Kordont bontunk, aminek örültem, hiszen végre valami történik, majd kordont építünk, ami dühít és elkeserít. Még inkább elkeserít azonban az a tény, hogy a kordonbontási viták, kommentárok elfelejtetik velünk a lényeget: hogy lőttek a demokráciánknak. Elkeserít, hogy például egy hallhatóan szenilis Mécs Imre a kordonbontással kapcsolatosan Kossuth téri faecesről elmélkedhessen a HírTv-ben ahelyett, hogy változatlanul a Gyurcsány-csapat által elkövetett bűncselekményről esne szó. Mint ahogy – ugyanezen okból – az is elkeserít, hogy a Kossuth téri mozgalom egyre inkább magyarkodó imakörré alakul. És alig van vége a kordondolognak, itt az újabb elterelősdi: gépfegyveres támadás a rendőrpalota ellen.

A látnok Szilvásy fegyveres, robbantásos terrormerényleteket vizionál, és lám, alig múlik el néhány nap, és az előrelátott terroreset meg is történik. Hogy mi minden fog itt még megesni annak érdekében, hogy a lényegről ne essen szó, nem tudom. De azt igen, hogy jönnek még az események garmadával; hiszen Gyurcsány megmondta: „ide vezet a politikai radikalizmus”. Hova? Hát minden olyanhoz, ami segít az eltematizálásban, a demokráciacsorbításban. Lehet például, hogy holnap egy nyugdíjas szélsőjobbos terrorista, aki nem tudja fizetni a patikaszámlákat, pofon üti Molnár Lajost, vagy kinyújtja rá a nyelvét, újabb témát adva a médiának napokra. Mindenesetre – csak úgy retrospektíve – tekintsük át még egyszer, hogy mi az origója a napokban történteknek; ideértve a kordonbontást is. Érdemes ezt megtennünk már csak azért is, mert – ha valóban nem öntámadás volt a golyószórás, akkor – láthatóan durvulnak a dolgok, aminek jó lenne elejét venni, de semmi esetre sem úgy, ahogy – ugyancsak láthatóan – a kormány szándékozik azt megtenni; azaz nem a diktatúra intézményesítésével. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a köztársasági elnök feladata elejét venni a dolgok durvulásának (lásd még alább), és az is meggyőződésem, hogy egy általa kezdeményezett új választás kiírásával oldhatjuk meg a Gyurcsány-problémát (már ha nem akarunk tovább silányodni testben és lélekben). Kezdjük tehát a dolgok eredeténél, aminek érdekében: 1. Tegyük fel, hogy valódi demokráciában és jogállamban élünk. Tegyük fel továbbá, hogy ezt egy alkotmány nevű irományban, közmegegyezéssel deklaráltuk is. Sőt, azt is alkotmányba írtuk, hogy minden hatalom a népé, na meg azt is, hogy – praktikus okokból – a nép a hatalmát a képviselőin keresztül gyakorolja. Az ilyen demokráciának nyilván úgy kell működnie, hogy a képviselő-aspiránsok, akik majd esetleges megválasztásuk után a törvényhozó és áttételesen a végrehajtó hatalmat testesítik meg különböző hivatalokon, szervezeteken keresztül képviselnek minket. Mielőtt mindezt megtehetnék, azaz a választások előtt, beszámolnak nekünk, a képviselteknek arról, hogy ők mit és hogyan tesznek majd mi értünk, a mi érdekünkben, illetve az ország érdekében. Ha az aspiránsok megtetszenek nekünk (mondjuk a tánctudásuk okán), és megbízunk bennük (megfeledkezünk üzleti előéletükről), akkor a választásokon mi bízzuk meg őket, hogy képviseljenek bennünket, sőt rájuk bízzuk az ország ügyeinek intézését. A képviselő ezek után politikussá válik, és esetleg miniszterré (latinul: szolga), vagy épp miniszterelnökké (nyilván: főszolga) avanzsál, és egy valódi demokráciában elkezd értünk, a képviseltekért (azaz a megbízókért) tenni-venni. 