Lucifer a világpolitika vezérlőpultjánál

Mágoriné Makó Kedves Asszonyom! Mi lesz veletek polgári körök? címmel és „Mágoriné, Makó” aláírással jelent meg megrázó levele e hetilap június 29-i, vagyis két héttel ezelőtti számában. Levelében leírja, hogy Orbán Viktor felkérésére indították A Hajrá, Makó! nevű polgári körüket 2002 nyarán. Négy év alatt – mint írja – „több mint 60 rendezvény és ünnepség megtartása után, melyek nagyon népszerűek és látogatottak voltak, mégis elbizonytalanodtam. A kezdeti biztatások után a nagy Fidesz és a helyi szervezetei is szép lassan eltűntek az életünkből. Odáig fajult a helyzet, hogy a Fideszből előadót se tudtunk hívni, mert nem vállalta senki. A kampányban csak egyetlenegyszer említette Schmitt Pál a polgári köröket.” Kétségbe esve kérdezi: „Ki mondja meg, hogy mi legyen velünk? Orbán Viktor? Hende Csaba? Jó lenne valami biztatás, jó lenne valami biztosat tudni!” Mivel abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy évekkel ezelőtt engem is meghívtak egy emlékezetes estére, és ma is emlékszem Önre, különös figyelemmel olvastam levelét. Egy hetet vártam, hogy hátha választ kap rá. Nem kapott. Érzésem szerint nem is fog. Holott nekem hányszor mondták előadás előtt a szervezők, köztük fideszes politikusok is: öntsek reményt a jelenlévőkbe, mert a legtöbben a reményért jönnek el. A kérésnek – a meghívók iránti tiszteletből és együttérzésből – eleget tettem, noha egyre lankadóbb meggyőződéssel. De ez most lényegtelen. Az is, hogy illetéktelen vagyok a válaszadásban, de úgy érzem, levele nem maradhat válasz nélkül. Azt tudom – és higgye el, ez nem az olcsó „vörös” vagy, pontosabban, narancsszínű farok -: az Ön által rendezett előadások nem voltak hiábavalóak. Lehet, hogy hasznuk nem köthető személyekhez vagy voksokhoz, csupán egy olyan Magyarország ébren tartásához, amelyben az Önhöz hasonló önzetlen és példamutató emberek élnek. Ami fontosabb a politikusoknál. A válasz ebben rejlik.

