Rosszarcú emberek

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Magyar Köztársaság Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha 2002-ben a jobboldal kerül kormányra (például úgy, hogy a mexikói Andrés Manuel López Obradorhoz hasonló keménységgel követeli az első forduló szavazatainak újraszámlálását), Magyarország már jövőre csatlakozott volna az euróövezethez, mert már idén megfelelt volna a maastrichti követelményeknek. Az önök kedvenc napilapja, a Financial Times múlt heti cikke szerint – amelyről önök most mélyen hallgatnak – 2016-ra csúszhat a csatlakozás. Meggyőződésem, hogy ez is optimista jóslat, hiszen az MTI július 20-i jelentése még arról tudósít, hogy a Reuters által megkérdezett 12 elemző fele 2013-ra tette a csatlakozást, hárman 2014-re, hárman 2012-re. Azóta pedig csak egy hónap telt el. Ennyit a nemzetközi pénzügyi szakértők „prognosztikai” képességéről. Becslésük azért nem ér egy fityinget sem, mert ők nem veszik tekintetbe a koalíció lelkületét, mely szóért – mivel önök materialisták – bocsánat. Inkább természtrajzot kellene írnom. Melynek lényege, hogy a szívük helyén erszény lüktet. Az önök valódi terve pedig az, hogy jövőbeni bukásuk után minden vagyon az önök globalista támogatói és az önök kezében legyen. A nemzetnek (pardon, „lakosságnak”) pedig csupán egy óriási adóssághalmaz, amelynek ledolgozásába majd belebukik a kormányra jutott jobboldali párt. Ezért jóslatom az, hogy Magyarország mindaddig nem csatlakozik az euróövezethez – legyen az akár 2020 is -, ameddig önök maradnak kormányon.

Such György a Magyar Rádiónak a cégbíróság által be nem jegyzett elnöke Ideges? Ugyanis egyre újabb és újabb ostobasággal indokolja letiltásomat a rádióból, mintha nem elégedne meg az egymás után kiagyalt álindokaival. De mindezért – se másért – nem írtam volna magának levelet, hiszen maga egy báb. Csakhogy egy olyan vastagot hazudott rólam a Népszavának adott interjújában, amelyet egyébként a másnapi Magyar Nemzet is visszautasított, és amely választ igényel. Maga először azt a marhaságot nyilatkozta, hogy azért tilt ki a rádióból, mert „ikonikus” szerepem van. Ez nagyjából annyit jelent, mintha például Cézanne-t kiretusálnák a posztimpresszionisták listájáról azon az alapon, hogy az irányzat „ikonikus” figurája. Azután nyilatkozott még egyéb zöldségeket is, mint például azt, hogy „radikális vezéralak” vagyok, holott maga pontosan tudja: nem én vagyok radikális és szélsőséges, hanem a mai kormányzati féldiktatúra, amelynek realista bírálataim ellen még kifogás sem érkezett az ORTT-hez. Egy olyan rendszer, amelynek rendőrsége lusta betörők után nyomozni, de kiszáll egy jobboldali könyvbemutatóra, mert ott a feljelentő szerint „rosszarcú emberek” gyülekeznek (vajh, kiszállt volna-e a rendőrség a Postabankba annak idején, ha valaki feljelenti a rendőrségen, amiért „rosszarcú” a vezetője?). Ha magának lett volna valós indoka letiltásomra, legalább egyetlen jegyzetem egyetlen sorát idézte volna indoklásul, amiért a Magyar Rádióból magát a jegyzetet, mint műfajt tiltotta le. Ezt még Aczél György sem merte volna megtenni az egypártrendszeri önkényuralomban. Maga azzal indokolta diktatórikus lépését, hogy a jegyzet nem rádiós műfaj. Amellett, hogy a Magyar Rádióban hagyományosan is a legnagyobb magyar írók írtak jegyzeteket, igazán kár, amiért nem értesíti korszakos találmányáról például a német közszolgálati televíziót, amely még híradóiban is helyt ad a jegyzetnek. De amiért írok, az a Népszava augusztus 17-i számában megjelent hosszú interjújának ezen kijelentése: „A Magyar Nemzet brüszszeli tudósítója pedig a radikális jobboldal szószólója és egyik ideológiai vezére, ami önmagában alkalmatlanná teszi arra, hogy bármilyen feladatot kapjon a Magyar Rádióban. Talán az sem véletlen, hogy Lovast a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetői is eltávolították néhány éve az intézményből”. