A Kacyznski fivéreknek Lengyelország elnöke és miniszterelnöke Tisztelt Elnök Úr és Miniszterelnök Úr! Igen, így képzeltem el a jobboldal kormányzását, mint ahogyan önök teszik. Teljesen megpucolják a diplomáciai kart és a hírszerzést a korábbi egypártrendszer embereitől. Eközben kemény küzdelmet indítanak a korrupció ellen, és még az ország törvényeit is teljesen átdolgozzák. Vannak, akik azt mondanák, hogy másfél évtizeddel a fordulat után ezt nem lehet végrehajtani. Dehogynem. Önök rá a bizonyíték. Miközben önökre ezer csőből lő a nemzetközi sajtó, a lengyel gazdaság évente jelenleg 5,8 százalékkal bővül, s arra is voltak forrásaik, hogy növeljék a gyermekeknek nyújtott támogatást, enyhítsenek a családok adóján, valamint emeljék az egészségügyben és az oktatásban dolgozók fizetését. Ugyanúgy megemelték a minimálbért, a rendőrök és a határőrök fizetését. A lengyel balliberális oldal persze sikong: „centralizálásról” és a „demokrácia gyengüléséről” beszélnek. Ismerős hangok. Hadd beszéljenek. Önök csak menjenek előre, rendületlenül. Négyszázezer embert érint a lusztráció önöknél, miközben nálunk ezt még a jobboldali média is alig veszi észre. Holott sokkal nagyobb jelentőségű, mint a cseh átvilágítás, ugyanis önök majd négyszer annyian vannak, mint a csehek és a tisztogatást jóval később kezdték, mint ők. Nekünk is példát mutatva. Hogy nálunk mi van, azt mindenki tudja. Rendkívül jó volt végre örülni akkor, amikor a jobboldali szavazóknak hála a Fidesz tarolt a helyhatósági választásokon, majd a nép hangulati uszályába kerülve – és ’56 fél évszázados megemlékezése miatt – „radikálisabbá” (értsd: életszerűbbé) vált. Ami sajnos csak rövid ideig tartott. Már két hónapja az önkormányzati győzelem ellenére semmi nem történik. Az önkormányzatokban a legtöbb helyen a régiek maradtak a helyükön. Ahelyett, hogy – példának okáért – a Magyar Nemzetből és a Demokratából több tízezer példánynyal többet rendelnének az eddig Népszabadságot és 168 Órát járató helyi önkormányzatok, e téren is gyakorlatilag minden maradt a régiben. Sokan kérdezgetik egymástól: „szerinted mivel zsarolják a Fidesz vezetőit?” Az emberek nem értik, ami történik. Holott a zsarolási képesség nem hazai specifikum. Közel és távol a föld oly sok országában ellen tudnak állni minden nyomásnak és minden kísértésnek. Mint önök is Varsóban. Önök azt hajtogatják – és ebben teljesen igazuk van -, hogy a régi rendszer régi emberei gátolják az előrelépést. Akiket ki kell hajítani. Persze. Ki kell hajítani őket. Mint itt is. Azért nyert a jobboldal a helyhatósági választásokon, hogy erre már most lehetőség legyen oly sok területen. Csakhogy nálunk az alapvető felismerésekhez is nagyon sok idő kell. Olykor másfél évtized sem elég. Tudják, ha itt valaki kívülről mond valamit, rá se fütyülnek. Amikor pedig bekövetkezik az előre megjósolható kudarc, azt mondják, ne elemezzük a kudarcot, hanem nézzünk a jövőbe. Amely netán újabb vereség lehet, ha nem elemezzük a kudarc okait. Egyébként minden elismerésem az önöké.

Orbán Viktor a Fidesz elnöke Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Nemzet november 28-i száma a Hír Tv-nek adott interjújáról így számol be: „szükségesnek tartja a kormány büntetőjogi felelősségének tisztázását. – Nem követhetjük el még egyszer azt a hibát, ami 1990-ben történt, amikor is az Antall-féle MDF megegyezést kötött a korábbi elittel, hogy a békés rendszerváltás érdekében a felelősség kérdését nem állítják a politikai viták középpontjába. Ennek mind a mai napig isszuk a levét”. Jó érzés olvasni, hogy tizenöt év után „az Antall-féle MDF”-ről alkotott véleményünk végre ennyire kvadrál. Reménykedve gondolok arra, hogy még tizenöt év és sok alapvető kérdésben egyformán látunk majd, nem pedig tükör által, homályosan.

