T. Gergényi kapitány úr! Különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés vétsége miatt teszek feljelentést önmagam ellen. Megöltem egy embert. Egy baloldali ismerősömet. Következőképpen történt az eset.

Egy beszélgetést hallgattam épp a Hír Tv-n. Önnel, kapitány úr. „Tételezzük fel, ön egy békés rendőr, s jön magával szemben egy tank.” Ez hallatszott az ön szájából. Kinéztem az ablakon, de továbbra is az ég volt felül, s a föld alul. Majd a következő ért el tudatomig: „Bocsánat, minket támadtak meg.” Alatta képsorok, vérző arc, fekvő ember csizmák rúgása alatt, bakancs magyar zászlóra tapos, lövések robaja.

Tétova mozdulattal kézbe vettem az újságot. Egy most megjelent kötetből idéztek: „a Magyar Nemzet azzal leplezi őrjöngő antiszemitizmusát, hogy egyáltalán nem közöl antiszemita írásokat.” Ekkor valami megmozdult bensőmben, s tudtam, mostantól kezdve nincs visszaút. Mától mindent lehet.

Összehajtottam hát az újságot, s kiléptem a kapun. Meg sem álltam baloldali ismerősöm ajtajáig. Csöngettem. Csodálkozó arccal engedett be. Gondoltam, legjobb, ha mindjárt a lényegre térek, így már az ajtóban ezt mondtam neki. „Ha befejeztük az ebédet, a piszkos tányért a mosogatóba tesszük”. Ettől megrettent. Éreztem, jó úton haladok. „Estefelé az ember már jobbára álmos” – jelentettem ki hűvösen, s a szeme közé néztem. Hátrálni kezdett. „A lábtörlő a küszöb előtt arra szolgál, hogy az ember megtörülje benne a lábát.” Riadtan hátraugrott. Egy antik porcelánváza hangos csörrenéssel esett a földre. „Tiszta udvar, rendes ház” – emeltem fel kissé a hangom. Két szeme rémülten kigúvadt. Lassú mozdulattal közel léptem hozzá, ujjaim nyaka köré fontam, s ezt sziszegtem az arcába: „Kétszer kettő az négy”. Baloldali ismerősöm erre pánikba esett. Kereste volna a menekülés útját, de testemmel álltam el a kijáratot. Vártam még fél percig, majd mindössze ennyit mondtam neki. Lassan, szótagolva: VALÓSÁG. REALITÁS. Baloldali ismerősöm erre fogta magát, s kiugrott az ablakon.

Gergényi úr, várom szigorú ítéletét.