XVI. Benedek enciklikája a szeretetről és Isten útjáról nem csak hívő emberekhez szól

A harmadik évezred ötödik évét a „két pápa évének” nevezik. II. János Pál haláltusáját az egész világ követte, majd elhunyta után hamarosan megválasztották utódját Joseph Ratzinger bíboros személyében, aki XVI. Benedek néven foglalta el Szent Péter székét. II. János Pál óriási örökséget hagyott az egyházra és az emberiségre: megteremtette a hiteles katolicizmust, személyes példával hirdette Krisztus evangéliumát minden földrészen, párbeszédet folytatott minden kultúrával. Utóda, XVI. Benedek követte a Nagy Pápa által kijelölt utat, januárban kiadott első enciklikájában a szeretet egységesítő erejéről szól. Az enciklika üzenetet hordoz az egész emberiségnek, megmutatja az egyetlen utat, amely kivezethet korunk zsákutcájából.

A januárban kihirdetett pápai enciklika azóta is foglalkoztatja a világot. Hívők és nem hívők, katolikusok és más vallásúak, politikusok és civilek, a világ minden országa foglalkozik XVI. Benedek első olyan írásával, amely mindenkihez szól. Míg II. János Pál pápa már megválasztása után hat hónappal kiadta első körlevelét, addig utóda kilenc hónapig dolgozott első enciklikáján.

Mi is az enciklika? Görög eredetű szó, körlevelet jelent, szűkebb értelemben apostoli levelet. Utóbbi a pápai ügyiratok gyűjtőneve. Tartalmuknak megfelelően több fajtája lehet: a constitutio apostolica az egész egyházat, vagy nagy részét érintő legjelentősebb dogmatikai, erkölcsi és jogi kérdésekről szól; a litterae apostolicae motu proprio datae saját kezdeményezésre kiadott apostoli levél, a pápa saját elhatározásából, súlyos kérdésekben tett nyilatkozata; a litterae apostolicae simpliciter egyszerű apostoli levél, a megszokott ügyek intézésének módja (kinevezések, szentté avatás stb.); a litterae pontificiae pápai levél, erkölcsi vagy dogmatikai kérdések tisztázása, buzdítás a hívekhez. Utóbbiak közül a litterae encyclicae a földkerekség összes püspökének, az epistolae encyclicae pedig egy ország vagy földrész püspökeinek szólnak.

XVI. Benedek enciklikáját a keresztény egység imahetének végén, Szent Pál megtérésének ünnepnapján, január 25-én közölték. Igen nagy volt a várakozás, részben mert – mint említettük – II. János Pál már trónra lépése után 6 hónappal kiadta első apostoli levelét, részben mert mindenki kíváncsian várta, hogy az új pápa mennyire követi nagy elődje nyomdokait. Az eredetileg december 8-ára, a szeplőtelen fogantatás ünnepére, majd karácsonyra ígért teológiai dokumentum kiadását javítások és fordítások késleltették. XVI. Benedek német nyelven vetette papírra az enciklikát, amelynek tartalma – a vatikáni titoktartás ellenére – hetek óta ismert volt. A téma már II. János Pál pápasága idején eldőlt, hiszen a lengyel származású pápa készült egy ilyen téma megírására, olyannyira, hogy töredékek, feljegyzések is maradtak róla; ezeket Benedek pápa felhasználta enciklikája megírásához. Így ez az első apostoli levél egyben az utolsó is, vagyis II. János Pál öröksége megfogalmazásának is tekinthető. Ezzel eldőlt az a sokakat érdeklő kérdés is, hogy vajon XVI. Benedek mennyiben folytatja utódja megkezdett útját. Világossá vált mindenki számára, hogy Benedek pápa vállalta a személyes kötődést is elődjéhez, pápasága pedig szerves folytatása lesz II. János Pálénak. Ez nem azt jelenti, hogy nélkülözni fog minden önállóságot és eredetiséget, hiszen ezt Joseph Ratzinger bíboros már névválasztásával is kifejezte.

Az enciklika nem kifejezetten egyházi programdokumentum. Címét Szent János első levelének soraiból (4,7) vette: Deus caritas est, vagyis Isten a szeretet. Témája a keresztény hit központi értéke, a szeretet. A pápa a hittani kongregáció – amelynek korábban elnöke volt – és a Cor Unum karitatív pápai tanács együttműködésével írta meg a dokumentumot.

