Elszabadult a pokol. Fájlalom, de megértem. És nem látom a kibontakozás lehetőségét. A következők miatt: Először is, illúzió az, hogy a magyar nép egységes volt 1956-ban. A szabadságszerető nemzeti érzelmű fölkelőkkel szemben állt egy Moszkva-hű, magyargyűlölő réteg, amelynek mai megfelelője a szocialista-liberális koalíció és a félrevezetettek. A különbség csak az, hogy 1956-ban rettegésükben még az egérlyukba is bebújtak, némán lapítottak, ez kelthette a nemzeti egység csalfa látszatát. Vegyük tudomásul, hogy magyarok sortüzeltek magyarokra, milliónyi ember érdeke fűződött a szovjet megszálláshoz; ávós, párttag, hirtelen lett téeszelnök, gyárigazgató, egyéb vezető, áruló írástudó, Horthy-korszak gyűlölő. 1957. május elsején ők és a közönyösek éltették Kádárt, Münnichet, Apró Antalt, nem a szabadságharcosok. Tegyük hozzá vigaszként, hogy sem a Bocskai-, sem a Rákóczi-, sem az 1848-49-es szabadságharcban sem volt egységes a magyar nemzet, de az amerikai és az európai polgárháborúk is azt bizonyítják, hogy mindenütt megosztottak voltak, és ma is azok a nemzetek és a társadalmak.

Ideális nemzeti egységről papolni manapság mifelénk abszurd képtelenség. Mindenekelőtt azért, mert a nemzettest nem minden része élte meg ugyanúgy az elmúlt száz esztendő tragédiáit, örömeit és bánatait. Csalódásait! Az első világháború elvesztése, az 1919-es kommün, Trianon, majd annak rövid időre szóló korrekciója, a német megszállás és annak szerves része, a nyilas terror, fölszabadulás helyett a vörös hadsereg tatárjárása és megszállása, a Rákosi-kor injúriái, koncepciós perek, államosítások, parasztüldözések, a középosztály zaklatása, kitelepítések, egyházüldözések, csengőfrász és ávóskínzások, Auschwitz után Gulág, Recsk, munkatáborok, Sztálin halálával ébredező remény, majd viszszarendeződés, húzd meg, ereszd meg hisztériája és feszültséget tovább nem bíró társadalomrobbanása: 1956. Reménykedés után a legszörnyűbb megtorlás, a Kádár-korszak hisztérikus váltakozása, enyhülés és gazdasági csőd felé zuhanás és újabb remény: 1989. Eufórikus idő: a vörös csapatok kivonulása, a többpárti demokrácia megalakulása, majd újabb csalódás: az 1989 előtti hatalom kedvezményezetteinek, a milliomossá vedlett kommunistáknak visszaszüremkedése a hatalomba, mára ugyanolyan arrogánsan és diktatórikusan és hazugul, mint annak idején.

A társadalom jobbik fele elmondhatatlanul sokat szenvedett az elmúlt nyolcvan-száz évben. Nemcsak fizikailag, lelkileg is. És nem volt idő, nem volt lehetőség a néha tudat alatt kialakuló traumák kiheverésére. A társadalom nem minden rétege szenvedte meg egyformán a politikai és a gazdasági megpróbáltatásokat, de alóluk senki ki nem vonhatta magát.

A történelem tragédiája, hogy a különböző politikai előjelű üldözöttek, megkínzottak, mártírok ahelyett, hogy közelebb kerültek volna egymáshoz, két ellenkező táborba tagolódtak, és ezt az egyre keményebben egymás ellen forduló társadalmi réteget a Gyurcsány-féle adminisztráció még jobban egymás ellen vadította. Nemcsak a náci terrorra emlékeztető rendőrattakjaival, hanem cinikus göbbelsi hazugsághadjáratával, amelyben médiaeszköz-ember, filozófus, művész egyaránt szerepet vállalt.

A 2006-os szeptemberi, októberi „események” nemcsak amiatt robbantak ki, mert Gyurcsány lelepleződött, hazudott, hanem azért is, mert a saját hozzá nem értése súlyos következményeit áthárítja a társadalomra.

De a robbanást közvetlenül az váltotta ki, hogy 1956 leverői, megbosszulói, és azok genetikai vagy politikai leszármazottai ünneplik és gyászolják fisztulás pofával az általuk vagy révükön kegyetlenül megkínzott és megölt mártírokat és hősöket. Ez a tény immáron tizenhat esztendeje mindig ellenérzést vált ki a társadalom jóérzésű részéből, amit csak fokoz mindenkor az, hogy az áldozatok és az áldozatok leszármazottainak egy része oda áll a hóhérok mellé hamis szemforgatással. Karinthy gunyoros, örökérvényű novellája, hogy a halálraítélt együtt érez bakójával. Ezzel azonban a nemzet lelkében még be sem hegedt sebekre sót szórnak. És gátlástalanul és cinikusan szemünkbe hazudnak.

A jóérzést, az erkölcsi tudatot, az igazságosságot sérti mélységesen az, amit a baloldal egyfolytában művel az 1956-os megemlékezésekkel. De a legfőbb provokátor maga Gyurcsány. Kétségtelen, hogy ő a kommunizmus visszajáró kísértete, amelyik bejárja Európát. De főleg hazánkat.