Andrés Manuel López Obrador A mexikói Demokratikus Forradalmi Párt elnöke Tisztelt Elnök Úr! A politika terén hosszú időn át nem hittem a „misztikus” erőkben, de most már kezd meginogni hitem, mióta az egész világon rendre nemcsak néhány millió, de több száz millió lelket számláló országokban is úgy szakadnak ketté vagy több felé a választók, hogy néhány tized százaléknyi különbség választja el a győztest a vesztestől. Legyen az Magyarország, Németország vagy az Egyesült Államok. Mely utóbbi országban – mint emlékezetes – többször át kellett számolni a szavazatokat és végül a legfelsőbb bíróságnak kellett döntenie a győztesről. Már-már az az érzésem, hogy Lucifer személyesen kezdi irányítani a világpolitikát, hiszen lassan a véletlenek sokasága túlmegy a józan ésszel lehetségesként elfogadható határon, mint ahogyan az ön esetében is: a 110 milliós Mexikóban szintén csupán néhány tized százaléknyi különbséggel vesztett. Rendkívül figyelemre méltó, hogy az önök országában a választások kifogásolására vonatkozó szabályok mennyire hasonlítanak a nálunk érvényes szabályokra, illetőleg az eltérések esetei legnagyobb részében önöknél a választási eredmények megóvása még nehezebb, mint nálunk. Az is érdekes, hogy milyen párhuzamokat fedezhetünk fel a népességszámban tízszer kisebb Magyarország 2002-es választása és az önök országában most megrendezett választások között. Például abban, hogy az ön ellenfelét, Felipe Calderónt, éppen úgy az amerikaiak támogatták, mint nálunk a volt kommunista Medgyessyt és hogy az európai megfigyelők éppen úgy „tisztának” nyilvánították a választásokat, mint nálunk. Vagy – ez már szinte hátborzongató azonosság – ahogyan Mexikóban Calderónék köztudottan ingyen etetéssel és itatással sok-sok szavazatot vásároltak meg. Az is kísérteties azonosság, ahogyan ön is és a nálunk vesztes Orbán Viktor az ország törvényhozásának épülete előtt tömeggyűlést hívott össze. A Kossuth-téren és a nála jóval nagyobb mexikóvárosi Zócalón nagyjából ugyanannyian jöttek össze. Igaz, figyelembe véve a két ország népességének arányát, ez azt jelenti, hogy 2002-ben Magyarországon tízszer anynyian feleltek az ellenzék vezetőjének hívó szavára, mint az önére. A párhuzam azonban itt véget ér. Magyarországon a második forduló után a jobboldali választók követelték az első fordulós szavazatok újraszámolását. Választott pártjuk azonban ebben nem követte őket, hanem az akkori belügyminiszter, Pintér Sándor sietett bejelenteni, hogy az ellenzék elismeri a választások elvesztését és nem követelte az első fordulós szavazatok újraszámolását. Ön ezzel szemben június 8-án a több száz ezres tömeg ovációja közepette bejelentette, hogy reményei szerint megváltoztatja az elnöki választások kimenetelét. Közölte: a Választási Bizottság még a számítógépes eredményszámlálásokat is manipulálta és kijelentette, hogy ellenfelének győzelme „erkölcsileg lehetetlen”. Azt is elmondta – noha, hangsúlyozom, a mexikói rendszer szinte azonos a magyarral -: nemcsak a bíróság elé viszi a választások ügyét, de azt is megkísérli, hogy az egész választást a mexikói legfelsőbb bíróság nyilvánítsa törvénytelennek. Annak ellenére, hogy országa legjobb jogi koponyái szerint a Választási Bizottság az egyetlen fórum, amely a választásokkal kapcsolatos kifogásokat felülvizsgálhatja. Közölte azt is, hogy szerdára, vagyis e hetilap hivatalos megjelenési dátuma előtti napra tiltakozó menetet indít a fővárosba hatalmas országuk valamennyi tartományából. A tüntetés bejelentésére a tömeg óriási ovációval felelt. Ön erre újabb tömegtüntetést hirdetett meg július 16-ára, mire a tömeg e kérdéssel felelt: „Hány órára?” Ön kijelentette, hogy mind a 130 ezer választói irodában leadott valamennyi szavazatot egyenként újra akarja számláltatni: „voto por voto, casilla por casilla”, ahogyan a Zócalo csodálatos, földrengésben félrebillent székesegyháza elé kitett gigantikus méretű képernyőn is olvasható volt. Távoli, amatőr szemlélődőként csak azt mondom: drukkolok önnek. És hiszek abban, hogy önöknél a választásokon éppen úgy csaltak, mint nálunk 2002-ben. Vagy amikor 1988-ban az ön pártja akkori jelöltjétől, Cuauhtémoc Cárdenastól lopta el a választást az évtizedek óta a kormányról levakarhatatlan, totálisan korrupt Intézményes Forradalmi Párt. A szabályok szerint a Választási Bizottságnak szeptember 6-ig van ideje dönteni. Ha végül is ön veszít, legalább állva veszített. De még úgy is nyer.

Antal Zsolt Az MTI fideszes kurátora IV. rész A múlt héten ígértem, hogy röviden befejezem az Önnek címzett, de valójában az MTI TTT alelnökének, Gyarmati Lászlónak szóló levelemet. A múlt héten a Magyar Nemzetből – ez az a napilap, amelynek valamilyen okból önök szintén nem akarnak nyilatkozni munkájukról – idéztem ezt a mondatot is: „Vajon miért nem emel kifogást az ilyen manipulációk ellen az, akit a Fidesz pontosan azért küldött a testület alelnöki székébe, hogy a törvény szerint megvalósítsa az ellenzéki kontrollt?” Amikor ugyanezen lapban azt olvastam, hogy a fideszes kurátorok – elsősorban Szadai és Trombitás urak – az MSZP-vel és az SZDSZ-szel egyetértésben hétfőn (e levél leadási határideje vasárnap) megszavazzák Such Györgyöt a Magyar Rádió elnökének (Such kinevezését hétfőn 7:1 arányban, a fideszes Hankiss Ágnes tartózkodása mellett megszavazták a kurátorok), eredeti szándékomtól eltérően e levelemet egészen másként fejezem be, mint ahogy terveztem. Ugyanis önök hirtelen epizódszereplőkké váltak. Sajnos. Such György a Lauder-Palmer tulajdonban lévő, Baló György igazgatása alatt álló egykori TV3-nál volt marketing igazgató. Korábban szerkesztőként dolgozott a Magyar Narancsnál, amikor az a pápa látogatásakor előjött „Cápalátogatás”-ként hírhedtté vált számával. Such úr magyarhírlapos és MTV-s vezetői múltja már csak hab a tortán. Az is, hogy egy Demszkyt dicsőítő kötetnek a szerzője. Eddig abban a hitben voltam, hogy az önök kinevezése MTI TTT-s kurátorokként véletlen volt. Such egyhangú megválasztásában való megegyezés után már nem lehetek ilyen naiv. Itt már – Shakespeare-rel szólva – rendszer van. Hogy őrült-e, döntse el ki-ki magának. Egyébként az ügyről még annyit: a Magyar Rádió Krónikáját és Vasárnapi Újságját jelenlegi formájukban inkább fojtsák meg azok halálos politikai ellenségei, mintsem egy „konszenzusos”, a velejéig SZDSZ-barát igazgató.

