Ha az ember elutasítja a hisztérikus Amerika-ellenességet, attól még nem Amerika-barát és „Sam bácsi szolgája”; ha nem csatlakozik a „palesztin ügyhöz” és a militáns anticionizmushoz, attól még nem cionizmuspárti; ha nem merül bele a megszállott zsidóellenességbe, attól még nem Izrael parancsol neki.

Manapság egyre nehezebb szabad szellemnek lenni, mert mindegyik tábort sokkoljuk. Komplikált dolog a valódi európai identitárius álláspontot képviselni ebben a fanatizált világban, amelyben élünk. A bináris, manicheus gondolkodás gonosz mostohaként uralkodik felettünk. Mindig nagyon nehéz egy harmadik út, a „terza posizione” képviselete, még azoknál is, akik erről álmodnak, és akik istenítették ezt az elvet.

Nagyon fontos, hogy ne tévedjünk az ellenség tekintetében. A politika területe nem a szenvedély, hanem a gondolkodás területe, amely a cselekvést megelőző igen nehéz gyakorlat, és a megfigyelésen, vagyis a tények elemzésén nyugszik. Bármely ideológiának, amely a szavak vagy a divat kultuszára épül vagy meghajlik a hatalom nyomása alatt, semmi esélye sincs arra, hogy a legkisebb nyomot hagyja maga után. Egyedül az a gyakorlati módszer a hatásos, amely azt kutatja, hogy mi történik konkrétan, és ebből milyen következtetéseket kell levonni. Ez pedig nagyon hideg tisztánlátást követel, amelyből száműzendő mindaz, ami „intellektuális”. A balsorssal szembeni második követelmény a felelősségtudat követelménye, vagy­is azon kérdés önmagunknak való felvetése, hogy vajon a sorscsapásokat, amelyek a történelem során bennünket értek, valóban mások okozták-e? Van erre egy válaszom és egy megoldásom. Sajnos egy amerikai re­cept­ről van szó, amely sokkolni fog: be yourself, azaz boldogulj egyedül. Fejezd be a panaszkodást.

Nem az „amerikai imperializmus”, nem a „zsidók” és a nem is a földönkívüliek a felelősek Európa rettenetes hanyatlásáért, és még csak nem is a „piacosodás” mint megannyi leleplezendő könnyű zsákmány lusta publicisták számára, hanem a lélek betegsége, az önmagunkban való hit és önvédelmi reflexeink összeomlása, a kifáradás, a belső rák, amely utóbbi egyszerre okozza a demográfiai hanyatlást, az erkölcsök fellazulását, a devirilizációt, a kollektív emlékezet elvesztését, az etnikai tudat elhagyását. A dekadencia oka nem külsődleges, hanem belsődleges. Spenglernek talán igaz volt: megfelelő „üzemanyag” híján a civilizációk éppúgy kifáradnak és kihunynak, mint az olajlámpák.

Furcsa egyébként, hogy azok, akik a „gazdaságellenesség” hívei, közgazdasági tényezőknek (a kapitalizmus, a liberalizmus stb.) tulajdonítják mindezen bajok felelősségét, holott az operett-értelmiségiek hiedelmével ellentétben nem a „globalizáció”, a „piacosítás” vagy a „Tőke-Forma” okozza az európaiak hanyatlását, és nem is az iszlám vagy a migrációs nyomás mint olyan, noha nyilvánvalóan harcolni kell ellenük. […]

Ezek a tényezők, ezek a szimptómák azonban csupán következmények. Az ok mindenekelőtt szellemi és kulturális. Sam bácsi és befolyása egyáltalán nem oszt és nem szoroz az európai hanyatlásban. Egyébként pedig az Európához hasonlóan ugyanazon nemzetközi környezetnek, nevezetesen a planetáris merkantilizmusnak kitett Kína és India nem hanyatlik, hanem fejlődik. Az a nép, amely megőrzi a belső erejét, minden viharral meg tud küzdeni, akárcsak a jól felépített és jól kormányzott hajó.

Véleményem szerint Európa dekadenciája egy nagyon sajátos belső ragályos betegségből ered, amely évszázadok alatt alakult ki és fejlesztette ki a tüneteit. Az európai népeket három csapás sújtja és rongálja valamennyi immunvédelmüket: az individualizmus, az univerzalizmus és az elvont caritas (emberszeretet), amely lerombolja az etnikai tudatot és a kollektív szubjektivitás értelmét.

E betegség eredete szerintem – és véleményem megfogalmazásában Louis Rou­gier történész és filozófus inspirált – egész egyszerűen a páli kereszténység, amelynek az égvilágon semmi köze sincs a judaizmushoz mint etnikai valláshoz (innen a „zsidókereszténység” kifejezés abszolút valótlansága). Nem a hagyományos katolicizmusról van szó, amely a régi pogány vallásokkal való szinkretizmus eredménye. Az egyetemes emberszeretet, az általános egyenlőség, az egyéni üdvözülés keresztény elveinek (a II. vatikáni zsinat óta felgyorsult) világiasodásáról, „mondanizációjáról” beszélek. Egyszerre legyünk egoisták (vagyis fékevesztett fogyasztók, etika és utódok nélkül) és szolidárisak az emberiséggel: íme az „emberi jogok vallása”, amelynek révén az európaiak öngyilkosságot követnek el a teljes részvétlenség közepette. A magam részéről tehát azt vallom, hogy a vírus a keresztény erkölcs bizonyos ideológiai elfajulásából ered. Egyébként pedig az Egyesült Államok is ugyanezen a lejtőn van… Az ázsiai civilizációk és az iszlamizált népek viszont nem ismerik ezt a hendikepet. Szerintem mindez sokkal inkább magyarázza a jelenlegi eseményeket, mint a közgazdasági disszertációk: a történelem infrastruktúrája ugyanis egy etno-kulturális alkímia, egy „instabil keverék”, ahogy a kémikusok mondják.

Mindazonáltal optimistának kell maradnunk, mint Dominique Venner történész, aki szerint a történelmi determinizmus rövidlátást jelent, még a demográfiai hanyatlás tekintetében is. „A dekadencia időszakai mérgező kipárolgásokkal telítettek, de reakcióképpen ezeknek paradox hatalmuk van megváltó kijózanodások kiváltására. […] És noha a sárban tapodunk, ez mégsem jelenti azt, hogy a történelem mozdulatlan. Napjainkban például minden épp azt mutatja, hogy igenis mozog, mégpedig a legkevésbé konvencionális módon”. Az európai civilizáció ugyanis metamorfikus: felül tud emelkedni a legrettenetesebb krízisein is és folytatni tudja történelmét külsődleges formáinak átalakításával. Az újjászületés az elve, a Főnix pedig a modellje. Az európai civilizáció rendelkezik egy sorssal, nem úgy, mint az Egyesült Államok. A betegségből megszülethet a gyógyulás elixírje. Az elhamvadni látszó tűz parazsából egy új tűzvész serkenhet. Sol Invictus: a Nap kihuny és lenyugszik egy reménytelen alkonyatban, majd feldereng a hajnal és bevilágít egy új nappalt. […]

(Fordította: Gazdag István)