2. Demokráciánkban ilyen-olyan okból kifolyólag létrehoztuk a köztársasági elnöki funkciót. Sőt az alkotmányban meg is határozzuk az elnök kötelmeit. A minket most érdeklő elnöki kötelem pedig így szól: „Magyarország államfője […], aki […] őrködik az államszervezet demokratikus működése felett” (Alkotmány; 29. §/1). Magától értetődő tehát: ha a fent leírt demokrácia működése torzul; azaz a demokrácia kezd nem demokrácia lenni, az elnöknek kötelessége tenni a torzulás ellen. Kötelessége – az alkotmány előírásai szerint – „őrködni” a demokráciát. Ez az elnök dolga, ma vitán felül ez lenne a legfontosabb dolga. Ezért kap fizetést, és ezért élhet a Sándor-palotában Magyarország első embereként. 3. Ahhoz, hogy a demokráciánk jól és gördülékenyen működjön, illetve azért, hogy jogállamban – bűnöktől és önkénytől mentesen – élhessünk, az alkotmányon túl is alkotunk törvényeket; olyan törvényeket, amelyek már részletesebben szabályoznak bizonyos ügyeket (de semmi esetre sem lehetnek ellentmondásban az alkotmánnyal mint „főtörvénnyel”). Az egyik ilyen törvény, amelyik minket most leginkább érint, a Btk. 211. §-a, azon belül is az e) bekezdés. E törvény kimondja: „Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás […] során […] [a választásra] jogosultat a választásban […] megtévesztéssel […] befolyásolni törekszik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ez annyit jelent, hogy a képviselő-aspiráns nem csaphatja be a képviseltet, ill. hogy bűnt követ el, ha netán mégis megteszi. Nem véletlen, hogy ez törvénybe foglaltatott, hiszen nonszensz, hogy a képviselő becsapja a képviseltet, ugyanis ha ezt megengednénk, már nyilván nem képviselné a képviselő a képviseltet; azaz nem beszélhetnénk (képviseleti) demokráciáról többé (holott az alkotmány ezt, mármint a képviseleti demokráciát írja elő nekünk). 4. Jön az őszödi beszéd, a beismerő vallomás, amelyből kiderül, hogy egyes képviselő-aspiránsok elkövették azt a bűncselekményt, amely a Btk. 211. § e) bekezdése alapján büntetendő. Ez tény, ugyanis a törvény betűje egyértelmű, az őszödi vallomás pedig világos és félreérthetetlen. Akkor is tény, ha a kormányzó képviselők bizalmat szavaznak Gyurcsánynak, és akkor is, ha megannyi, a vonalas médiában sűrűn szót kapó és már rég prostituálódott kvázi-értelmiségiektől vagy éppen a rendszerhű jogtudoroktól netán mást hallunk. De akkor is, amikor a kormány és emberei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy épp a lényegről feledkezzen meg az állampolgár. Már csak egy problémánk maradt: úton-útfélen azt hallani, hogy nincs törvényes, alkotmányos mód a most regnáló kormány ellen eljárni; például elzavarni. Ezt halljuk a kormányoldaltól és propagandistáitól: a vonalas médiától és az úgynevezett szakemberektől és egyéb hangadóktól. Sajnos, ezt hallottuk Sólyom Lászlótól magától is. Tudom jól, hogy az elnök csak politizál, amikor a logika legelemibb szabályait sérti szavaival, és amikor nem hajlandó a fenti 1-4. pontokat összekapcsolni, és azokból a szükséges következtetéseket levonni. Tudom jól, hogy a jogtudós tudja, hogy a törvények nem képesek szánkba rágni minden teendőt, minden egyes esetre. Tudom, hogy tudja: a jogtudósnak, sőt még egy bírának is, valahogy úgy kell eljárnia, mint annak a matematikusnak, aki igazolni kívánja azt a tételt, hogy végtelen sok prímszám létezik anélkül, hogy mindet leszámolná. Végtére is, ettől tudós a jogtudós. Tudom, hogy mindezt jól tudja az elnök. Azt azonban nem tudom, hogy miért nem teszi a dolgát. Nem értem, hogy miért nem látja, hogy most a jogtudósra van szükség, és nem a politikusra. Nem értem, hogy miért nem látja: vagy egy polgárháború, vagy valamiféle ronda diktatúra küszöbén állunk. Nem értem, miért nem látja: az egyetlen (békés) megoldás ma csakis az ő kezében van (bár a közrendőr és az ügyészség is besegíthetne). Szóval, Önön múlik, Elnök Úr, hogy merre tovább. Forradalom folyik (még a marxista definíció szerint is), Elnök Úr, és jó lenne vér nélkül megúszni, de Gyurcsányéknak menniük kell.