Barátom, aki minden torz hamisságot észrevesz, múltkorjában belebotlott a Farkasréti temető díszsírhelyparcellájába, és rátalált Bartók Béla, Solti György, Németh Marika, Benedek István földi hamvait takaró sírhantokra. Nyilvánvaló, hogy a nemzet e megkülönböztetett nyugvóhelyekkel hálálja meg nagy szülötteinek teljesítményeit. Soltinak, hogy Salzburgtól Londonig és a budapesti Operától a Párizsig zenei életünk világhírét keltette, Németh Marikának Sylviát, Maricát, Denisét, Sybillt, Fedórát, Bartóknak a Kékszakállút, az Este a székelyeknél, az Allegro barbarót, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára világra szóló műveit, Benedek Istvánnak pedig az Aranyketrecet, amellyel forradalmasította a lélekgyógyászatot.

Első pillantásra – barátom – nem hitt a saját szemének. Mert e halhatatlanok sírja mellett ott találta Marosán Györgyöt is elhantolva! Tessék jól belegondolni! Elképzelhető-e, hogy a franciák Baudelaire vagy Verlaine mellé temetik Petain marsallt, az osztrákok vagy a magyarok Haynaut, Kossuth közelében, Szálasit József Attilától kartávolságnyira? Mert kérem alázattal, Marosán úgy viszonyul Soltihoz, Bartókhoz meg Benedekhez, mint föntebbiek egymáshoz. Mit művel Marosán? Kádárral, Münichhel, Apróval, Dögeivel részt vett a szabadságharc vérbefojtásában. És olyan habzó lelkesedéssel, hogy az még Kádárnak is sok volt, és félreállította. Rettegésben tartotta a magyar népet és különösen a Bartók-, Solti-, Benedek-féle magyar értelmiséget. Ha így megy tovább, várhatjuk, hogy mikor állít Szeged kormánykoalíciója szobrot a még Kádárt is rémisztgető Komócsin Zoltánnak? Akad abban a városban ma is elég lihegenc író, költő, színművész a hóhért ünnepelendő. Hamvas Béla kegyetlen szavakat írt le az elmúlt fél évszázad politikai-erkölcsi állapotairól. Igaz ugyan, hogy 1968-ban meghalt, de harminc-negyven éves megállapításai a szörnyeteg mára ugyanúgy érvényesek. Mert mit írt Hamvas? 1956-ról például ezt. „Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk. Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki sem mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások, és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás […] Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány, korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és alja népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyes-egyedül nem ragyogott volna föl az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros tálhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány, és nem aljas, és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek, és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt […] Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek [a forradalom leverőiről és megbosszulóiról van szó – a szerk.] csak azért maradnak fenn, hogy azokat ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyűrtek a zsebükbe, a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelemben mint mártírokat jegyzik föl őket, e koszos, és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme akinek drágább volt egy selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat.” 1956-ban a „hazugság ellen kelt fel ez a korbácsra és igára született nép” – írja Hamvas Béla. – „De Magyarországon mindig ugyanaz történik. Mindegy, hogy itt milyen kormányzat van.” Keserű, nemzetostorozó sorok ezek, de nem teljesen jogtalanok. Ha ez a nép még mindig tűri a hazudozó Gyurcsányt, s tolvajlásban jeleskedő sleppjét, az ötvenhatos évfordulón a tömegbe lövető Gergényit és Petréteit meg a többi, lelkek és testek hóhérait, nem érdemel jobb szót. És köpködje le önmagét még ezer év múlva is, ha egyáltalán létezni fog akkor. És ha persze seggnyalásban maradandóra korcsosult szája egyáltalán még alkalmas lesz köpködésre.