Felhívott minap a Gyurcsány. Épp „A testi fenyítés előnyös voltáról az ifjúság nevelésében” című legfrissebb tanulmányomon dolgoztam, amikor gondolataim nemes áhítatába vadul belerondított az éles hang. Abbahagytam az „A körmös végrehajtásának célszerűsége” kezdetű fejezetet, s a telefonért nyúltam. Ismeretlen szám – ez volt rá kiírva. A fülemhez emeltem a készüléket. – Jó napot kívánok. Gyurcsány Ferenc vagyok.

Bevallom, kissé megijedtem. Fel voltam rá készülve, hogy a nagy ember majd szemrehányást tesz, amiért legutóbb férfiasságával viccelődtem. Mert az ilyesmire mindenki érzékeny.

– Mit képzel Pozsonyi úr? Én impotens lennék? Én, aki Dobrev Klárát is vadkanként rohantam le? Vallja be, Pozsonyi úr, maga erre nem lett volna képes, kár is tagadni!

Szó mi szó, már előre elismertem a vezér igazát, mert minek is szépítsük, a szóban forgó hölgyet még a Viagra névre hallgató modern csodaszer alkalmazása esetén sem biztos, hogy letepertem volna, de aztán lassanként ráébredtem, nem maga a háromemeletnyi fül tulajdonosa szuszog a készülék túloldalán, csupán egy személytelen géphang próbál győzködni a Szocialista Jövő előnyeiről.

Azért hagytam, hadd beszéljen. Hadd fogyjon az MSZP pénze. Elterpeszkedtem kényelmesen a fotelben, majd a dohányzóasztalkára tettem a készüléket, hallgattam az álmosító duruzsolást, s e halk zenei aláfestés hatására fantáziám kezdett beindulni. Elálmodoztam; különféle, a nemzet számára halaszthatatlan teendők véghezvitele merült fel tudatomban, s egy mesés jövő képe bontakozott ki a délutáni nap lemenő fényében. Páratlan létesítmények, hatalmas beruházások, egy boldog és szabadabb emberiség képe, s míg ujjongva magam elé képzeltem egy egymillió fő befogadására képes munkatábort, egyszer csak arra lettem figyelmes, síri csönd vesz körül. Gyurcsány se szó, se beszéd, eltűnt a vonalból.

Csak álom volt, avagy valóság, hogy a miniszterelnök hívásával tisztelte meg szerény hajlékom? Ki tudja. Mindenesetre, nekem azért volt gyerekszobám.

A viszontlátásra! – szóltam, s kinyomtam a készüléket.