Shari Villarosa

ügyvivő

Amerikai nagykövetség

Burma (Mianmar)

Tisztelt Asszonyom!

A világon számos televízióállomás mutatta be azt a képsort, amelyen burmai rendőrök keményen, de nem túl durván ütlegelték hosszú botjukkal a tüntetőket.

Ön pedig azzal kommentálta a jelenetet, hogy „Nem ez az a módszer, ahogyan a 21. században tüntetőkkel bánnak”.

Ön az amerikai külügyminisztériumot, illetőleg a hivatalos amerikai politikát képviseli. Ahogyan April Foley nagykövet Budapesten.

Ő pedig néma maradt akkor, amikor tavaly Budapesten Gyurcsány rendőrsége az ön által kommentált képsorokon láthatónál lényegesen kegyetlenebbül verte és lőtte a tüntetőket, egyebek között illegális eszközöket, mint például a „viperát”, vagy azóta törvénytelennek nyilvánított gumigolyót használva. Ennek során 14 ember szemét lőtte ki.

Foley asszonynak ez ellen semmi kifogása nem volt, noha a budapesti amerikai nagykövetség a Gyurcsány-kormány által irányított országot „demokratikusnak” nevezi.

Így az ön kijelentését a burmai tüntetők megveréséről nem tekintem őszintének, hiszen az a kettős mérce alkalmazására utal, azaz szavai képmutatóak.

Remélem, hogy nem azért gyakorolnak oly nagy nyomást a burmai kormányra és nem azért akarják minden áron „demokratizálni” az országot, hogy rátegyék kezüket annak ásványi kincseire.

1990, az „Új Világrend” meghirdetése óta és az azóta Magyarországon tapasztaltak alapján – Irakról nem is szólva – ezt a gyanút igen csak nehéz elhessegetni.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök

Ankara

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Országa tervezett vagy szándékolt uniós csatlakozása megítélésem szerint roppant veszélyt jelent egész Európára. Ennek okai eléggé közismertek ahhoz, hogy azokat fel kellene sorolni.

Az már kevésbé közismert, hogy vannak kommentátorok, akik szerint az amerikai politika – és főként a neokonzervatívok – egészen a közelmúltig a török csatlakozást pontosan azért erőltették, mert hosszú távon Washingtonnak egyrészt előnyösebb egy erősen legyengült és vele rivalizálni nem tudó Európa, másrészt pedig, szintén egészen a közelmúltig, Törökország az Egyesült Államok és Izrael megkérdőjelezhetetlen stratégiai szövetségese volt.

Egészen a közelmúltig, amikor lényegében egyetlen film, a török Farkasok völgye tényleg páratlan sikerét követően Törökországban végigsöpört egy addig soha nem látott Amerika-ellenesség és antiszemitizmus.

A legutóbbi időkig mindez a kívülállók számára nem járt „szabad szemmel” érzékelhető lépésekkel.

A legutóbbi időkig.

Ameddig a török kormány igen erélyesen tiltakozott az izraeli kormánynál, amiért annak hadirepülői egy rejtélyes szíriai támadás után török fenségterületen dobtak le üzemanyagtartályt, hogy gyorsabban tudjanak visszatérni légi támaszpontjukra.

De ez semmi a két hete történtekhez. Ön ekkor egy szerződést kötött, és az állami (tehát nem privatizált) energiavállalatuk, a TPAO terveket jelentett be, amelyek olvastán szinte biztosra veszem, hogy Amerika ezt követően nem fogja sürgetni az önök uniós csatlakozását. És Európa kulturális hanyatlása így jóval lassabbá válik.

Ön október 1-jén Ahmadinedzsad iráni elnökkel New-Yorkban szerződést kötött, hogy országukat összekötő vasútvonalat építenek.

A megállapodás megkötésének hallatán nem egy amerikai politikus hátán felállt a szőr.

Ha lehet, attól pedig még jobban, hogy a TPAO 3,5 milliárd dollárt kíván befektetni az iráni földgázszektorba, pontosabban a dél-pars-i földgázmezőbe.

Az erre vonatkozó átfogó szerződést önök október második felében írják alá.

Önnek nem kell mondanom, hogy az 1999-es amerikai Irán-ellenes szankcióról szóló törvény szerint, ha bármely külföldi vállalat 20 millió dollárnál többet fektet be Irán földgáz- és olajszektorába, akkor az Egyesült Államok vele szemben szankciókat léptet életbe.

