Nem szokásom aktuálpolitikai nímandságokon kérődzni. Percemberkék csetlés-botlását, kis mitugrászok pózolásait, fura szánalmasságait górcső alá venni. Annyira megvetem a plebset, hogy még felvilágosítani is lusta vagyok. Maga a motiváció hiányzik, a hit, hogy a széles tömegekkel valaha is kezdeni lehet bármit. Ám itt a történész szólal meg bennem, s úgy érzem jelet kell hagyni. Bár valószínű, nem én leszek az egyetlen.

HírTv-adás. Áll a rendőr, derekán ugye a vipera. Riporter oda. S innentől szó szerint: „Megkérdezhetjük, hogy miért van vipera? – Nincs vipera. A vipera az egy veszélyes állat, hüllő, megharapna, meghalnék. – Akkor a viperának nevezett ólmos végű fémbot, ami hátul van önön? Ja, már kivette, bocsánat, akkor a belső zsebében. (Rendőr megfordul) – Táncoljak? – Most tette el a belső zsebébe. – Nincs nálam. Múlt héten sem volt nálam. – Visszatekerjem a felvételt? – Tekerje vissza. És mit fog rajtam látni? Akar egy személyiségjogi pert kezdeményezni velem szemben? Adja le. – Önnel én? – Persze! Hát meggyanúsít azzal, hogy nálam olyan eszköz van. – Én megkérdeztem, hogy miért van? – Én meg mondom önnek, ha még egyszer megrágalmaz, el fogom kérni az adatait és a bíróságon fogunk találkozni. (…) – De azt hiszem az adatait én is elkérhetem állampolgárként. – Nem, ön nem kérheti el az adataimat. – Állampolgárként nem kérhetem el? – Nem.” Nos, én ugye „szobaforradalmár” vagyok. Elefántcsonttoronyba vonuló értelmiségi. Művészember. De úgy gondolom – kedves hatalom, tessék jól figyelni – van egy határ, amit nem kéne túllépni. Lehet itt erősködni Gergényi-huszároknak, de tudják uraim ott fönt, az úgy szokott lenni a történelemben, hogyha betelik az a bizonyos, hát jönnek más módszerek. Ki lehet lesni a rendőrt is. Este, hazafelé menet. Vagy oszlatásnál, a magában maradt, leszakadt egyenruhást. S majd húszan rámenni. És senkin nem lesz azonosító szám. Álarc annál inkább. Nem nehéz az ilyet fejre húzni. És jön majd fájó kéz meg bordatörés. Meg betört koponyatető. Ez persze már polgárháború. Akarják az elvtársak?