A cím mindig program is. Nemcsak az enciklika magvát fejezi ki tömören, hanem az új pápaság szellemi-lelki irányvonalát is. Ez történt VI. Pál megválasztásakor, akinek első enciklikája – az Ecclesiam suam – a pápa egyházszeretetéről és egyházszemléletéről tanúskodott. II. János Pál első apostoli levele – a Redemptor hominis – pedig azt fejezte ki, hogy a pápa tanításának középpontjába az embert, az emberi lét problémáit és nagy kérdéseit, megváltásra való vágyakozását helyezi. Éppen ez volt a Nagy Pápa „újítása”, hogy minden cselekedetével, imáival a XX. század végének szerencsétlen sorsú társadalmain, emberein segítsen. Ezt a szeretetet érezték, ezt sugározta apostoli körútjain nemcsak a katolikus hívek, de a más vallásúak és a vallástalanok felé is. Nem véletlen, hogy különösen nagy népszerűségnek örvendett még idős, beteg korában is a fiatalok körében, hiszen közismert, hogy legnagyobb igénye a szeretetre a fiatal generációnak van. Őket nem lehet becsapni holmi mézes-mázas szavakkal, hamis boldogságígéretekkel, mivel a fiataloknak – mint a kisgyermekeknek – még külön „antennája” van az igaz szeretet üzenetének felfogására. A szeretet központba állításától lépett tovább XVI. Benedek, aki enciklikájával már megoldást kínált a harmadik évezred elején egyre nyomorúságosabb lelki és fizikai szenvedések között vergődő emberiségnek. Annyi nyomorúságot, kínlódást talán egyik korábbi világrend sem zúdított az emberiségre, mint a liberalizmus mai formája és a globalizáció. Pedig a fejlődés magas szintjével olyan lehetőség van a társadalmak kezében, amellyel ha nem is boldoggá, de elviselhetővé, emberibbé tehetnék a mindennapi életet. És ami miatt ez nem sikerül, ami hiányzik az ideológiájukból, az a szeretet. Ezért nem véletlen, hogy korunk pápája a legnagyobb szeretetről, az Istenről üzent, aki maga a szeretet.

Ha belegondolunk, az enciklika olyan nagy adomány a világnak, amiért nem lehet eléggé hálát adni. Kezünkbe adott egy olyan kulcsot, amely mindenkinek a birtokában van születése pillanatától, és amelyet használva megnyithatók lennének azok a kapuk, amelyek a boldog életet hoznák el mindenki számára. Gondoljuk csak el, a történelem folyamán hány meg hány elmélet, ideológia született arra nézve, hogy milyen módon tehető élhetővé, boldoggá, szenvedésektől mentessé a világ. Az egyik a pénz, a tőke mindenhatóságát hirdette, eredménye az emberek tömeges kizsákmányolása és háborúk indítása lett. A másik az egyenlőséget, a szociális igazságosságot, a testvériességet, az internacionalizmust, de ezek leple alatt korlátlan hatalomra törtek és tettek szert a vezetők, „alattvalóikat” mérhetetlen szenvedéseknek tették ki, nem idegenkedve a megalázástól és az emberi életek kioltásától sem. Az utóbbiak okán a vallást ellenségnek tekintették és ott üldözték, ahol tudták. A szeretetet pedig csak önszeretet formájában ismerték. A jelenleg hazánkban uralkodó ideológia a fenti kettő „keveréke”, a pénz és a hatalom kettősének bűvöletében működik. A vallást ellenségnek tekintik, az ötvenes évek óta nem volt olyan diszkriminálása az egyházaknak és a vallásos embereknek, mint napjainkban. Tetézve azzal, hogy némelyek nyílt fenyegetéssel élnek a hitüket megvalló, aszerint élő emberekkel szemben. Mindezt a regnáló kormányzat tudtával és támogatásával.

