Bencze József r. altábornagy országos rendőrfőkapitány

Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr! Két hónappal ezelőtt az ön levelére válaszolva ígértem itt, hogy két hónapon át nem teszem fel azt a kérdést: ki ölte meg Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőnőt? Mint írtam, ezt azért teszem, nehogy a hetente megjelenő sürgetést „szükségtelen feszültségkeltésnek érezzék az ügy kibogozásán dolgozók”. A két hónap azonban eltelt és nincs semmiféle eredmény – legalább is a nyilvánosságot erről tudomásom szerint nem tájékoztatták. Így ismét felújítom hetente feltett kérdésemet, de egy újjal is megtoldom. Mint a két hónappal ezelőtt itt olvasható válaszomban felhívtam rá szíves figyelmét, az újságíró Tom Kennedy barátomat – a Duna-Nova-Press internetes hírportál főszerkesztőjét – 2005. december 5-én elgázolták a Dunakanyarnál. A tettes, akár Balla Irma esetében, még mindig nincs meg. Kérem tehát önt, hogy tegyen meg mindent a tettesek felderítéséért és a nyomravezetőnek olyan jutalmat ígérjenek, mintha egy SZDSZ-es politikus meggyilkolása, illetőleg egy SZDSZ-es főszerkesztő halálra gázolása esetén tennék.

Nicolas Sarkozy a Francia Köztársaság elnöke Párizs

Tisztelt Elnök úr! Miért felejtette otthon emberjogi tanácsadóját, amikor Pekingbe utazott tárgyalni? Ön ismételten kijelentette, hogy kormányának az emberi jogok betartása elsőrendű politikai célkitűzése lesz és hogy önök az emberi jogsértések esetében a sértettek oldalán állnak. Csak nincs rendben minden az emberi jogok területén a Kínai Népköztársaságban? Ahhoz persze gratulálok, hogy harmincmilliárd dolláros üzletet biztosított francia vállalatoknak. Összehasonlításként: még jól emlékszünk Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök pekingi útjának „nagy” eredményére: győzködte a kínai cégeket, hogy nálunk építsenek autópályát. Egykor a bakon ülő kocsisok az ilyen hírek hallatán köptek ki.