A perzsa Fars hírügynökség október 7-i jelentéséből pedig azt tudtam meg, hogy a szerződés aláírása után a TPAO nevű energiavállalatuk azt tervezi, hogy az iráni olajszektorba is befektessen. Egyébként a TPAO – jegyzi meg a Fars – évente mintegy 1 milliárd dollárt fektet be külföldön.

Igazán nagy élvezettel fogom figyelni most már, amint Washingtonban a politikusok körmüket rágva azt fontolgatják, hogy önök egyik fő NATO-szövetségesük ellen bevezessenek-e szankciókat, illetőleg egyéb úton érzékeltessék-e, hogy mennyire nincs ínyükre a bimbódzó török-iráni kapcsolat és önöket ezzel még jobban elidegenítsék tőlük.

Nem tudom, észrevette-e, hogy az utóbbi időben Amerika egyre inkább saját csapdájába esik és hogy milyen szorgosan aprítja maga alatt a fát?

Mint például azzal, hogy míg az amerikai olajvállalatok mindent megtesznek az olajárak magas szinten tartásáért, közben ezzel olyan ellenségeiket juttatják irdatlan vagyonhoz, mint Venezuela és Oroszország. Vagyis a saját olajvállalataik – amelyek érdekeit Bush elnök és Cheney alelnök igencsak a szívén és pénztárcáján viseli – segítik az Egyesült Államokat szuperhatalmi hegemóniájának lehető leggyorsabb leépítésében.

Noha soha nem rajongtam a tömeggyilkosokért, de nem tudom elhessegetni magamtól azt a gondolatot, hogy ha Lenin élne, mekkora kaján vigyorral ismételné meg egykori mondását, amely szerint „a kapitalisták saját maguk szállítják azt a kötelet, amelyre felakasztják őket”. Annyi biztos, hogy a bitó szállításához azért ön is hozzájárul.

Szerdahelyi Szabolcs a DEPORT ’56 elnöke

Kedves Szabolcs!

Fontosabbnál fontosabb és találóbbnál találóbb közleményeket adtok ki évek óta. De most, az október 4-én a nyilvánossághoz eljuttatott közleményetek talán minden eddigit felülmúl.

Munkátok iránti nagyrabecsülésem jobb kifejezésére nem jut eszembe más, mint hogy itt szóról szóra „utánközlöm” a nyilatkozatot annak a reményében is, hogy így még többekhez jut el.

„Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT ’56) szerint a Zuschlag-ügy kirobbanása óta át kell értékelni azt a vélekedést, miszerint a szervezett bűnözés be­épült a nagypolitikába, hiszen az fordítva történt. Az igazán komoly, szervezett bűncselekmények – mint például az olajszőkítés is – a nagypolitikából indultak. A politikusokhoz képest tisztességes bűnözők akár ki is kérhetnék maguknak a gyanúsítást.

A DEPORT ’56 úgy véli, hogy Magyarországon deviáns állam alakult ki, amely Gyurcsány Ferenc színre lépésével vált teljessé, és amely szoros összefüggésben van az ország katasztrofális gazdasági helyzetével.”

A jobboldali újságírók egy részének

Kedves Kollégák!

Mindig örülök annak, ha szólnak, mit és hol hibázok. Ugyanis „visszacsatolás” nélkül nem könnyű akár tartósan, akár eseti hibákat javítani.

Sőt, hosszú évek óta nagyon sokat segít nekem egy e-mailes vaklista. A szerkesztőségekbe küldött anyagokat a kiküldéssel egyidejűleg a listára felvettek megkapják, és ha éppen idejük van a szerkesztőségekbe küldött anyagot elolvasni és még ahhoz is, hogy jelezzék, ha hibát találnak, nem egy elírást vagy tévedést még idejekorán javítani tudok.

Ez a levél tehát egy ilyenfajta visszacsatolás. Miután nem névre szól, remélem, hogy azon senki nem sértődik meg.

De van egy olyan, 17 éve már folyamatosan öngólokat eredményező hibatípus, amelynek „művelését” csak egyetleneggyel tudtam eddig „magyarázni”: képtelenek vagyunk nem öngólokat lőni.

Ugyanis ezt a fajta hibát a másik oldal újságírói soha nem követik el.

Ez pedig az, hogy a jobboldali újságírók közül vannak, akik nem érzik: egyrészt a „mondani”, „kijelenteni”, másrészt pedig a „vélni”, valamit „állítani” – és az említett igepárok válfajai – között súlyos különbség van.

Az utóbbiak a mondanivalót gyengítik.

Példa: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentette: jövőre a gazdasági fejlődés üteme megkétszereződik”.

Ha ezt írom: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy véli (vagy azt állítja), jövőre a gazdasági fejlődés üteme megkétszereződik”, akkor ezzel egy távolságtartó kételyt ébresztek Gyurcsány kijelenté­sével szemben.