Rogán Antal Fideszes képviselő, az V. kerület polgármestere Tisztelt Képviselő Úr! Önt három barátom is látta, amint a TV2-ben Havas Henriket „Tanár úrnak” szólította. Ha Havas Henrik „tanár úr”, akkor e szó elvesztette mindenfajta honorifikus értelmét. Nyilván tudja azt, hogy a Fidesz néppárt lett. Nyilván azt is tudja, hogy míg pártjának 25 ezer tagja van, addig – például – a tízmilliós Ausztriában az Osztrák Néppárt 630 ezer tagot számlál. Az Osztrák Néppárt, amelynek „szíve van”. És amelyet választói éreznek. Feltételezem, hogy ön is azt szeretné, ha pártja tagsága növekedne. Ha ön egy Havas Henriket „tanár uraz”, pártja taglétszámának emelkedését nem segíti elő. Sőt. Az emberek megdöbbennek és elbizonytalanodnak. Ön szerint ez fordítva valaha előfordulhat? Vagyis egy szocialista képviselő „tanár urazna” egy riportert a HírTv-ben? Kérem, hogy a saját érdekükben mostantól fogva ne „tanár urazza” az említett embert.

Rafael Correa Ecuador megválasztott elnöke Tisztelt Elnök Úr! Külön élvezetet okozott választási győzelme azt követően, hogy egy héttel korábban a neoliberális/neokonzervatív Wall Street Journal nagy cikkben örvendezett a „chavizmus kifulladásának” Latin-Amerikában. És akkor bumm! Győzött ön, a chavista. Méghozzá 68 százalékkal akkor, amikor a felmérések fej-fej melletti küzdelmet mutattak jobboldali, Amerika-barát ellenfelével. Ön önmagát Hugo Chávez barátjának nevezte, és „baloldali keresztényként” azonosította. Amellett ön a multik és Washington újabb „réme” a kontinensen. Népszerűsége akkor kezdett igazán növekedni, amikor elutasította a szabadkereskedelmi szerződés megkötését az Egyesült Államokkal; megígérte, hogy bezárja a mantai amerikai támaszpontot; azzal fenyegetett, hogy nem fizeti ki Ecuador külföldi adósságát, és azt ígérte, hogy az olajból beáramló jövedelméből többet költ a szegényekre. De legfontosabb programjának azt nevezte: az ország hagyományos politikai elitjét kihajítja pozíciójából úgy, hogy az alkotmány újraírására alkotmányozó nagygyűlést hív össze. Amikor kiderült, hogy ön nyert, megígérte, jövő év január 15-én, hivatalba lépésének napján, népszavazást ír ki az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására. Az új nemzetgyűlésnek hatalmában állna a törvényhozás feloszlatása és az elnök menesztése, de a fő feladata az lenne, hogy a bíróságokat megszabadítsa a politikai manipulációtól, azaz a politikai nyomástól. Nálunk a másik oldal – amelynek kezében van a média – nagyon szereti az „áthallásos” híreket. Én is. Főleg ezért írtam önnek levelet.

Jánosi Katalin Nagy Imre unokája Önről Piliscsaba/Budapest keltezéssel portrét készített Christian Schmidt-Häuer a német balliberális értelmiség kedvelt hetilapja, a Die Zeit 43. számában. Tudja, melyik Schmidt-Häuer úrra gondolok, ugye? Ő az, aki még a legalapvetőbb tényeket sem képes korrekten leírni. Aki Orbán Viktor miniszterelnöksége idején róla írt cikkében – szintén a Die Zeitban – nemcsak antiszemitizmussal vádolta a volt miniszterelnököt, de szülővárosának Szolnokot nevezte meg. Ami nagyjából annyira stimmel, mint hogy külseje – mint írta az ön portréfestője – egy „tőzsdespekulánsra” emlékeztet. Szóval ön fogadta otthonában ezt a német újságírót és ennek eredményeként olyan írás született, amely szerint – önt idézve – 1956. október 23-én a „lakosság néppé vált”. Most már tényleg kezd elegem lenni ezekből az „egységbe forrt” népet hazudó mítoszokból. Ön is pontosan tudja, hogy az ötven évvel ezelőtt kitört forradalom idején egyáltalában nem volt egység. Hiszen egyik oldalon álltak az elnyomók, a sok-sok tízezer ávós briganti, akik a megszálló szovjet hadsereggel együtt lőttek a felkelőkre. A „huligánokra”, ahogyan akkor nevezték a forradalmárokat azok, akik utódai ötven évvel később a lázongó népet, illetve a békés tüntetőket „csőcseléknek” nevezik. Beszéljünk már végre őszintén ’56-ról. Amelyet nem a Petőfi Kör nevű dumaklub robbantott ki, mert ha e reformkommunistákon múlott volna, még ma is arról folyna a hablaty, hogy miként kell a „szocializmust” „emberarcúbbá” tenni és miként lehet megreformálni. Nem. A szabadságharcot a „huligánok”, a pesti srácok robbantották ki, akik mertek Molotov-koktélt dobni a világ egyik szuperhatalmának tankjaira. És merték lőni a hereszétverő ávósokat. A nép óriási többsége persze velük volt. De csak otthonról drukkolt nekik. A szuperbátor kisebbség, amely a kommunistákat és az idegen elnyomást rühellő nép képviseletében rótta az utcákat, vállán lógatta a géppisztolyt. Ezt a maga nagyapja, a korábban a szovjet titkosszolgálatnak dolgozó Nagy Imre is elismerte. Még szerencse, hogy a Magyar Nemzet október 25-én fakszimilében közölte rádiónyilatkozatát, hiszen nem mindenkinek van archívuma a stelázsin. Nagyapja ezt mondta a fegyveres forradalmárokról, akiknek az ötven évvel ezelőtti, világrengető fordulatot köszönhetjük, és akiknek köszönhetően idén október 23-án békésen emlékezhettünk volna, hacsak az ön oldalán állók ki nem lövik a szemüket: „A békésen tüntető magyar ifjúsághoz csatlakozva ellenséges elemek, félrevezetve sok jóhiszemű dolgozót, a népi demokrácia, a néphatalom ellen fordultak. A legelső és mindenekelőtt való feladat most, hogy a helyzetet sürgősen konszolidáljuk”. Ön pontosan tudja, hogy az „ellenséges elemek” a forradalmárok voltak, akik megfutamították a szovjet hadsereget, amely kivonult Magyarországról. Ön azt is pontosan tudja, hogy a „sok jóhiszemű dolgozó” egy kommunista terminológia, amely a nép szinte teljes egészét jelentette, kivéve azokat, akikre a forradalmárok lőttek és akiknek ön ma is ideológiai utódja.

