Még a választások előtt történt. Lekínlódom magam a metróba, az újonnan épült Baross téri lejáraton, ahonnét persze, hogy kihagyták a mozgáskorlátozottaknak a törvény előírta akadálymentes lejtőt, s fölszállok a kettes metróra. Ülőhely nincs. Fiatal nő föláll, és bizony Isten, elpirulva a szégyentől, hogy udvarias, átadja az ülőhelyét. Ezt már többször tapasztaltam. Ha egy fiatal ember vagy leány, tekintettel mankómra, most már csak vasbotomra, vagyis mozgáskorlátozottságomra, szégyenében majd elsüllyed, hogy ő udvariasan, emberségesen, tapintatosan viselkedik. A XXI. században az udvarias, előzékeny magatartást a társadalom nem tartja természetesnek. Szégyellni való. Főleg a fiatalok körében. Átadják a helyet, nem mondják, hogy tessék, sőt, mint akik rossz fát tettek a tűzre, eliszkolnak, elbujdosnak a kocsi másik végébe, elbújnak az emberek mögé, ne is lássák őket, mert normálisan viselkedtek. Baj van ezzel a társadalommal.

Leülök a fölkínált helyre, s szemben vélem egy plakáton két csinos arcú nő, szerelmesen átölelve egymást, agitál, hogy szavazzak a liberálisokra. A nekem helyet adó fiatal nőről nem tudom, leszbikus-e. Azt sem tudom, kire szavaz. Egy szót sem szólt, holott mondhatta volna: kedves urambátyám! Foglaljon helyet és szavazzon az SZDSZ-re, mert az SZDSZ emberséges párt, szereti, sőt kultiválja a másságot, azt a másságot, ami abban is megnyilvánul, hogy féllábú valaki, vagy éppen csak nem tud járni.

Én is szeretem a másságot, főként a másneműeket. Mondhattam volna azt, hogy kedves kisasszony, rendkívül formás a feneked, két tökéletes félgömb, már a régi görögök, nevezetesen Platón is tudta, hogy a legtökéletesebb forma a gömb; két félfenék egy gömb. Kifejezetten vonzó vagy nekem, heteroszexuális vagyok, tehát pártok és választások nélkül is el tudnám képzelni, mire mehetnénk együtt. Csakhogy nem mondtam ilyesmit. Mégpedig azért nem, mert normális ember, hacsak nem szamár, vagy bunkó, nem hivalkodik a saját nemi beállítottságával, azért, mert az magánügy, nem tartozik senkire, kiváltképpen nem a nagy nyilvánosságra. A neoliberálisok belepistultak saját rögeszméikbe, amitől mérhetetlenül embertelenné, szamárrá váltak. Képtelenek embert látni az emberben, nőt látni a nőben, gyermeket az iskolai tanulóban. Az ő szemükben csak heteroszexuálisok léteznek (bár ez nem biztos), vagy leszbikusok, homoszexuálisok, négerek, cigányok és csak olyan nemzeti kisebbségek, akiket kizárólag csak a magyarok üldözhetnek másságuk miatt. De nem tudok arról, hogy vakokat, mozgáskorlátozottakat, a természet által sújtott megnyomorodottakat, valódi hátrányos helyzetűeket kiplakatíroztak volna, netán a határokon túlra szorult és immáron nyolc évtizede saját szülőföldjükön üldözött magyarokat védelmeztek volna csak azért, mert ottani másság lévén, megverik, megalázzák a többségiek.

A nemi vonzatokkal, a nemi hovatartozással voltaképpen nem illik hencegni. Barátaim egyike homoszexuális volt, de erről sohasem esett szó köztünk, arról sem, hogy én meg heteroszexuális vagyok, mert ehhez semmi közünk nem volt. Ha együtt töltöttük az időt, ő beszélt nekem Ady-kutatásairól, én a képzőművészetekről, Karinthyról. Ez a barátom elképesztően művelt ember volt, sokat tanultam tőle, s büszke voltam arra, hogy ő is tőlem, legalábbis ezt mondta. Egyetlenegyszer került szóba köztünk az ő szexuális mássága, amikor is elpanaszolta, hogy a demokratikus rendőrség be akarta szervezni a háromperháromba, éppen másságával zsarolva őt. Egyet azért szeretnénk tudni. Az a Kovács Pistike, aki egyre idétlenebbül viselkedik Kuncze szoknyája körül, vajon lombikban jött-e a világra? És azt is jó volna megtudnom, hogy azért hoztak-e törvényt arról, hogy tizennyolc éves lányok sterilizáltathatják magukat, nehogy teherbe essenek egymástól, ha netán leszbikusok?

Most kacagjanak ki, de ettől a szótól, hogy sterilizálás, borsózik a hátam. Olyan hatalmi szervek gyakorolták ezt, amelyek sokalltak bizonyos származásbeli másságosokat hajdan és a közelmúltban is.

Kíváncsi vagyok arra, mit szólnának bizonyos törvényalkotók, ha az emberek öncsonkításra vetemednének, mondjuk elégnek találnának három ujjat a lábukon, vagy fölöslegesnek a hüvelykujjat, esetleg egy végtagot? Hátha annak hiányában könnyebben kapnának ülőhelyet a négyes metrón.