Szaparmirat Atajevics Nijazov Türkmenisztán elnöke Asgabat

Tisztelt Elnök Úr! Aki felkeresi interneten kormányának (www.turkmenistan.gov.tm címen) a honlapját, örömmel látja, hogy ott megtalálja a Ruhnamát 15 nyelven. Hálás vagyok, hogy a világ sok ezer nyelvéből e tizenöt a magyart is tartalmazza. A szufista ihletésű Ruhnama (A szellemiség könyve) az ön szerzeménye, akit „életre szóló” elnöknek választottak. Ezen persze jót röhöghet a liberális társaság, amely mindig addig röhög egy közép-ázsiai köztársaságon, ameddig ott nincs amerikai katonai támaszpont. Vagy azután, amikor onnan azt kirúgják. Mint tette azt Üzbegisztán, ahol Vámbéry Ármin még mindig kötelező középiskolai anyag. De hagyjuk Amerikát, amelyik a wahhabista Szaúd-Arábia ellen – ahol az emberi jogok jóval kevésbé érvényesülnek, mint az Ön országában – soha nem szól vagy tesz semmit. Helyette nézzük a Ruhnamát, amely a több mint ötezer éves múltra viszszatekintő türkmén nép történelmét és erényeit dicsőíti. Idézek belőle röviden azért, hogy a Demokrata olvasói megismerjék és magukban megítéljék, vajon száz év múlva hol tartanak majd a türkmének, és hol leszünk mi, a Buzerával. Akkor néhány idézet, először az első fejezetből: „Határtalanul szeretett népem! Megtörhetetlen hittel intézem hozzád e könyv sorait, hogy a teremtéstől fogva irányt mutasson földi utad során… A Ruhnama… arra szólítja a türkmén népet, hallgasson saját szíve dobbanására, amelyet most és mindörökre egy mindenek fölött álló hatalom irányít… A türkmén nép szent joga: gyarapodni.” Idézek a III. fejezetből is, amelynek címe: A nemzet eredete, és ezzel a megszólítással kezdődik: „Drága hazámfiai! Egy nemzethez tartozni, erőt és ihletet meríteni szellemiségének ugyanabból a forrásból: nemcsak a népnek, de külön minden egyes tagjának a javát is szolgálja.” Végül pedig az V. fejezetből: „Türelmes, büszke és hatalmas nagy népem! Szeretném, hogy tudd: életem minden napja az adósságom lerovása, melyet azért a szent jogért gyakorlok feléd, hogy türkmén lehetek, hogy türkménnek nevezhetem magam, hogy egy sorban állhatok veled, hogy hallhatom szíved dobbanását, mellyel az enyém összhangban dobog… Türkmének, testvéreim! Jogosan vagyunk büszkék nemzeti szellemünkre, mert hozzánk tartozik, megmutatja a helyes irányt… A türkmének lelkivilága egy tiszta, világos lélek világa, megtelve optimizmussal és hittel, emberi értelemmel. Az önmagába vetett hitet és a jobbra való vágyódást választotta a türkmén ember létezése egyetlen lehetséges módjának, amikor a lélek nem csügged, nem lehangolt, hanem nagyszerűt cselekszik, nagylelkűséget és emberiességet szül, felszínre hozva a nép és a szülőföldje iránt érzett szeretetet, törekszik a nemzettel való egyesülésre”. Elnök úr, tudja, mit kérdezne Öntől itt egy… (a három pont helyén egy szalonképtelen szóalkotmány kapna helyet)? Azt, hogy „na, hagyjuk apuskám a süket szöveget, hol a szivárványfesztivál?” Tudom, hogy Önök ezen csak legyintve mosolyognak. És tudom azt is, hogy hol lesznek Önök és hol leszünk mi száz év múlva. Egyébként amerikai támaszpont létesítését továbbra se engedje meg. Nemcsak azért, mert utána jönnek az olajvállalatok, hogy kitermeljék ugyanazt az ásványkincset, amelyet Önök is vígan ki tudnak termelni önmaguknak, hanem a támaszpont hátán beáramlik minden, ami Magyarországot fizikailag, szellemileg és morálisan egy olyan mocsoktengerré változtatta, ahol egyre kisebbek, szinte miniatűrök azok a szigetek, ahol röhögés nélkül megértik, mit jelentenek az Ön szavai a Ruhnamában. És ha nekem valaki demokráciáról merészel papolni Önnel kapcsolatban, Szaúd-Arábiával vágom fejbe.

