Pótnyomozás József Attila halála ügyében 7.

Elkezdtem érdeklődni kalauzoktól a pályaudvarokon, hogy indulás előtt kötelesek-e fütyülni – tehervonatnál is. „Mi az hogy!, hát még ha nyílt pályán rostokol a vonat, induláskor akkor is kell fütyülni – az figyelmeztetés is!”. Ugyanis József Attilát olyan váratlanul érte a halál, oly hatalmas ütés érte az agyát a jobb homlokcsontnál, kitekerve balra a nyakát is az egyik csigolyánál, hogy ha ő át akart mászni, és hallja a fütyülést – meg a még erősebb hangú kürtölést (mert 1937-ben kis, félkör alakú kürtöt is használtak!), akkor biztosan nem ez történik! Visszalép, ha még nem lépett be az ütközőpár első tányérja után középre vagy menetirányba lép egyet oldalt, ismerve a gőzfék eleresztése után a hatalmas rándulást, vagy nagyon gyorsan átbújik, vagy rákapaszkodik valamire és kiabálni kezd. De a jajkiáltás nélküli „hirtelen halál” feltétlen a váratlan indulást, a fütyülés hiányát jelzi – így spekuláltam. Soltész úr megmutatta a Közlekedési Múzeum belső könyvtárát, és a kolléganője, Barkóczy Jolán segített, megtalálta nekem a Vasúti jelzési utasítás című, 1935-ös MÁV 41-es számú füzetecskét (Budapesti Hírlap Nyomda és a MÁV kiadása).

A könyv fejezetekre, számozott „cikkekre”, azon belül pontokra felosztva tartalmazza a „határozmányokat”, melyeket szigorúan, vizsga mellett kell megtanulni minden vasutasnak. Schrenk László is ilyenből tanult Szárszón, amikor forgalmista (állomáskezelő) lett. – Nézzük a szabályokat, utasításokat:

Vasúti jelzési utasítás. I. fejezet. 1. cikk. 1.) „A vasúti jelzések arra valók, hogy az alkalmazottak a pálya állapotáról, a forgalomról és az előforduló különös eseményekről egymást gyorsan és megbízhatóan értesíthessék – nemkülönben, hogy a vágányok között, valamint a pálya közelében tartózkodókat óvatosságra figyelmeztessék. – 2.) A hallható jelzéseket nappal (nappali világosságnál) és sötétben egyaránt kell alkalmazni. A látható jelzéseket akként kell adni, hogy azokat a szükséges távolságokból könnyen észre lehessen venni” – kezdődik a Bevezetés. A hallható jelzéseket világosságnál és sötétben egyaránt kell alkalmazni!! S a pálya közelében tartózkodókat az óvatosságra való figyelmeztetés = alapfeladat – ami szerintem akkor Szárszón elmaradt. A gőzmozdonyvezető sietett – s a lámpával való bakterjelzést elégnek tartotta – nem tartva be a szabályt, s nem várva meg a vonatvezető „Indulás” jelzését a kürttel.

Külön fejezet foglalkozik a „vonal”-személyzettel, tehát az állomáskezelővel és munkatársaival, és külön fejezet a „vonat”-személyzettel A) és B) csoportban. Az A) a mozdonyszemélyzet: mozdonyvezető, fűtő, a B) a vonatkísérők: vonatvezető (az egész vonat felelőse, iratok, napló kezelője stb.), a fékezők a fékkocsiknál (akkor csak gőzmozdony volt) és személyvonatoknál a kalauzok.

Indulásnál a sorrend: 1.) int a forgalmista, hogy a rakodás, fel-, leszállás rendben van – nappal zászlóval, tárcsával, este lámpával. 2.) Vonatvezető: „Mindenki a helyére” (56. sz.) jelzést ad: „mérsékelten hosszú fütty a jelzősíppal.” 3.) Fékezők: „Indulásra készen” (57. sz.) – „látható jelzés, jelzőzászlóval vagy az egyik kar magasan tartásával nappal – fehér lámpával sötétben.” 4.) Vonatvezető: „indulás” jelzés (58. sz.): „egy hosszú hang a jelzőkürttel.” 5.) Mozdonyvezető, gőz- vagy légsíppal, „féket ereszd meg” jelzést ad (= indíts!) a fékezőknek: egy hosszú és két rövid fütty (tá-ti-ti). (Schrenk szerint ez módosult tá-ti-tá-ra, már az ő idejében, a hatvanas években.) Hát ezeknek mind meg kellett volna lennie akkor, ott – Szárszón…

