Tamás Gáspár Miklós publicista I. rész

D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet helyettes főszerkesztője június végén ezt a levelet írta neked: „Tisztelt Uram! A mai Népszava 6. oldalán megjelent cikkében (Jobboldali sajtópolitika, 224. rész) megfogalmazottakkal szemben több esetben más az álláspontom, de ez természetes. Találtam az írásban öntől azonban egy olyan állítást, amelyikkel ön sem fog egyetérteni. Ön ekképp fogalmaz: A Magyar Nemzet a debreceni atrocitásokról nem számolt be, de zavartalanul közölte másnap Csermely Péter sorozatának, amelyben Bolgár György híres műsorát szokta – nem is szellemtelenül – csúfolni, a legfrissebb darabját, szemben minden kollegiális szokással. Ezt a humoros glosszát nem lett volna szabad közölni, ha a Bolgár-műsor méltatlan meggyalázásáról nem számolnak be. Ez a minimum a szabad sajtóban – mellesleg a jobboldali sajtó érdeke is nyilvánvalóan. A Klubrádió június 28-án, csütörtökön látogatott Debrecenbe. A nyomtatott napila-pokra jellemző nyomdai tehetetlenség következtében az erről szóló hír kizárólag másnaptól jelenhetett meg nálunk is. Június 29-én, azaz pénteken ez meg is történt, méghozzá a Magyar Nemzet 3. oldalán. Ide másolom az oldalt, de ellenőrizheti a múlt hét pénteken kinyomtatott változatban is (cím: Gyurcsány titkos veszprémi látogatása, közcím: Botrány Debrecenben.) E ténynek és az ön gondolatmenetének megfelelően ez következik: Mivel a Magyar Nemzet beszámolt a debreceni botrányról, így konzekvensen gúnyolhatta Csermely Péter heti sorozatában Bolgár György műsorát. A lap tehát (ismét – a szerk.) betartotta a kollegiális szokásokat, így a Bolgár-műsorról szóló humoros glossza közlésével teljes mértékben eleget tettek a szakma szabályaival. Mindebből érzékelhető, hogy a Magyar Nemzet nemcsak a jobboldali sajtó érdekeinek felel meg, hanem a szabad sajtó szakmaiságát is megfelelően képviseli. Tisztelt uram, az ön által is fontosnak tartott szakmai lelkiismeret azt diktálja, hogy ön a Népszavában a következtetésekkel együtt elismerje tévedését. Az általam leírt tervezethez természetesen nem ragaszkodom. Tisztelettel D. Horváth Gábor Magyar Nemzet”

* * *

D. Horváth Gábor levelét elküldte pár kollégájának, így a Magyar Nemzet és a Hír TV néhány vezető szerkesztőinek, valamint szórakoztatásként nekem is. Azt kérdezte, fogadunk-e tét nélkül, hogy helyesbítesz vagy nem. Rajtam kívül mindenki azt felelte, hogy igen. Egyedül én – távol a magyar valóságtól – válaszoltam azonnal, hogy nem. Nekem lett igazam. Annak bizonyítékául, hogy mennyire nem elfogultságból válaszoltam nemmel, íme az a rövid levelem, amely az egyetlen volt, amelyet e hasábokon neked címeztem, és amely 2005 május közepén jelent meg:

* * *

„Tamás Gáspár Miklós Mintegy három hete hosszabb cikkben támadtad Gyurcsányt, amiért támogatja Bush Irak-politikáját. Ebben semmi új nincs, hiszen ezt naponta teszik meg sokan itthon is és határainkon kívül is. Ami viszont eddig példa nélküli a balliberális sajtóban, az tökéletesen pontos meghatározásod, amely alátámasztja mindazon jobboldali véleményét, aki szerint Magyarországon a »baloldal’« különleges szerepet tölt be: »Az idők változására mi sem jellemzőbb, mint hogy ma azt tekintik Magyarországon ‘balolda-linak, aki filoszemita és antiklerikális.« El tudom képzelni, a hallgatás helyett mi várt volna arra, aki ugyanezt a jobboldalról mondta volna el például a Nap-keltében. A jobboldalon szintén már régen közkinccsé vált megjegyzésedet is idézem, hogy e hetilap olvasói is megismerjék pozitív vonásaid némelyikét: »S ezek után a miniszterelnök még ártatlan szaúdi labdarúgókat nevez tréfásan terroristának, erősítve az arabokkal szembeni etnikai sztereotípiákat, s megfeledkezve arról, hogy az egyik arab nemzettel hadban álló állam vezetője. Milyen etnikai sztereotípiát használna valamely izraeli futballcsapattal szemben, s ennek mi volna a következménye? Nyilván le kellene mondania.«” Igaz.