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap magyarországi ügynökeinek

Hölgyeim és Uraim! A Magyar Nemzet május 6-i számának 11 oldalán Elengedett iraki tartozás címen rövid cikk jelent meg arról, hogy „Hazánk lemondott az iraki állammal szemben fennálló követelésének 80 százalékáról, mintegy 38 milliárd forintról…” Ezután az atombomba hír után majd egy egész hónap telt el érthetetlen hallgatással, amikor e lap június 2-i számának címoldalán jelent meg Negyvenmilliárdos ajándék Iraknak címmel ugyanez a hír, immár „kibontva”. Nekem viszont Önökhöz van egy alapvető kérdésem, amelyet nagyon remélek, hogy a jobboldali sajtó e levél megjelenése előtt feltesz Önöknek: mi ez a pálfordulás? Miért sulykolták éjt nappallá téve a fordulat évében, hogy Magyarországnak nem hogy az egypártrendszer által felvett irgalmatlan mennyiségű kölcsön elengedését nem kellene kérnie, hanem annak még az átütemezését sem, mert akkor Magyarország hitelképtelenné válik? Tényleg? Ugyan miért vált volna hitelképtelenné Magyarország és miért nem válik azzá Irak? Miért lenne nagyobb különbség az egyik zsarnoki rendszer és a másik között? Hiszen a magyarok éppen úgy nem tudtak semmit tenni a kádárista kölcsönök felvételével a szocialista gazdaság csődjét elkerülő politika ellen, mint ahogyan az iraki polgárok. Önök mikor hazudtak? Akkor vagy most? Itt már csak két lehetőség maradt: vagy a dogmájuk állt a feje tetejére, vagy önök egyszerűen e két washingtoni intézet jól fizetett paprikajancsijai.

Az MTI fideszes kurátorainak(Gyarmati László, a TTT alelnöke és Antal Zsolt)

Tisztelt Uraim! Amióta Önök ott melegednek az MTI-nél, soha semmiért nem tiltakoztak. Amikor március végén itt a Magyar Rádió és az MTI fideszes kuratóriumi elnökségi tagjainak írt levelemben ezt megemlítettem, válasz természetesen nem érkezett. Mert ez lett a Fidesz-módi. A lapítás, uraim. A következőt kishírt olvastam a Magyar Nemzet május 23-i számában Valótlanságot híresztelt az MTI cím alatt: „A Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Távirati Irodát (MTI), miután a hírügynökség 2006. február 22-én az Oktatási Minisztérium közleményének ellenőrzés nélküli átvételével valótlanságokat híresztelt. Az MTI például valótlanul közölte: a bíróság megállapította, hogy a Magyar Demokrata című hetilap Magyar Bálint lakásvásárlásával összefüggésben a »jobboldali sajtó által folytatott rágalmazó hadjárat« során állított valótlan tényeket, illetve híresztelt. Ilyen kitételt a bíróság ítélete nem tartalmazott. Az MTI valótlanul híresztelte azt is, hogy a hetilap főszerkesztőjét másfél forintos kártérítésre kötelezte volna a bíróság”. Mondja, Gyarmati úr, mint a Tulajdonosi Tanácsadó Testület (TTT) fideszes alelnöke, gondolja, ha egy teljesen fordított helyzetben, vagyis Fidesz-kormány alatt az MTI úgy működik, mint most, és a 168 Óra című hetilapjáról terjeszti ugyanazt a hazugságot, akkor a TTT mondjuk szabad demokrata alelnöke, a szocialista/liberális politika, sajtója és értelmisége nem tiltakozott volna? Tulajdonképpen Ön azon kívül, hogy a fizetését húzza, mit tesz az MTI-nél? Holott az ön karrierjét ismerve – attól kezdve, hogy a kilencvenes évek elején a Moszkvából Budapesten keresztül Izraelbe települőket kísérgette itt egészen addig, hogy Áder János titkáraként működött -, azért volt Ön aktívabb is. Csakhogy pont nem akkor, amikor aktívnak kellene lennie. Mondja, egyébként a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségében lévő fideszes kollégái már készülnek arra, hogy a vereség utáni nagy döbbenet keltette dekoncentrált figyelmet kihasználva becsempésszék a neokonzervatív vonalat képviselő Such Györgyöt elnöknek? Hallgasson most is. Cinkosan. Illetve mutasson egyetlen, egyetlenegy szocialistát vagy szabad demokratát, aki nem a saját térfelének játszik. Nem tud. Ezért kezdem őket nagyon becsülni, uraim.

