Azt már ugye megszoktuk, hogy kiválóságaink nincsenek a helyükön kezelve. Nem csodálkozunk már azon, hogy Fekete Istvánt, ki a magyar nyelvet oly fokon mívelte, melyre korcs korunkban egyszerűen nincs is példa, tankönyveink – ha egyáltalán – apró betűvel említik, míg holmi Kertész oldalszámra foglalja a helyet. Azon is napirendre tér már korunk napi pimaszságokon való kiakadásban megfáradt kultúrembere, hogy utcáink, tereink sorra hordozzák Ságvári, Lenin s más élőlények nevét, míg a humanizmus és tisztesség oly kiválóságai, mint Héjjas, Prónay vagy Franczia Kis Mihály nevére sehol sem bukkan a sétálgató polgár.

A 168 óra nevezetű heti kis uszításgyűjtemény most ezt volt képes kiokádni magából: „Tudom, hogy sok focirajongó szemében eretnek és átkos, amit én a Puskás-kultusz ügyében vallok, de úgy vélem, a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében a diszkrét ellenvélemény is hangot kaphat ott, ahol dübörög az elkötelezett hívek és elragadtatott rajongók kórusa. Amúgy pedig émelygek attól a giccses, szirupos dicshimnuszzuhatagtól, ami Puskás-ügyben ömlik az összes médiumból.” T. Olvasó! Nem viszket? Mármint az a bizonyos tenyér. Nincs az az érzése, hogy oda kéne sózni? Visszakézből. Szegény Puskás nemrég hunyt el. Most temettük. Engem egy Petri-Lukács nevű – a fickóról majd még egyszer külön megemlékezek – feljelentett, mert „atyai” öröksége előtt nem méltóztattam hasra esni. Ezt valaki feljelenti? Vagy legalább leken neki egyet? A véleménynyilvánítás szabadsága… Nos jó, akkor nézzük: az ÉS az igazodáskényszerben szenvedő gyáva hülyéknek való. Szerb Antal a közepes szintet alig üti meg. Petri György nem jó költő. Pallagi Ferenc nem túl szép. Jancsón az ember már csak röhög. Gálvölgyin ellenben már nem lehet röhögni. S most jön a lényeg: a … nem történt meg. Utóbbit nem mertem kiírni. Bár tudom, demokrácia és szólásszabadság van, ahol gondolatokat és nézeteket nem üldözhetnek. Nos, vagy én vagyok gyáva, vagy a legbrutálisabb terror és gondolatellenőrzés folyik. Ugye tudják, mit akartam a kipontozott helyre írni?