Már II. János Pál megnyilatkozásait az a teológiai sajátosság jellemezte, hogy az ember egzisztenciális helyzetéből, értelemkereséséből emelkedett fel az isteni igazságok örök szintjére és nem fordítva, ahogy korábban gondolták. Különösen megfogható ez a fordított lelki-gondolati útirány a Fides et ratio című enciklikában, ahol a Szentatya abból a pogány maximából indul ki, hogy „Ismerd meg önmagad”. II. János Pál szerint az „Egyház útja az ember” – és nem fordítva. Ez a teológia fölsejlik XVI. Benedek Deus caritas est enciklikájában is. Követve a fenti alapelvet, az embertől való indulást, megfogalmaz egy emberi indítékot is, amely az apostoli levél megírásában vezényelte: „Egy olyan világban, amelyben Isten nevéhez olykor a bosszút, sőt még a gyűlölet és az erőszak kötelezettségét is kötik, ez (mármint a szeretet – a szerk.) igen aktuális és nagyon konkrét jelentésű üzenet, ezért első enciklikámban a szeretetről kívánok beszélni, amellyel Isten eltölt bennünket, és amelyet közölnünk kell a többiek felé (…) Vágyam az, hogy nyomatékosítsak néhány alapvető elemet, hogy így felébredjen a világban az elkötelezettség egy új dinamizmusa az embernek az isteni szeretetre adott válaszában”.

A Deus caritas est enciklika azért keltett akkora visszhangot, mert az áprilisban megválasztott új egyházfő ebben adja meg a konkrét választ arra, hogy milyen irányba kívánja vezetni az 1,2 milliárd hívőt számláló katolikus egyházat és szándéka szerint mivel akar segíteni minden embernek az egész valami után vágyakozó világon. Az enciklika két részre tagolódik: az első eszmefuttatás a szeretet különböző jelentéseiről: az erószról, a filiáról és az agapéról. A második rész a felebaráti szeretet parancsolatának konkrét megvalósulásával foglalkozik. Különösen meglepte egyes köröket, hogy az enciklika egyáltalán nem ítéli el a testi szerelmet a megszentelt kapcsolatban, sőt: a lélek és a test együtt szeret, míg a szex csupán a test kívánsága. Ha az emberi test és lélek harmóniában van egymással, akkor a szeretetszerelemben az emberi személy kibontakozik az önajándékozás szabadsága, önmaga megtalálása és Isten felfedezése felé. Tehát az „erósz” és az „agapé” nem kell, hogy teljesen elváljanak egymástól: ha a kettő egyensúlyban van, megvalósul a szeretet igazi természete.

XVI. Benedek szerint a testi szerelem is Istentől adott és akart jelenség, tehát nem igaz az a vád, amely szerint a keresztény tanítás betartása megfosztja az embereket egy természettől eredeztetett szeretetfajtától, az erósztól. Csupán arra hívja fel a figyelmet saját érdekünkben, hogy a szexualitás önmagában árucikké válhat, ezért elválaszthatatlan a lelki szeretettől, az „agapétól”; a test és a lélek együtt szeret itt a földön. A szeretet nem csupán érzés, hanem értelmünk felismerése is, amit állandóan gyarapítani és gondozni kell.

Az enciklika másik, jól elkülönülő részében a pápa a szeretet gyakorlatát állítja a hívek elé. A szeretetszolgálat az egyház természetéhez tartozik, és mivel az egyház „Isten családja”, nem szenvedhet szükséget tagjai közül senki. A felebaráti szeretetre mindig szükség lesz, mert az állam nem gondoskodhat mindenkiről. Az enciklika az elméleti meggondolások mellett konkrét iránymutatást is ad az egyház karitatív tevékenységéhez; elismeréssel szól a világszerte egyre nagyobb mértéket öltő önkéntes munkáról is. „A szeretetre – a karitászra – mindig szükség lesz, még a legigazságosabb társadalomban is (…) Vigasztalásra és segítségre szoruló szenvedés mindig lesz. Magányosság mindig lesz” – írja a pápa.

Érdekes példát hoz a Szentatya az egyház szeretettevékenységének korai intézményeire. A IV. század közepén Egyiptomban jelent meg a szerzetesi kolostorban a „diakonia” intézménye, amelynek feladata volt a másokról való gondoskodás, a karitász. Ebből bontakozott ki a VI. századig egy olyan, teljes hatáskörrel rendelkező testület, melyre az állam még a gabona nyilvános szétosztását is rábízta. És az intézmény működött, mert lényege volt a felebaráti szeretet. Most gondoljanak olvasóink napjaink szeretetszolgálatának sorsára, amikor naponta halljuk, hogy katasztrófa által sújtott területek rászorulói nem kapják meg a küldeményeket, mert a felebaráti szeretet nem ismerő hivatalok és hatalmasságok egyszerűen ellopják és eladják vagy felhasználják.