Bulent Ecevit elhunyt török miniszterelnök Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mivel hiszek a lélek örökkévalóságában, tudom, hogy elolvassa ezt a levelet. Nem tudom, mit tesz éppen most. Talán pihen, hiszen oly sok mindent tett hazájáért egész életén át. Vagy aktívan, vagy inaktívan, amikor éppen börtönnel „jutalmazták”. De lehet, hogy éppen olvas. Például a Bagavad Gitát, amelyet ön az eredeti szanszkritban kívülről tudta. A Bagavad Gita egyik sorát szerette ön idézte, amely szerint „ha valaki biztos abban, hogy erkölcsileg igaza van, nem szabad haboznia, hogy e szerint cselekedjen”. Nagyon fontos mondat és parancs. Ön egész életében e szerint cselekedett. Akkor is, amikor 1974. július 20-án lerohanta Ciprust. Baloldaliként. Ezt azért hangsúlyozom, mert Magyarországon a „baloldaliság” egyenlő azzal, hogy valaki katonai erőt – sőt, semmilyen erőt – nem használ saját népe megvédésére. Cipruson akkor a görögök és törökök éveken át gyilkolták egymást. A kisebbségben lévő török cipriótáknak népirtás ellen kellett a védelem. A Görögországgal létrehozandó unió érdekében egy görög gerillavezér államcsínyt rendezett, és ha az sikerült volna, Törökország déli partját gyakorlatilag „bebörtönözték” volna az Égei-szigetek irányában, ahogyan ön fejezte ki magát. De akkor is a Bagavad Gitának arra a mondatára gondolt. Ismétlem, mert oly fontos: „Ha valaki biztos abban, hogy erkölcsileg igaza van, nem szabad haboznia, hogy e szerint cselekedjen”. Ön nemcsak csodaember, de csodagyerek is volt. 14 éves korában Rabindranath Tagorét fordította törökre, majd már később, Londonban, a török követség sajtóattaséjaként tanult meg bengáliul, hogy Tagorét eredetiben olvassa. Elliotot és Ezra Poundot fordította, valamint szufista ízű verseket írt. Ezt csak azért írom ide, hogy a „mi” balliberálisainkat kellemetlen érzés fogja el. Ön „nacionalista” volt. Teljes joggal. Nem volt hajlandó a görögöknek engedni Ciprus ügyében annak ellenére, hogy az egész glóbuszon csak Törökország ismerte el Ciprust. Ebben ellenállt Amerika nyomásának is. Amiben szintén igaza volt, mert csak a hajlott gerincűek hiszik azt, hogy Washington nyomásának senki nem állhat ellen. Mint ahogyan a hajlott gerincűek hitték egykoron, hogy a szovjetek nyomásának nem lehet ellenállni. A magyarországi lapok elfelejtették megírni azt – mint ahogy oly sok mindenről hallgatnak -, hogy ön, amikor utoljára kormányon volt, a Nemzeti Akciópárttal kötött koalíciót, vagyis egy szélsőjobboldali párttal. Amikor kezet nyújtott nekik, azt mondta, „az ideológiák kora véget ért”. Mennyire igaza volt önnek! Mert önnek a legfontosabb kérdés Ciprus ügye maradt. Önnek a saját és honfitársai szempontjából mindig igaza volt. Értük élt, értük harcolt.