* * *

Az itt idézett levelemhez még annyit: annak ellenére, hogy meglehetősen gyorsan változtattad nézeteidet, szórakoztató írásaidat korábban mindig is elolvastam, mert érdekeltek, valamint azért, mert azokban többször mondtál igazat, és csak kis részében teljesítettél kötelező penzumot. Annak pedig külön örültem, hogy magad választotta szakmádban nemzetközi ismertséged hiányát bő publicisztikai tevékenységeddel egyensúlyozod ki. Ha ebben tévednék, akkor itt a ludas egy ismert belga filozófus ismerősöm szíves közlése arról, hogy még nem hallotta nevedet, valamint rövid internetes vizsgálódásom a hibás. Visszatérve a „fogadásra”: azért voltam biztos benne, hogy nem fogsz helyesbíteni, mert az utóbbi időben cikkeid őszintétlenekké, unalmasakká váltak, és belőlük már csak a penzum sugárzik. Életed alkonyára pusztán írásból élő üzletember lettél, aki egy páratlanul kapzsi és kegyetlen koalíció támogatására szűkítette le horizontját. Apologetikus politikai ideológiád pedig arra szűkült, hogy az egykori baloldal poros, antifasiszta múltját igyekezz aktualizálni, a legnevetségesebb témára, a „szélsőjobboldali veszélyre” összpontosítva. Miközben mind pongyolábban fogalmazol, adataidat, állításaidat nem ellenőrzöd, és egyre többet hazudsz, egy-egy jól irányzott angol, német, francia név vagy idézet elejtése között. Igazi korszerűtlen cikkeket írsz már, amelyek – mint ezt jól tudod – ilyen formában nem jelenhetnének meg a Guardian vagy a Daily Telegraph hasábjain. És mivel a korrigálás a szemedben, valamint a téged evickéltetők szemszögéből nem tenne jót az „antifasiszta ügynek”, biztos voltam benne, hogy az el is marad. Egyik hazautazásom idején – talán karácsony táján lehetett – láttalak a Hír TV-ben. Akkor éppen a felében adtad meg az Osztrák Néppárt taglétszámát. Hónapokkal később pedig rábukkantam egy cikkedre, amelyikből azt derült ki, hogy azt hitted, a „Kärcher” tisztítószert jelent. Ez akkor volt, amikor támadtad Sarkozyt, aki belügyminiszter korában azt ígérte a francia elővárosok lázadóinak – azokat „csőcseléknek” nevezve -, hogy őket „lekärcherezi”. Ami persze minden franciának – és minden olyan európainak, aki ismeri ezt a márkanevet – azt jelenti, hogy a cég magasnyomású locsolójával mossa le őket a járdáról. D. Horváth válasza után küldték el cikkedet. Végigolvastam. A második mondata így hangzik: „Előadtam a különféle jobboldali kormányzatok, pártok és egyéb hatalmi gócok lankadatlan törekvését 1990 óta, hogy korlátozzák, betiltsák, megfélemlítsék, korlátozzák (a ”korlátozás„ megduplázása nem elírás, hanem hű idézés – L. I.), elszegényítsék a szociálliberális, balliberális médiákat. (Megjegyzés: ha egy nevesebb jobboldali publicista írna ”médiákat„, azonnal gúnnyal emlegetnék latintudása hiányosságát, de nálad ez a használat természetesen ”humor„.)” És itt érdemes megszakítani az idézést. Mennyire igazad van! Elnézem az e hatékony törekvések eredményeként a ma kibontakozó médiakörképet. A jobboldali kormányoktól rettegő Frei Tamás, amint Orbán Viktor fejére tűz ki vérdíjat. A TV2 és az RTL Klub rettegő szerkesztői. A korábbi Népszava-tulajdonos, meggyilkolt Fenyő médiacár (aki nyilván szintén rettegett) iránti rendkívüli szeretetéről ismert Gyárfás Tamás producer félelemtől begörcsölten kiegyensúlyozott stábja, amely valóban a régi idők mozija. A Bécsi úton az MSZP által létrehozott alapítvány résztulajdonában lévő Népszabadság, amely ugyan erős versenyben, de lemarad a szintén a korábbi jobboldali kormányok erőszakos kisajátítási kísérleteinek áldozatul esett Népszavával szemben abban, hogy véleményoldalaikon melyik tudja a