsak ugrásszerűen megemelkedő állami bevételeknél és egyebeknél, amelyeket majd fokról fokra megismerünk a kampány végére, sokkal többet jelent. Annak felismeréséről van itt szó – ehhez a 2002-es választás elveszítésének katarzisa is kellett -, hogy a boldogságot nem adják ingyen. Az érdemi rendszerváltozást tevőlegesen végre kell hajtani.

Már jeleztük itt, hogy Orbán Viktor történelmi elődjének, Antall Józsefnek csak a feladat felismerése jutott: nem tetszettünk forradalmat csinálni. Orbán tovább lépett: a forradalmi értékű, azaz társadalmi léptékű változást végre kell hajtanunk.

Nem felülről kapva elfogadni, látszólag kedvezményesen, mint egy silány minőségű akciós terméket, hanem kiharcolva, keményen megdolgozva és megküzdve érte. Orbán Viktor új állama valójában az elvállalt és maradéktalanul végrehajtott testi-lelki rendszerváltozás jutalma, az értelmes, élhető – s amire most ráirányította a figyelmet -, szerethető Magyarország.

Így meghaladottá vált a kérdés, hogy lesz-e második Orbán-kormány a régi államban, mert új állam születik. Ezért a kérdés ma inkább így szól: e belülről átélt és lélekből fogant változásban Magyarország újjászületésének ki állhat az útjába. Ki? Már senki. A felszabadulás megkezdődött.