Tom Lantos képviselő, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának rangidős, demokrata párti tagja I. rész Tisztelt Uram! Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében az Ön tiszteletére adott ebéden ön kijelentette, hogy „Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata soha nem volt annyira erős és aktív, mint most”. Igen nagy elégedettség tölt el, hogy saját szavaival megerősítette azt, amit mindig is tudtam: a Bush-féle republikánusok is a volt kommunista budapesti koalíciót tartják legfőbb barátjuknak. Megdöbbentő az a félrebeszélés, amely a magyar jobboldal atlantista részétől olvasható, mint Jeszenszky Géza volt külügyminisztertől és volt washingtoni nagykövettől is, aki a Magyar Szemlében Mi hiányzik a magyar külpolitikából? címen közzétett tanulmányában a jobboldali magyar sajtót hibáztatja azért, amiért az amerikai kormányok 1990 óta a volt kommunistákat részesítik előnyben, elfeledve, hogy mindez egész térségünkre érvényes. Míg Tóth Szabolcs Töhötöm a Magyar Nemzet június 24-i számában Nemzeti baleset – Amerika szabadságeszménye, 1956 és a birodalmi terjeszkedés című elemzésében igen helyesen írja azt, hogy „Így utólag elmondható: a magyar jobboldal idealizmusra hajlamosabb részét felkészületlenül érte az árukapcsolásnak ez a gyakorlata, és talán a mai napig nem dolgozta fel, hogy figyelmeztetése ellenére Amerika jobban bízott a kommunistákban, mint a nemzeti táborban”, addig Jeszenszky mérhetetlen fontosságot tulajdonít a jobboldali sajtóban megjelent írásoknak az amerikai-magyar viszony alakításában: „Mi talán már észre sem vesszük ezeket, de a budapesti amerikai nagykövetség biztosan regisztrálja”. A mondat végén álló lábjegyzet pedig „ízelítőként” Stier Gábornak, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetőjének azt az „elborzasztó” (saját jelzőm) vezércikkét emeli ki, amelyben Jeszenszky Stier azon mondatát is kiemeli, hogy Amerikát „nem hatja meg az sem, mit mond a nemzetközi jog”. A kárhoztatott cikk megjelenését követően érdekes módon maga az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága ítélte törvénytelennek azokat a katonai álbíróságokat, amelyek elé Washington akarja hurcolni a guantánamói pokolban fogva tartott, eddig semmivel nem vádolt ártatlanokat (az ártatlanság vélelme ugyebár a nyugati demokratikus jogrendszer alapja). Vagyis, Lantos úr, a volt külügyminiszter azt szeretné elhitetni olvasóival, hogy míg a Bush-kormány viszonya a Blair-kormánynyal a világon a legszorosabb a brit baloldali sajtóban – a magyar jobboldali sajtót messze lepipáló kritikák dacára -, addig a magyar jobboldali sajtó miatt ölelik keblükre az amerikai kormányok a volt kommunistákat és SZDSZ-es szövetségesüket. (folyt. jövő héten)

Fikció Párt elnök III. rész Most pedig, helyszűke miatt, egészen röviden arról, hogy milyen olvasnivalót tartson ágya mellett. Jobb oldalán Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második levele legyen, hogy tudja, miként viselkedjen választóival. Bal oldalán pedig Machiavelli Fejedelem és Sun Cu-nak a Háború művészetéről írt kötete legyen, hogy tudja, miként győzze le politikai ellenfeleit.