A 28. cikk: Magyarázat a jelzésekhez, pl. tehervonatoknál: 7.) „…Ha a vonat indulásra kész, a forgalmi szolgálattevő a vonatvezetőnek utasítást ad az indulásra (zászlóval, lámpával) – mire az utóbbi az 56. »Mindenki a helyére« jelzést adja (mérsékelten hosszú fütty a jelzősíppal) – amely jelzést tehervonatoknál a többi vonatkísérő a zárófékezőig továbbítani köteles. – Ha a vonatkísérők az indulásra minden előkészületet megtettek, kötelesek a zárófékezőtől kezdve elhelyezésük sorrendjében a vonatvezető felé az 57. »Indulásra készen« jelzést adni (zászló vagy egyik kar, vagy lámpa magasra emelése), mire a vonatvezető az 58. »Indulás!« jelzést adja (egy hosszú hang a jelzőkürttel) – és a mozdonyvezető a vonatot elindítja. (…) A mozdonyvezetőnek a vonatot csak akkor szabad elindítania, ha kétségtelenül meggyőződött arról, hogy az »Indulás«-jelzést (hosszú hang a jelzőkürttel) saját vonatának vezetője, illetőleg az első fékes kocsin levő vonatkísérő adta. (…) Abban az esetben, ha az 58. »Indulás«-jelzés jelzőkürttel – annak hiánya vagy elromlása miatt nem adható, (…) a mozdonyvezetőnek az utasítást az indulásra – minden kétséget kizáró módon élőszóval (hangos kiáltással) kell megadni.”

Azért idézem ilyen részletesen, mert József Attila élete a közepesen hosszú jelzősípfüttyön, majd a hosszú jelzőkürthangon múlott. … A mozdonyvezető „naplójában” ennyi volt csak: „A kirakás és menesztés után szabályszerű féket ereszd meg jelzést adtam.” Menesztés – halálos gázolásnál, kevés kifejezés! Fel kellett volna sorolnia az 56., 57., 58. pontokat, hogy ezeket a hangjelzéseket mind megvárta! – A kiabálásokra az őr a 17. sz. szabály értelmében „Megállj!” jelzést kellett adjon, este: „bármilyen világ (=lámpa) körben forgatása”. (Az ábra szerint teljes karhosszúsággal, nagy ívben körözés.) Zábó Károly bakter is így jelezhetett a fiúk kiabálására. Egyetlen MÁV-jelentésben nem részletezik az indítást – holott a 2 „nagyfiú” öreg koráig mindig az „álló kocsik közé bement” kifejezést használta, s tagadta, hogy a költő öngyilkos lett volna, vagy a teherkocsik közé, vagy alá „vetette volna magát”.

Utánanéztem annak is, hogy milyen büntetés jár a jelzést elmulasztó és ezáltal életet veszélyeztető vasutasnak. Találtam egy erről szóló cikket a Belügyi Szemle 1967/2. számában. Dr. Magyar Béla igazságügyi szakértő és Kovács István rendőrszázados munkája: A vasúti balesetek büntetőjogi minősítésének néhány kérdése. Érdekes, hogy ez fél évvel dr. Varga Ervin idegorvos cikke után jelent meg! És ugyancsak Kovács rendőr százados írta még ugyanebben az évben a már idézett „Vasúti öngyilkosságok” cikket is. Talán foglalkozott József Attila halálesetével?

Néhány gondolat a cikkből: „a vasúti közlekedés területén a foglalkozási szabályok megszegéséből nagyon súlyos veszélyhelyzetek állhatnak elő, melyek (…) közvetlen veszéllyé, sőt törvényszerűen sérelemmé válnak.”

Vagy: „A forgalmi szolgálattevő csak akkor adhatja a vonat mozdonyvezetője számára a »Felhívás az indításra« jelzést, ha a vonat biztonságos közlekedése érdekében minden intézkedés megtörtént”.

A büntetésekről, Btk.-paragrafusokról:

„A közlekedő vonatok mozgásának szabályozására, fogadására, közlekedtetésére előírt foglalkozási, illetve biztonsági szabályok megszegéséből származhat: a.) élet, testi épség gondatlan veszélyeztetése.” (Btk. 258. §)

193. § (1) „Aki a vasúti (…) közlekedés biztonságát (…) megtévesztő jelzéssel vagy más hasonló módon veszélyezteti, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ez a cikk 30 évvel későbbi, de nyilván akkor sem úszta volna meg a mozdonyvezető büntetés nélkül! Tisztességes kivizsgálás mellett. És a József nővérek hatalmas kártérítést kaptak volna. Ezzel fejezi be szakcikkét a két szerző: „A vasút sokrétű, szerteágazó volta, az utasítások szabályainak sajátosságai, az egymás munkájáért való felelősség stb. feltétlenül szükségessé teszi, hogy mind a nyomozó hatóság, mind az elbírálást végző bíróság munkájában támaszkodjon a vasúti igazságügyi szakértők munkájára.”

A tabi Kir. Járásbíróság semmiféle szakértőt nem kért fel, és semmit „nem bírált el!” Hallgatott – és egész biztosan látta, tudta a „svindliket” -, de Csordás József mozdonyvezető személyében egyben a MÁV-ot is segítette, hogy a botrány, a mulasztás miatti haláleset ne kerüljön napfényre. Az újságírók „siratókórusa” is váratlan segítség lett, az öngyilkosság hangoztatásával. Az ügy fantasztikus gyorsaságát bizonyítja: a tabi bíróság 4-én, szombaton lepecsételte az összes iratot. Lovascsendőr vihette Szárszóról Tabra. Engedélyezték – valószínűleg telefonon – a vasárnapi temetést. Úgy látszik, erről sem akartak írásbeli nyomot hagyni.