Hugo Chavez Venezuela elnöke

Tisztelt Elnök Úr! Van nálunk egy párt, amelyik pontosan annak a filozófiának a visszáján működik, mint Ön. Míg Ön azt szeretné, hogy minden venezuelainak jól menjen a sora és a munkát a szegényeken kezdi, addig nálunk ez a párt – SZDSZ-nek hívják – folyamatosan bosszút akar állni „saját” népén. Ő tudja, miért. (Mely mondatot kétféleképpen lehet hangsúlyozni.) Egészen sikeresen teszi ezt (ez is kétféle hangsúllyal olvasható) – javarészt a vele szemben állók hibája miatt. Ennek a pártnak az alapító elnöke, Kis János nemrégiben azt mondta egy itteni kormányszócső lapnak, hogy „Várom a napot, amikor egy jobboldali tekintély végre rászól a magyar Chávezek valamelyikére: »Miért nem hallgatsz el már?»” Csak hogy tudja: Kis úr ma a Soros-féle Közép-Európai Egyetemen tanít. Ezt az egyetemet azután hozták létre Budapesten, hogy központját 1996-ban a demokratikus Klaus-kormány Prágában bezáratta, mert a miniszterelnök tudta, valójában mi a Soros-féle vállalkozások végső és mögöttes célja. Anélkül, hogy elkalandoznék a részletekbe, csak annyit, hogy például a New York-i Freedom House budapesti irodájának gyakorlatilag minden embere erről az egyetemről került ki. E szervezet és itteni fiókja nagy figyelemmel kísér minden olyan jogsértést, amelyet az Egyesült Államok által éppen ellenségnek tekintett országokban követnek el, de amely például a rendőrség „nem megfelelő” fellépéseként intézte el azt, hogy Magyarországon tizennégy embernek kilőtték a szemét. Kis úr – az egykori maóista, akinek ma külpolitikai nézetei feltűnően hasonlatosak az amerikai neokonzervatívokéhoz -, mint kifakadásán is lemérhető, nagyon nem szereti önt. Ami nem egészen érthető, hiszen ő saját magát baloldalinak vallja és demokratának. Nem pedig jobboldali, rojalista szimpatizánsnak. Márpedig hogyan lehet az, hogy Kis úr egy senki által meg nem választott I. János Károly udvariatlan kifakadását így ünnepli? Vajon az esélyegyenlőséget oly fennhangon hirdető Kis úr ugyanilyen nagy örömmel idézte volna önt is, ha ön a spanyol királynak javasolja szája befogását? Arra pedig érdemes lenne egy másik alkalommal néhány szót vesztegetni, hogy Kis úr kit tekintene „jobboldali tekintélynek”. Ismerve gondolkodásmódját, nyilván az ő „jobboldali tekintélyeinek” megnevezésével is megosztani, gyűlöletet kelteni és új frontot nyitni akarna. Úgy, mintha mi – jóval nagyobb joggal – önt neveznénk ki az ő baloldali tekintélyükké. Önt, aki – és ezt a sajtó nem említi – mélyen vallásos. De ezeknél az embereknél csak a zsigerek számítanak: máskülönben nem értené sem az ön elleni ellenszenvüket, sem, megfordítva, az ő fogalmi rendszerük szerint szélsőjobboldali programot megvalósító Sarkozy francia elnök (lásd például bevándorlási- és nemzetazonossági minisztériumát) iránti imádatukat. Még egy kicsit elidőzve I. János Károly kiböfögött mondatánál: drágán fog megfizetni érte, ígérte ön neki, ha a madridi támadás folytatódik: az összes spanyol vállalat szedheti a sátorfáját az országból, köztük a Repsol YPF is. Amit nem hiszem, hogy nálunk sokan sajnálnának. Mondja, elnök úr, nem érdekes, hogy mennyire zavarja a Kis-féle embereket, hogy Venezuelának, Oroszországnak és Iránnak mekkora az olajból származó bevétele? Szinte lilák az irigységtől. Vajon az emberi jogok megsértése zavarná őket? Ugyan, ugyan. Hiszen ugyanezeket a nagy jövedelmeket Szaud-Arábiától valahogyan nem sajnálják, pedig ott az emberi jogok és a demokrácia egyszerűen nem létezik. Önre Bushék – és itteni követőik – azt fogják rá, hogy nem demokrata. Ön, aki éppen most vasárnap bocsátotta a nép elé annak eldöntését, hogy megváltoztassáke az alkotmányt. A venezuelai nép – mint épp e pillanatban derült ki – nemet mondott a változtatásra, ön pedig azonnal elismerte vereségét. Egyébként ne zavarja, hogy ellenfeleinek és ellenségeinek mi a véleménye belügyeiről. Nézze meg, miket mondanak és írnak a putyini Oroszországról. A szintén most vasárnapi választások előtti napokon azt trombitálták a nyugati közvélemény fülébe, hogy apátia uralkodik Oroszországban és alacsony lesz a részvétel a szavazáson. Amikor kiderült, hogy magasabb, mint a korábbi választásokon, most azt állítják, hogy az embereket kényszerítették és anyagi előnyökkel csábították szavazni. Hagyjuk. De menjünk bele a játékba és hasonlítsuk össze, hogy ki a demokratikusabb: Ön vagy Bush elnök? Aki államcsínnyel próbálta önt megbuktatni. Önt igencsak kényelmes többséggel választották elnöknek 1998-ban. 2004-ben „túlélte” azt, hogy az ellenzék le akarta mondatni. Legújabban pedig pontosan egy évvel ezelőtt kapta meg a szavazatok több mint 60 százalékát. A nemzetközi megfigyelők minden venezuelai szavazást a lehető legtisztábbnak ítéltek. Ezzel szemben Bush elnököt 2000-ben nem a nép, hanem az amerikai Legfelsőbb Bíróság választotta meg, miután vesztett a választáson. Ha pedig önhöz hasonlóan ismételten bizalmi szavazáson mérettetné meg magát, hatalmasat bukna. De az amerikaiak a médiájukból minderről nem értesülhetnek. Ugyanis ellentétben Venezuelával, az Egyesült Államokban nincs fősodratú rendszerkritikus média. Amely – mint a média nálunk – azt hazudta, hogy az RCTV-t Ön kritikus magatartása miatt záratta be. Holott sugárzási engedélyét azon egyszerű oknál fogva nem hosszabbították meg, mert kettőszáz alkalommal sértette meg a működési szerződésében foglaltakat. Például azzal, hogy egy olyan államcsínyben nyújtott segítséget, amelyben önt – az ország demokratikusan megválasztott elnökét – majdnem megbuktatták. Azt pedig az amerikai – valamint a nyugati sajtó zöme – szintén elfelejtette megemlíteni, hogy az RCTV tovább sugároz kábelen és hogy a venezuelai ellenzék több tévécsatornát tart a kezében, mint amennyi kormánnyal rokonszenvező állomás működik. Ha ezt a helyzetet összehasonlítom az amerikaival, meg kell állapítanom, az Egyesült Államokban – szemben Venezuelával – olyannyira nincs valódi ellenzéki média, hogy nincs amerikai család, amely akár a BBC világszolgálati televíziót is nézhetné. Azt ugyanis egyetlen amerikai kábelszolgáltató sem veszi fel ajánlatába még akkor sem, ha akár ezer csatornát is kínál fogyasztóinak. De még a mélységesen elfogult CNN International helyett is az amerikaiak csak e hálózat belföldnek sugárzott szolgálatát láthatják, amely messze bornírtabb a nemzetközi változatánál. A nemzetközi bankárvilág egyébként – ahogyan az önnek ismeretlen Kis úr is – már hosszú évek óta a venezuelai gazdaság összeomlását jósolgatja. Hogyan is fest ez az összeomlás? 2004-ben gazdaságuk 18,3 százalékot fejlődött. 2005-ben és tavaly pontosan 10,3 százalékot. A 2003-ban mért 18,4 százalékos munkanélküliségi arány idén júniusra 8,3 százalékra csökkent. Ennél frissebb adataim nincsenek, de ha a trendből következtetek, úgy érzem, e hónapra már jobbak lettek a mutatóik, mint az 1 százalékos gazdasági növekedést produkáló Gyurcsány-kormányé, amely a nemzetközi bankárvilág egyik darlingja. Ugyanis a népből sajtolja ki az utolsó leheletet. Akkor erre a kijelentésemre is néhány adat. Míg az ellenzék által rendezett venezuelai olajsztrájk idején a lakosságban a szegénységi arány 62,1 százalék volt, ez az arány mostanra 36,3 százalékra csökkent. 1998 és 2007 között a szociális kiadások évente átlag 19 százalékkal nőttek és ez a szám nem foglalja magában az állami kézben lévő PDVSA (az ottani Mol) szociális kiadásait, mert így az éves növekedés már 35 százalék. 1998-ban – a neoliberális korszakig – minden 14 ezer venezuelaira jutott egy körzeti orvos. Idén minden 1300-ra jut egy körzeti orvos. Miközben több millió venezuelai már tud olvasni, több százezer elvégezhette az általános- és középiskolát. Ön pedig nemzeti tulajdonba vette a külföldi olajtársaságokat, amelyek a venezuelai föld kincsét tartották a kezükben. Bushék és politikai epigonjaik ön elleni féktelen dühe tehát teljesen érthető: ők akkor veszítenek a világon mindenhol, amikor a nemzetek kezükbe veszik sorsukat és saját vagyonukat. Bár már ránk is dühösek lennének!

Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője VI. rész

Tavaly akkor, amikor az ellenzék aprajanagyja azért tüntetett, hogy emberük, Gyurcsány Ferenc mondjon le miniszterelnöki posztjáról, itt levélben kértem, hogy maradjon. „Folytassa, Gyurcsány”, írtam, mert tudtam, ő egyedül képes arra, amire az ellenzék vezető pártja képtelen, vagyis ledarálnia az MSZP népszerűségét egy olyan szint alá is, amelynél lejjebb mindkét oldal szakértői szerint is az nem tud süllyedni. Mint kiderült, tud. És tovább süllyed, ha Gyurcsány marad a miniszterelnök. Márpedig az önök parlamenti eltűnésével és az MSZP eljelentéktelenedésével adathatik csak meg a valódi rendszerváltás esélye. Az esélye, mert ismerve a jobboldal politikai szerveződését, az még ezzel nem lesz egyenlő a valósággal. És ezek nagyon udvarias szavak. A Gyurcsány távozása mellett felsorakoztatott érveket persze ismerem. Azok közül a legsúlyosabb az, hogy az országot teljesen tönkreteszi. Ez azonban már megtörtént. Az önök politikai akaratát megvalósító koalíció nemcsak eladott és ellopott minden mozdíthatót, de elszalasztotta a globális gazdaság legújabb kori történetének legnagyobb virágzó periódusát, és míg az mintegy hat százalékkal fejlődött úgy, hogy a volt kommunista országokban ez az arány sokszor ennél jóval nagyobb, önöknek sikerült szinte világméretekben példátlan, egyszázalékos fejlődést „elérniük”, ami a statisztikai hibahatárokat figyelembe véve akár stagnálásnak is nevezhető, de mindenképpen erős lemaradás a mellettünk elhúzókhoz képest. Képzelje viszont, mi lett volna itt, ha önök buknak: a média már rég az új Orbán-kormány nyakába varrta volna a nyomort és a csődöt. A szakszervezetek pedig általános sztrájkkal buktatták volna meg a kormányt. Önöknek még maradniuk kell. Hogy azután írmagjukat is eltakarítsák. (folyt. a jövő héten)