szabad világban azt a páratlan mutatványt naponta megismételni: nem a miniszterelnökkel, a hatalmon lévő kormánnyal és annak cselekedeteivel foglalkozik, hanem az ellenzéket szapulja. Nyilván ezt is előre megfontolt félelemből. Mindehhez persze a reklámpiac megfélemlítettsége járul: míg e hetilap úszik a multiktól és hazai nagyvállalatoktól kapott reklámokban, addig a 168 Órától a kereskedelmi tévékig reklámok nélkül tengődnek és sztárújságíróiknak csak azért fizetnek több pénzt nyugat-európai társaiknál, hogy félelmüket legyőzve helyükön maradjanak. Félelmükben a Gyurcsány-kormányt szolgálva, amelynek elődje idő előtt hosszabbította meg sugárzási engedélyüket. Hát persze! Nagy-nagy félelmet okozott a „rendszerváltónak” csúfolt Antall-kormány is a vérszegény Új Magyarország létrehozásával! Nem volt elég Antalléknak az MSZMP szócsöve és a Maxwell-tulajdonba került Magyar Hírlap, a Népszava és az Esti Hírlap monopóliuma, amelyet később a Kurír gazdagított. Hát persze! Majd elfeledtem! Rettegtek még ők a hétfejű lakiteleki sárkányként tüzet okádó Lezsák Sándor Nemzeti Újságjától is! Majd jött az Orbán-korszak. Amikor Kövér László kijelentette, hogy ki fogják egyensúlyozni a szerinte 90 százalékban a balliberális oldalra húzó médiatájat. Ki is egyensúlyozta! Hát nem 90 százalékban tobzódik mára a jobboldal médiája? Vagy 80-ban? Vagy 70-ben? Vagy 60-ban? Vagy 50-ben? Vagy 40-ben? Vagy 30-ban? Vagy 20-ban? Vagy…? Tudod, ez akkor volt, amikor kommandósok rohamozták meg az RTL Klubot, és a Pannon Rádió hallatán ijedtségükben a balliberális médiasztárok hangszálai mondták fel a szolgálatot. Ez a félelmetes Orbán-kurzus! Amely saját pénzén megalapította nektek az InfoRádiót. És sugároz azóta is rettegve. Tudod, ez ugyanazon korszakban volt, amikor – a nagy médiaegyensúlyi reparáció jegyében – a jobboldali többségű parlament törvényt hozott a koalíciótól rettegő kereskedelmi tévéállomások több milliárdos áfatartozásának elengedésére. Talán emlékszel, ez volt az a „kurzus”, amikor az ORTT élén az a villámpallosú Körmendy-Ékes Judit állt, aki pusztán merő véletlenségből ma a Népszabadságnál rettegi végig sanyarú napjait. Persze nem csak ő retteg. Retteg ma a hites tévétől a Klub Rádión és a Vasárnapi Híreken át a Gazdasági Rádióig minden újdondász, miközben szapulja – csakhogy leplezze iszonytató félelmét a jobboldaltól – a jobboldali ellenzéket. „…korlátozzák, betiltsák, megfélemlítsék, korlátozzák, elszegényítsék a szociálliberális, balliberális médiákat…” Majd így folytatod: „Az alkalom az egykor nagy hatású liberális napilap »gleichschaltolása« volt. Ezt írtam tavaly novemberben: »Köztudomású dolog, hogy én már rég nem vagyok liberális (pláne neoliberális), és a mai kormánykoalíciónak se vagyok híve. (Közbevetés: erről feltétlenül küldj nekik egy tájékoztató telegramot – L. I.) De a Magyar Hírlap ügye mindenkinek az eszébe juttathatja, hogy mi várható a hatalom közelébe került jobboldaltól, amely már most (a helyhatósági választások után voltunk) – vidéki városokban és budapesti kerületekben (és a határainkon túl élő magyar kisebbségeknél ott, ahol befolyása van) – a cenzúra, a hiperlojalitás és a tollbamondás politikáját követi és követeli meg azoktól, akik (esetleg akaratlanul, pusztán azért, mert rossz helyen laknak és dolgoznak) függő helyzetbe kerültek tőle. Akármilyen rossz ez a mostani (balliberális) kormányzat, ez a jobboldal nem alternatíva. Még konzervatívok számára se. E sorok írójáról nem is beszélve.«” Ennek az idézetrésznek az egyetlen becsülendő megállapítása, hogy balliberálisnak nevezed a balliberálist.

(Folyt. a jövő héten)