Az enciklika fogadtatása nagyon pozitív volt szerte világon. Tadeusz Kondrusiewicz moszkvai érsek úgy véli: „Az orosz média nagyon érdeklődő, hiszen olyan téma ez, amelyről más vallási tekintélyek nem beszélnek (…) Sok újságíró meglepve látja, hogy a pápa nem fél a szeretetről, s azon belül annak testi jelentéséről, az erószról beszélni…”

Chiara Lubich szerint XVI. Benedek enciklikája reményt nyújtott, hogy a nagy hír, Isten a szeretet, véget nem érve kiterjed – ha visszaadjuk a szeretet szó eredeti ragyogását -, mint amikor az ember követ dob a vízbe, s egyre táguló körök keletkeznek. Az Isten-szeretet az az ige, amelyet Jézus ma, ebben az évezredben el akar nekünk mondani.

Tomka Miklós vallásszociológus szerint az elmúlt évtizedben az enciklikák egyre inkább minden emberhez szólnak. Teljes irányváltás II. János Pál körleveleinek stílusához képest persze elképzelhetetlen, mivel azok elkészítésében Benedek is részt vett. Tomka szerint a pápa otthon érzi magát abban a kultúrában, ahol vallásos és nem vallásos gondolkodók is élnek, és fontosnak tartja az ő idézésüket, tehát értéket lát bennük.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára szerint „az enciklika második részének talán provokatívnak tűnő része az, amikor a marxizmussal kapcsolatban fogalmaz meg egyfajta kritikát. A marxizmus gyakran bírálta az egyházat, hogy helytelenül cselekszik, amikor a szeretet gyakorlatát végzi intézményein keresztül, mert ezzel mintegy az igazságtalan struktúrát rögzíti. A körlevél elveti ezt, hiszen az ember nemcsak test, hanem lélek is. Fel kell számolni az igazságtalan struktúrákat, de az ember szenvedéseinek döntő része nem lelki vonatkozású, éppen ezért mindig szükség lesz a szeretetszolgálatra, mert nem csak az ember anyagi boldogulását kell szolgálni”.

Donáth László evangélikus lelkész szerint a pápa enciklikáját úgy is fel lehet fogni, mint a személyes hitvallását. A katolikus egyház nem egyszerűen nemzeti egyház, nem valamely földrészhez vagy rasszhoz köthető a megnyilatkozása, ezért lehetőleg olyan tanítást kell közzé tennie, ami a dél-amerikai felszabadítási teológia követői számára éppúgy elfogadható, mint a német vagy a francia katolikus egyháznak.

A pápa első enciklikája magyarul is megjelent, február 17-én sajtótájékoztató keretében mutatták be. Az ötvenoldalas, szép kiállítású könyvecskét a Szent István Társulat adta ki, Diósi István atya kitűnő, érthető, szép nyelvezetű tolmácsolásában, a Pápai Megnyilatkozások című sorozatban. Ezzel hivatalos változat kerülhetett az érdeklődők kezébe.

Világszerte óriási siker XVI. Benedek apostoli körlevele. Olaszországban már a harmadik kiadást kellett megjelentetni. A könyvesboltokon kívül mintegy négyezer árusítóhelyen hozzá lehet jutni az enciklikához, így autópályák melletti pihenőhelyeken, repülőtereken, de még nagyobb bevásárlóközpontokban is. Megjelenése után minden nagyobb újság címlapján szerepelt. A katolikus L’Avvenire A szeretet megnyilvánulása címmel, a balközépen álló Re-pubblica pedig Az egyház kívül áll a politikán címmel adott közre összefoglalót. Nagyon keresett az angol és a spanyol fordítása is, a német kiadást a Német Püspöki Konferencia kedvező áron kínálja az érdeklődőknek.

II. János Pál pápa 1978-2005 között öszszesen 14 enciklikát adott közre huszonhat évi papsága alatt. XVI. Benedeknek a Deus caritas est az első körlevele és ezzel máris meghódította a világot, hiszen a szeretet hangsúlyozásával olyan eszközt adott az emberiség kezébe, amellyel mindenki rendelkezik, és ha használják is, reményt ad a világ megmentésére. A pápa azt várja az enciklikától, hogy elolvasása megerősítse a hívők hitét, segítse őket Isten erősebb szeretetében és abban, hogy kifejezésre juttassák könyörületességüket felebarátaik iránt. Nekünk, magyaroknak hamarosan itt az alkalom, hogy a szeretet erejét felhasználva az egyetlen helyes útra tereljük országunkat. Olyan útra, amelyet Isten jelölt ki a szeretetével.