Amikor már lemásoltam a Vasúti jelzéseket és a füttyön és kürtön elmélkedtem – egy József Attiláról szóló tévédokumentumfilm-sorozatban említette egy pszichológusnő, hogy „valami vonatfüttyről is szó volt, hogy fütyültek-e…” Na, ugye! – mondtam. Más is gondolkozott ezen? De mikor jutott eszükbe, s miért nem vetették fel legalább egy cikkben? Püski Ilus néni szerint Remenyik Zsigmond neki azt mondta, hogy Attila egy kicsit nagyot hallott, hátha nem hallotta … De a sípszó éles, a kürt hangja messzire eljut, emlékszem a biciklis postás Bözsi néni kürtjére, még 1950-ben is, Agárdon, az utca végéről meghallottuk! Itt mulasztás történt. Pár kannát leraktak, a 3 perc letelt, sietve, hangjelzés nélkül indult a vonat. S egy életnek vége lett…

Említettem, hogy a korabeli újságok dátumozása zűrös volt, szinte érthetetlen. Garamvölgyi egy helyen (122. o.) megjegyzi az Esti Kurirral kapcsolatban: „az Esti Kurir 1937. december 5-i József Attila-cikke alatt ez a hirdetés található: »Holnap, vasárnap, december hó 5-én, d. e. 10 órától a Halló Büfé (ott: Bufé) éttermeiben (VII., Erzsébet körút 53.) szakácsművészeti kiállítást rendeznek.« (lásd mellékelt). (K.E.: melléklet). Akkor most mikor jelent meg ez a cikk?” – kérdi a rendőr-szóvivő.

Én az újságcikkek tartalmánál is felfigyeltem a „tegnap” és „tegnapelőtt” szavakra, s ezt írtam Garamvölgyinek április 13-án az Észrevételeim jegyzetsorban: „Az Esti Kurir (5!) szombat délután, már 4-én jelent meg. Nyugodtan ráírhatják a PIM munkatársai, s az OSZK-ban (Országos Széchényi Könyvtár) ellenőrizhetik: a) első bekezdésben: »…tragédia játszódott le tegnap este« b) 205. o. (G. könyvében) a 2. hasáb alján: »Tegnapelőtt lenn voltak nála barátai« – az 2-án, csüt. volt!”

De a többi – az ő könyvében fotón közölt – újságban is dátum-ellentmondások voltak. Az Est vas., dec. 5.: … „tegnap este 8 órakor…” Esti Újság dec. 5.: „József Attila tegnap este…” – Mivel mindhárom újság nevében ott van az „est” kifejezés, az a gyanúm támadt, hogy a szombat délutáni lapok akkor már vasárnapi dátummal jelentek meg.

A MÚOSZ, az újságíró-szövetség helyett felhívtam Dalos László hírlapírót, régi színházi kritikus barátomat, aki 80-on felül van, élő újság- és színházi lexikon, fantasztikus memóriája van. „Nemcsak a szombati, hanem mindennap a délutáni lapok akkoriban másnapra dátumozva jelentek meg!”. És kapásból felsorolt hét délutáni lapot, megjelenési sorrendjükben: Legkorábban a 8 órai újság – 12 órakor, a Mai Nap – 12 és 1/2 1 közt, Az Est – 1 órakor, Esti Kurir – 2 – 1/2 3 tájban, az Esti Újság – 4 órakor, a Magyarország – 5 órakor és az Esti Kis Újság – este 1/2 8-kor. – Reggeli napilapok voltak: Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszava, Kis Újság, Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Újság és a német nyelvű Pester Lloyd. Vasárnap jelent meg a Független Magyarország – sorolta kapásból. (Nem tudom, nyomdai vagy újság-, hírlapszakkönyvben le van-e írva az utcára kerülés időpontja?) Még arra is figyelmeztetett, hogy Ignotus Pál a Magyar Nemzetbe írta meg 1956 szeptemberében a győri színház Herczegh Ferenc Bizánc-bemutatójáról a kritikát – amelyben én is játszottam. (Édesanyám véletlenül elégethette az 56-os újságokkal, letartóztatásomkor – eddig nem volt meg. Most gyorsan lemásoltam: Ignotus dicsért Herma, a császárba szerelmes kis görög lány szerepében.

Köszönet Dalos Lászlónak a sok sajtóinformációért! Így világos a korabeli sajtódátumok különbözősége – a Dalos-lista eligazítása szerint. Ő 13 éves korában, 1937-ben határozta el, hogy színházi kritikus lesz, és bejárt az Esti Kurir szerkesztőségének színházi rovatához, Klamár Gyulához, akinek első felesége akkor Déry (Ördögh) Sári volt. Dalos kamaszfiúként mindent megfigyelt a sajtó világában. Méghozzá alaposan! Tehát szombaton 12 órától már harsogták az utcán József Attila „öngyilkosságát”.

(folytatjuk)