Habony Árpád a Fidesz kampánystratégája? II. rész

Folytatom a választást értékelő elemzésekből a szemelgetést. A Fidesszel szemben barátságtalannak nem nevezhető kitűnő kutatócsoportnak, a Budapest Analysis (amelynek kiejtése nem „enelájzisz”) végső következtetésének záró eleme így hangzik: „Ha a Fideszben 2007 folyamán nem jelentkeznek a megújulás érezhető jelei, nem annyira a Fidesz parlamenti jelenléte, hanem a politikai váltógazdálkodás, vagyis Magyarország demokratikus berendezkedésének egyik kulcseleme kerül veszélybe.” Ekkora a veszély, uram. Ugyanezen elemzés az elején leszögezi: „…a vereség komoly kiábrándultságot és fásultságot eredményez szimpatizánsainak körében”. Hogy ez a kiábrándultság és fásultság korosztályok szerint mit jelent, azt a legjobban talán Körmendy Zsuzsanna írta meg a Magyar Nemzet május 23-i számában: „Nyolc év parkolópályán nagyon sok. Az idősebb generáció tagjai közül sokan teljesen reményvesztettek, úgy érzik, ők már meg se érik a jobboldal győzelmét. A középgeneráció a legbosszúsabb, mert ő szenvedte végig fiatalságától kezdve a Kádár-rendszer úgymond szoft, de azért nagyon-nagyon kegyetlen kontraszelektív éveit, és most megismétlődik vele az, amit a késő Kádár-korban egyszer már volt szerencséje átélni. A középgeneráció ma a legelégedetlenebb, s a Fideszszel szemben a legkritikusabb lesz. A fiatalok tanácstalanabbak, még tart a lelkesedésük, de hitük mértéke becsapottságuk mértéke is lehet. Úgy mondanám ezt, hogy egy fiatal tanítónő, aki narancsszínű nyaksállal járt be dolgozni az iskolájába, ahol MSZP-s igazgató van, többet kockáztatott, mint a Fidesz parlamenti frakciójának bármely tagja”. Vagy Ön uram, aki talán ugyanolyan blazírtan csapja be most Lexus terepjárójának ajtaját, mint a vereség előtti négy év bármely napján. Nem tudom, hányszor vetettem az önök szemére, hogy a Nyugatot nem tájékoztatták arról, ami Magyarországon történt. Azzal, hogy magát a nem túl szerencsésen elnevező „Szabadság kis körei” a jogsértéseket pontosan dokumentálta, a civilizált világ nem tudott arról, hogy mi történik nálunk. De nagyon örülök, hogy legalább a vereség után most már mások szintén belátják ezt a hiányosságukat is. Mint Horváth Béla, volt kisgazda képviselő, aki a Magyar Nemzet május 6-i számában gúnyosan írta e gigantikus hiányosságról: „Míg a Fidesz ellenzékben, most, 2006-ban a második forduló előtt pénteken délután három órakor tartotta első nemzetközi sajtótájékoztatóját, addig” – teszi hozzá Horváth – „a kisgazdák külső tanácsadókat meghallgatva rendszeresen éltek ezzel a lehetőséggel a Horn-Kuncze-kormány alatt. Csak mellékesen megjegyezve: a kisgazdáknál nem működött a Wermer András-féle, önjelölt politikai guru intézménye. A párt szavazatszerző stratégája kettős volt: a hét első felében az Országgyűlésben rámutattunk az MSZP-SZDSZ-kormány tagjainak hibáira, a második felében a pártvezetők járták az országot, mert akkor sem voltak kedvezőbbek a médiaviszonyok, mint ma”. Meg szeretném jegyezni, hogy ebben az időben, vagyis a kisgazdák legaktívabb korszakában, Habony úr, a felmérések szerint 36 százalékos volt a népszerűsége, minden más pártot megelőzve. Egyébként nem tudom, hogy a nemzetközi sajtótájékoztatók tartásától szinte mindenfajta kezdeményezés elfojtásáig az Ön ötlete volt-e, minden esetben megmagyarázva, hogy a kezdeményezés „visszaüt”? Mert ezen az alapon a világon minden tevékenységnek véget lehetne vetni, beleértve a medvevadászatot is, hiszen ha a puska csütörtököt mond, akkor Önnek vége. Amit – átvitt értelemben értve – nem túl sokan siratnának.

(Folytatás a jövő héten)