A sötét alak álruhában, fején símaszkkal érkezett a börtönhöz. Két frissen beszerzett izraeli vízágyú védelmében közelítette meg a folyosó végi cellát. Belesett a kémlelőnyíláson. A fogoly párttagsági könyvekkel kártyázott. A símaszkos benyitott. A rab felugrott, a tagkönyveket szanaszét szórta, és zokogva omlott az érkező lábaihoz.

– Nem ezt ígértétek! Nem hagyhattok benne a slamasztikában! Fiatal vagyok még, tele ötletekkel. – Légy férfi! A párt gondoskodik az özvegyedről. – De hiszen nőtlen vagyok. – Képletesen értettem. – Megfogta a fogoly vállát, a tekintetét kereste; a szemüveglencsék összecsillantak. – Mindig mondtam neked, hogy a párt egyszer majd kérni fog tőled valamit. Ezért melengettünk a keblünkön, ezért húztunk ki a slamasztikából. Gondoskodtunk rólad, így van? – Igen. A párt sosem hagyja magára kutyáinak kölykeit. – Na látod. A sorsod a szívemen viselem. Nagy megtiszteltetés ért téged. Magadra veheted mindannyiunk bűneit. – Eszem ágában sincs. Elég nekem a magam baja. – Hol itt a baj? Minden rendben van. – Neked. De én itt ülök ebben a cellában. – Ha én jól érzem magam, az olyan, mintha mindenkinek jó lenne. Az ország népe helyett is jól érzem magam. – Kabátja zsebébe nyúlt, és vaskos paksamétát húzott elő. – Itt van a vallomásod. – Belelapozott. – Bocs, ez az ítélet. – Gyorsan elrakta, és másikat vett ki. – Ez az! Ebben részletesen kifejted, hogyan játszottál össze a fasisztákkal; emlékszel, a holokauszton is azért viccelődtél… Már akkor árpádsávos zászlót viseltél az öltönyöd alatt. Erről készítettünk is egy fotót, szeretnéd látni? Nem? Pedig jó kép. Te rohamoztad meg a televízió épületét, utána Kalasnyikovval megsoroztad a Teve utcát, közben bevezetted a vizitdíjat és meghoztad ezt a fránya vagyontörvényt. Régóta keressük, ki a felelős a sok baklövésért, ami a párt és a kormány népszerűségét lehúzza. Kifosztottad az államkincstárt… – Hiszen azt te… – Csitt! Ez köztünk marad. Bízzál a pártban, a párt is bízik benned!