„Prohászka olyan magyar katolikus egyházi férfiú, akiről napjainkban nyugodtan mondhatjuk, hogy számunkra a legnagyobb magyar katolikus alakja volt századunknak.” (Gergely Jenő történész)

Az ősz első hónapjának jeles napjait összegyűjtve szép, fájó, de hősies időszak borongós hangulatú, emlékezésre hívó idejét kapjuk. Mondhatnánk úgy is, hogy október egyre inkább magyar örökséggé válik. Kezdődik az aradi tizenhárom kivégzésével, folytatódik a csillagként fénylő ’56-os magyar forradalommal, majd a vérfürdővel. Ötven év múlva emlékezés helyett megismétlődik az utóbbi, kissé „uniósra” véve a megtorlás méretét.

A keresztény magyarság két csillagának emléknapja is októberben van: Szent Ferenc napján született Pázmány Péter 1570-ben, Prohászka Ottokár pedig 1858. október 10-én. És ha Kapisztrán Jánosról, a nándorfehérvári hősről sem feledkezünk meg, akkor október 23-án rá is emlékezhetünk, ugyanis ezen a napon hunyt el.

A kereszténységnek kezdettől fogva voltak olyan tanúi, akik prófétai módon előre vetítették a jövő megpróbáltatásait, ha az emberiség eltér attól az értékrendtől, amely egyedül biztosíthatja az emberhez méltó életet. Hazánk egyik harcos személyisége volt Prohászka Ottokár püspök, hitszónok, író, a keresztényszociális mozgalom vezéregyénisége. Gárdonyi Géza „a napbaöltözött ember” néven emlegette a nagy hatású szónokot. Konzervatív körökben – főleg néhány főpap – szocialista agitációval gyanúsította, a kommunisták antiszemitizmussal, sovinizmussal vádolták. A személye körüli viták és támadások özöne mára sem csitultak el.

Tehetségét, puritán életét, szociális érzékenységét, a keresztény konzervatív értékeket következetesen valló egyházvezető társadalmunkra gyakorolt hatását nem tudták megbocsátani. Szerény, elmagyarosodott szlovák családból származott, és mint nagyon sokan hasonló sorsú társai közül, ő is a papi pályát választotta. Édesapja – eredeti nevén – Prochaska Domonkos császári és királyi katonatiszt volt, édesanyja a 18 éves gyönyörű Filberger Anna.

Prohászka Ottokár Rózsahelyen kezdte iskoláit, Losoncon fejezte be az elemit, és kezdte el a gimnáziumot, majd Nyitrán a piaristák nevelték. Később a kalocsai jezsuita internátusba került és az esztergomi kisszeminárium növendékeként érettségizett 1875-ben. Kiváló diák volt, elöljárói hamar felfigyeltek rá. Hét évre a római Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett; 1881. október 30-án szentelték pappá, és 1882-ben tért haza, már filozófiai és teológiai doktorátussal. Huszonkét esztendeig dolgozott az esztergomi szemináriumban, ahol dogmaprofesszor, majd spirituális (lelkivezető) lett. Jó tollú íróként rendszeresen publikált katolikus folyóiratokban, elsősorban a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain. Számtalan cikkében szociális kérdésekkel foglalkozott, ő fordította le először magyarra XIII. Leó pápa szociális enciklikáját, a Rerum Novarumot (1891). Talán ő olvasta először végig és írt bírálatot Marx Tőke című munkájáról, máig helytálló észrevételeket téve a kommunista ideológia alapvetéséről. Prohászka világosan látta a munkáskérdés fontosságát, gyakorlatilag keresztényszociális elveket vallott.

Székesfehérvári hívei kérésére részt vesz a Nemzetgyűlés munkájában, minden erejét, tudását, erkölcsi tekintélyét latba veti az ország alkotmányosságának helyre állítása érdekében. Mindeközben azt tapasztalja, hogy kialakulóban vagy egy magát „keresztény kurzusnak” nevező mozgalom, amelynek tagjai tetteikkel nem hitelesítették a zengzetes szavakat. Ekkor mondta a hiteles keresztény magyarságért mindent elkövető püspök azóta híres mondatát: „Keresztények nélkül nem lehet keresztény kurzust csinálni.” Ez a mondata is meglepően aktuális, érvényes az egész Európára, kiváltképp az Európai Unióra.

Európa, benne Magyarország, keresztény gyökereinek felélesztését is sürgeti beszédeiben, váteszként hangsúlyozva, hogy a „nyugat-európai kultúra a kereszténység gyökeréből fakad, s arról le nem téphető. Hinnünk kell, hogy a kereszténységnek, ahogy missziója volt egészen az új korig kultúrát teremteni, úgy van missziója most is az isteni erőket a világba állítani, s azok kihatását a nemzetekkel megéreztetni”. És mit tettek a keresztény gyökerekkel? Kihagyták az Európai Unió alkotmányából, gyökerek nélkül próbálnak lavírozni az egyre kaotikusabb, erkölcsi kapaszkodók nélküli Európában.

Életében sokat betegeskedett a kiváló képességű főpap. Halála méltó életéhez: 1927. április 1-jén az Egyetemi Templom szószékén szentbeszéd közben érte végzetes agyvérzés, másnap a pesti szeminárium betegszobájában hunyt el. Holttestét székvárosába, Fehérvárra szállították, ahol előbb a város északi részén lévő temető kápolnájában nyugodott, majd 1938 májusában ünnepélyes külsőségek között szállították a tiszteletére emelt, ma már hivatalosan is a nevét viselő vasútvidéki emléktemplomba.

Prohászka tragédiája, hogy halála után szimbólummá vált. Életművének tudományos feldolgozása megkezdődött, de alakját inkább a politika sajátította ki. A kommunista diktatúra idején művei állami indexen voltak, a nevét sem lehetett kiejteni. Változás csak 1990-ben következett be, amióta megindult „Prohászka ébresztése”. Aki kezébe veszi műveit, meglepődik, mennyire korszerű és aktuális ma is.