Ezer napja vagyunk az Európai Unió tagjai, gyorsan múlik az idő. Ady Endre nagy verse jut eszembe, a Harc a Nagyúrral: „Ezer este múlt ezer estre, / A vérem hull, hull, egyre hull, / Messziről hívnak, szólongatnak / És mi csak csatázunk vadul: / Én s a disznófejű Nagyúr.”

A nemzetközi nagytőke, a Disznófejű Nagyúr gyámsága alatt sem lett túl vidám az élet Magyarországon, reménytelenül konvergálunk és reformálunk. Türelmesen végigolvastam népünk nagy tanítója, Baxter Szembenézés című írását, melyet a Népszabadság tett közzé valamennyiünk okulására. Huszonöt oldalnyi rettentő közhely, mintha az MSZMP KB egyik munkabizottsága fogalmazta volna – de talán így is történt. Persze az is lehet, hogy Baxter maga diktálta vagy írta, csak utólag kiirtották a trágárságokat és ellenőrizték a helyesírást. A „hibákról, tanulságokról, tennivalókról” szóló opus négy klasszikus idézeteit alkalmazza: Bibó István, Márai Sándor, Csányi Vilmos és Hankiss Elemér lehet most nagyon büszke. Baxterünk kifejti, hogy a rendszerváltozással nincs semmi baj, a magyar történelem „a második világháború után, a kommunista hatalomátvétellel zökkent ki a saját, normális kerékvágásából”. Ez olyan szép, hogy csaknem elsírtam magam, persze Baxter az, aki most helyrezökkenti az időt. Haza és haladás együttes képviselőjeként mondja ki: „Számomra teljesen felfoghatatlan, ahogy nemcsak eltűrik, de igazolják is, hogy gyűléseiken árpádsávos zászlók lobognak, hogy képviselőik fellépnek azon a színpadon, ahol korábban ötven állítólagos zsidó politikus nevét vették lajstromba, hogy olyan hetilapot reklámoznak, amelynek címlapja hősként ünnepelte a nácikat.” Vagyis a haladás egyetlen kerékkötője a Fidesz és a Demokrata. A Fidesz, amely „1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia, a Harmadik Magyar Köztársaság éltető alapkonszenzusát, a demokratikus minimumot…” Ez a csúnya, radikális és populista Fidesz indította el szép hazánkat 2001-ben a gazdasági válság szakadéka felé, a „csapdák fogságában” vergődő baloldal néha „akár félreérthető, ügyetlen, rossz választásokra” kényszerült, ide sorolván az őszödi beszédet is, „mert a szenvedélyes monológ nyelvi, stilisztikai megoldásai lehetőséget teremtettek szándékaim félremagyarázására, a baloldal egésze elleni erkölcsi, politikai támadásra. Megtanultam a leckét.” A többi csak szó, szó, szó, „reformviták kereszttüzében”, Aczél György elvtárs szókincsének teljes kiaknázásával. Tézisei közül kiemelhető: „A diktatúra lehetetlen megreformálását célul tűző emberarcú szocializmus ellenében az emberközpontú szociális kapitalizmus a demokratikus baloldal víziója.” Ízlelgetem a kifejezést: „szociális kapitalizmus”! Milyen gyönyörű, és mennyit fogjuk még hallani! Hiszen „nincs antikapitalista kapitalizmus”, írja a Nagy Tanító, és „a globalizációra nem antiglobalista, védekező bezárkózás, hanem progresszív alkalmazkodás a válasz”. Hiszen ez a kor „…tette lehetővé, hogy némi szervezéssel és szerencsével akár már egyhavi bérből el lehet jutni a Távol-Keletre. Japán az autónk, finn a mobiltelefonunk, tajvani a karóránk, kínai a gyerekjáték, amerikai a film, és reméljük, hogy magyar lesz például egy sor biotechnológiai eredmény, amely könnyebbé és egészségesebbé teszi életünket.” Reméljük. És klónozzuk Baxtert, hogy mindenhová jusson belőle. Már akinek kell. Március 15-e megünneplésére bruttó 150 milliót szán a kormány, a tavalyi összegnek éppen a felét, gondolom, ezt is a rendőrök felszerelésének és túlóráinak költségére teszik félre. Hankiss Elemér a politikai feszültség feloldására azt javasolta, az ország minden részében létesítsenek Hyde Parkokat, ahol a politikai szónokok szabadon elmondhatják véleményüket. Én még tanácsolnám az udvari bolondok státusának visszaállítását is, hiszen a királyság idején egyedül ők voltak a letéteményesei a demokratikus szabadságjogoknak – hiszen bolondok voltak, hivatalos és hivatásos bolondok. A Baxter-körüli értelmiség amúgy ki is vívta magának ezt a dicső szerepet, Konrád György például kifejtette, a demokrácia híveinek nem szabad gyávának és óvatosnak mutatkozniuk, „nem szabad mindent a hatóságokra bízni”. Szerintem is így van: a demokrácia híveinek kutya kötelessége lenne a rendőrök segítségére sietni, nemcsak tömegoszlatásban megfáradt arcuk verítékének törölgetésével, hanem kordonok felállításával és a randalírozó csőcselék megkövezésével is. Ha pedig jönnek a svájci önkéntes megfigyelők, azoknak is el kell látni a baját. Úgysem EU-tagok.