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy ami magának radikális jobboldal, az a lengyel, a szlovák, a horvát vagy a román közszolgálatban bőven fősodrat. Nálunk azért hangzik radikálisnak egy egyszerű látlelet elmondása, mert az uralkodó magyar politikai irányzat a térség és minden bizonnyal a világ legultraglobalistábbja, amelyből éppen úgy hiányzik a nemzeti érdek kifejeződése, mint nálunk a hazai termék az idegen tulajdonban lévő szupermarketek polcairól – ellentétben a felsorolt és természetesen a nyugati országokban működő, multinacionalista kézben lévő bevásárlóközpontokból. Egyébként ideológiai „vezér” sem vagyok, hiszen eddig még nem fejtettem ki egyetlen egyszer sem koherens (összefüggő) módon világnézetemet. Persze ami késik, az nem feltétlenül múlik. De minden magyarázata értelmezés és vélemény kérdése. Az a kijelentése azonban, hogy engem „eltávolítottak” a Pázmányról, ordas nagy hazugság, Such. Annyira az, hogy pontosan ez a hetilap volt, amelyben Fröhlich Idának, a piliscsabai katolikus egyetem vezetőjének nyílt levélben indokoltam meg három évvel ezelőtt azt, amiért az intézményben uralkodó tarthatatlan állapotok miatt három és fél év után otthagyom a szemináriumok tartását az egyetem kommunikációs intézetében. Ő pedig ugyanitt válaszolt. Ha már mégis írásra kényszerített a balliberálisokra olyannyira jellemző hazudozásaival, egy alapvető dolgot megemlítek. A maga megválasztásával kapcsolatban egyetlen jobboldali szavazóval nem találkoztam, aki megértette volna, hogy egy olyan embert a kuratóriumnak nemcsak koalíciópárti, de jobboldali tagjai is támogattak, aki Magyar Narancs-os, Magyar Hírlap-os és egyéb múltja mellett szerkesztője volt annak a Demszkyt dicsőítő szélsőséges könyvnek, amelyben Orbán Viktort – és most bocsánat e lap olvasóitól, de balliberális mocsok következik – „a gecizmus oltárán főalaknak” nevezték. Azt, hogy maga hol micsoda, csak a kimódolt terv szerint átvertek nem tudják. Azt viszont a nem vak jobboldali választók tudják, hogy 1990 óta hosszú távon eddig egyetlen egy alkalommal sem lett a jobboldal a nyertese egy olyan személynek, eseménynek vagy tranzakciónak, amelynek a másik oldal maradéktalan örömét váltja ki: a politikáét, a médiáét és a holdudvarét. Amelybe olyan figurák is beletartoznak, mint a rádió kuratóriumi elnökségéből Gellért Kis Gábor és Agárdi Péter urak, akiknek a látványa is elegendő annak megjósolására, hogy magának egyetlen olyan lépése nem lesz a Magyar Rádióban, mely a jobboldali szavazók tetszését elnyerné.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás európai jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke Kedves Tamás! A cégbíróság által be nem jegyzett Such György rádióelnökké „választása” előtt nekem küldött köszönő leveledben azt írtad, hogy az alapítványodnak kulcsfontosságú az a támogatás, amely hozzájárulásom jelent. Vagyis az, hogy másfél éve a Vasárnapi Újságban elhangzó minden jegyzetemért kapott honoráriumot a Magyar Rádió közvetlenül alapítványodnak utalta át. E hozzájárulás Such intézkedése miatt most megszűnik. Nagyon remélem, hogy valaki vagy valakik a kimaradt összeget pótolják, hiszen nálunk egyetlen olyan jogvédő alapítvány sem létezik, amely – az elnökséged alatt működőhöz hasonlóan – a mai féldiktatúrában jogszolgálati segítséget nyújt azoknak, akiket gyülekezési- és szólásszabadságuk gyakorlásában rendőrileg meggátolnak, illetve e jogok gyakorlása miatt zaklatnak. Ráadásul alapítványotok még a délvidéki magyarok állampolgárságának visszaszerzéséért is indított egy hatásában felmérhetetlen fontosságú próbapert, ami mutatja, figyelmetek kiterjed határainkon túlra is. 16 évvel a „fordulat” után a demokratikus intézmények egyre rohamosabb ütemben válnak látszatintézményekké. A jobboldalnak pedig semmiféle intézményi infrastruktúrája nem maradt, noha kétszer négy évig kormányon volt. Kivéve mutatóban, mint az államilag sem közvetlenül, sem közvetetten nem támogatott Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amelyről annak internetes honlapján a segíteni kívánók mindent megtudhatnak. Áldozatkész munkátokhoz sok erőt kívánok!