Ezt a másik oldal tökéletesen tudja és minden esetben hiba nélkül használja.

Így érthető, hogy náluk Orbán Viktor az, aki „vél”, „vélekedik”, „állít”, míg koalíciójuk tagjai „kijelentenek” és „mondanak” valamit.

Érthetetlen és megdöbbentő viszont, hogy a jobboldali média ezt lehangoló gyakorisággal pontosan fordítva teszi, még (írott vagy elektronikus) címekben is. Így sokszor a jobboldali politikusok legtárgyilagosabb ténymegállapítása is az „állít” vagy „vél” igével bizonytalanodik el.

Nem lehetne ezen valahogy változtatni? És ha nem, akkor miért nem?

Tamás Gáspár Miklós

publicista

IX. rész

A múlt héten elkezdtem sorra venni, hogy mennyire kell rettegnetek, mint állítottad a Népszavába, július 3-án írt cikkedben – amelynek képtelen állításait heteken át mutatom be, hogy végre egyértelműen kiderüljön, írásaid alapja a hazugságokkal kevert rémképek – „a sajtó önállóságának elvesztésétől” „a jobboldallal összefonódott tőkéscsoportok és a jobboldali önkormányzatok” miatt. A sorból természetesen nem maradhatnak ki a konzervatív német tőkéscsoportok, amelyek annak idején azzal a feltétellel vásárolhatták fel a vidéki sajtót, hogy megtartják a régi idők szerkesztőségét. És az a svéd Metro-cég (mint „tőkéscsoport”) sem, amelynek itteni kiadásában előbb írhatna egy mongoloid idióta, mint egy jobboldali publicista. Természetesen nem a balliberális kormánypecséttel ellátott „jobboldali” publicistákra gondolok.

Azt írod: „Vonaton, villamoson már főleg csak jobboldali lapot vesznek elő az utasok, a többieké nyilván a táskában lapul”.

Nos, kár, hogy nem jársz gyakrabban „tömegközlekedési eszközökkel”, amelyeken ma már szinte mindenki bulvárlapot olvas, ha nem a Metrót.

Ezután rátérsz a fenyegetett újságírókra. Ahol az áldozatok persze balliberálisak. Mint Kármán Irén. Pető Iván nagyon közeli ismerőse. Akiről eddig Gyurcsány rendőrsége sem tudta kideríteni, hogy milyen atrocitás érte, és hogy egyáltalában érte-e.

Őt is úgy sajnáljuk egyébként, mint Józsikát, akinek átszúrt lépe se téged – aki kapásból neonácit kiáltott, amikor még a tettes ismeretlen volt -, se a médiádat nem érdekli, mióta kiderült, hogy a nehézsúlyú „Józsikának” a lépét Mortimer, egy másik cigány szúrta át.

Miközben hallgatsz azon újságírókról, akiket a hatalom félemlít meg. Például a pénzügyminiszteren keresztül, aki lefejelte a Hír TV kameráját. Vagy azon jobboldali újságírókról – a Magyar Nemzettől mintegy négyen -, akit a hatalom erőszakja ért el, mint e lap főszerkesztőjét, akit Gyurcsány rendőrsége lőtt lábon.

Ezután rátérsz a Magyar Rádióra és a Vasárnapi Újságra. Rólam azt írod, hogy függetlenül letiltásomtól, „Lovas István így is eljut a közönségéhez…”

Ez is a cikkben hemzsegő hazugságaid egyike.

Letiltásom után – talán emlékszel rá, Such Györgynek, az új elnöknek ez volt a leg­első, azonnal meghozott intézkedése, és soha nem múló büszkeségemre talán én vagyok ma is az egyetlen, aki a Magyar Rádióban semmilyen körülmények között nem szólalhat meg – a véletlen úgy hozta, hogy Erdélyben jártam. A Királyhágón egy vendéglőből kijőve egy kőszegi házaspár állított meg. Szerénytelen dicsekvésnek tűnne, ha visszaadnám szavaikat, amelyekkel elmondták, mennyire hiányzik majd nekik a vasárnapi jegyzet. Mint ahogyan más szavakkal ugyanezt mondták a kis Mikházán is, ahol egyik éjjel aludtunk. Ha tudom, hogy a balliberális hazudozás orvosság, nyilván elmondtam volna nekik, hogy ne aggódjanak, Tamás Gáspár szerint e hetilapon és a Magyar Nemzeten át 1,3 millió emberhez – a szétvert Vasárnapi Újság hallgatóinak száma – jut el mondanivalóm.