A főtanács tagjai alig bírták leplezni felháborodásukat. Az ókori kelet békéjére iszonyatos veszély leselkedik azáltal, hogy a perzsák új nyíl- és dárdahegy üzemet akarnak felépíteni.

– Ezt nem hagyhatjuk! – kiabálták többen. – Az iráni dárdaprogram nyílt felrúgása a leszerelési tárgyalásoknak. – Mindig ilyen izgágák voltak ezek a perzsák. Hadakozni, provokálni, bántani a gyengébbet! Ahhoz értenek. Dárda- és nyílhegyekkel akarják védeni a békét! Na hiszen! Még jó, hogy itt vagyunk mi, hogy ezt megakadályozzuk. – Mire gondolsz konkrétan? A főtanács rövid tanakodásba fogott. – Megelőző csapást mérünk. – Nyilakkal? – Ágyúval. Nekünk ugyanis – halkította le a hangját – vannak ágyúink. – De hiszen azt még fel sem találták. – Hivatalosan. Egy ügynökünknek ugyan eljárt róla a szája, de szerencsére senki sem hitte el neki. – Nem értem. Ha nekünk vannak ágyúink, mi a baj az ő nyilaikkal? – Ma nyíl, holnap puska, holnapután ágyú, azután rakéta… Veszélyes játék ez. – A mi ágyúnk nem veszélyes? – Nem. Van veszélyes ágyú meg veszélytelen. A miénk békés ágyú. Olvasd csak el a Holt-tengeri tekercsek holnap megjelenő számában! – És mit szólnak majd a perzsák, ha szétágyúzzuk az üzemüket? – Dühösek lesznek. – És nem félünk tőlük? – Mi senkitől sem félünk! – Azért mégis disznóság volna. Elvégre ők engedtek haza minket a babiloni fogságból. – Azóta nélkülük is hazajöttünk volna! Ez különben sem jogosítja fel őket új dárdahegygyártó üzem létesítésére. Tiltják a nemzetközi egyezmények, és az Ókori Keleti Charta huszonhármas határozata. – Az ágyút nem tiltja? – Nem, mert az még nincs hivatalosan feltalálva. Na, gyerünk, szavazzunk gyorsan az elrettentő ágyúcsapásról, elvégre mi vagyunk az ókori kelet egyetlen működő demokráciája.