Fikció Párt elnök VII. rész Két héttel ezelőtt a pontosság és a szolidaritás fontosságáról írtam, s ígértem, egy példával folytatom. Egy kisvárosban a Fidesz négy évvel ezelőtti önkormányzati győzelme után a helyiek azon tanakodtak, vajon hogyan éli túl a következő négy évet az MSZP-t támogató helyi lap? Mindenki elképedt, amikor a hetilapnak a győzelmet követő első száma a korábbi terjedelem kétszeresében és az addigi fekete-fehér helyett színesben jelent meg. Az MSZP-sek azt mondták a főszerkesztőnek: „te segítettél bennünket, most mi segítünk téged”. Így formálódnak a sírig tartó véd- és dacszövetségek. Ez a másik oldalon minden szinten így működik. Ennek ellentettje a jobboldal, ahol például a Harkányi Hírek a mostani országgyűlési választások elvesztése óta már nem színesben, hanem fekete-fehérben és a korábbinál kisebb oldalszámmal jelenik meg. Eddig bírta önerőből. Főszerkesztője, Mészáros József idejét, egészségét és pénzét áldozta a villányi borászok székhelyén a jobboldali szellemiség és értékek fenntartásának, beleértve a jobboldali politikusok elszállásolását, etetését és itatását, a gáláns vendéglátókkal együtt. Se szeri, se száma nem volt az általa és társai segítségével szervezett, hatalmas látogatottságú rendezvényeknek. Ennek ellenére jobboldali kormányzás idején puszta véletlenségből nem ő, hanem – a totálisan jobboldali Harkányban – leginkább a mutatóban lévő SZDSZ-esek kaptak támogatást. A legendás Bédi István polgármesternek pedig védelmet sem nyújtottak akkor, amikor saját városában a tökkomcsi rendőrség – no meg a pécsi székhelyű megyei önkormányzat – szinte naponta zaklatja, utazik rá és bünteti sűrűn, látszatügyekért. Ez történik a jobboldalon, ahol a 2002-es választások elvesztését követően a szabadjára bocsátott légió tagjai iránt annyit sem érdeklődnek, hogy a családnak jut-e tejre való. Akiket – noha nem akármilyen csapat volt, tele tehetséges fiatalokkal – még egyszer összetrombitálni nem lehet majd: nem kockáztatják még egyszer négy év kedvéért egzisztenciájukat. Ha viszont ön hosszú távra akar építeni, akkor mindennek épp az ellenkezőjét kell tennie. Minden embere iránt érdeklődnie kell. És ne feledje, még ha nincs is pénze valakit támogatni, egyetlen jó szó hegyeket mozgat. (Folytatás a jövő héten)

Várkonyi Tibor Népszava Rideg búcsú címmel hosszú cikket írt Suchot dicsérve. Rólam egyebek között ez áll 14-i írásában: „De Kádár börtönéből szabadulva igen hamar és akadálytalanul kijuthatott Münchenbe, a Szabad Európa redakciójába.” Ön éppen úgy ír, mint egykor tette azt a véres Rákosi-diktatúra lapjában, a vérben tapicskoló Szabad Népben, a Népszabadság jogelődjében. A rám vonatkozó „hamar” 19 évet jelentett. Hogy az „akadály nélkül” mit jelentett, nagyon szívesen átadom szó szerinti – vagyis meghamisítás és tendenciózus kihagyások nélküli – közlésre az egykori bírósági iratokat. Ön egyébként ma a Népszavában éppen úgy otthon érzi magát, mint egykori, szélsőségesen uszító lapjában. Az, hogy ön ráadásul még külsőleg is hasonlít a fentebb említett diktátorra, csupán – és most nagyon decens leszek – hab a tortán.