Igen, Fisknek szokás szerint igaza van.

Önnek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének (akivel Fisk korábban már három interjút készített) hatalmas barátai vannak, akik gondoskodnak arról, hogy a Nyugat elleni terrorcselekmények kivitelezéséhez szükséges emberanyag-utánpótlásban ne legyen fennakadás.

Ezek ketten, Amerika és a – hogy udvarias legyek és ne említsek fölé-, illetve alárendeltségi viszonyt – vele egypetéjű ikerként a muzulmán világot, de a nyugati emberek jobb érzésű, nagy többségét is elborzasztó Izrael magatartása gondoskodik egyrészt arról, hogy a muszlim világban a radikálisok egyre népszerűbbek legyenek, másrészt pedig arról, hogy egyre többen tartsák a „radikálisokat” mérsékelt, racionális embereknek, az Amerika-barát rezsimeket pedig fantaszta megalkuvóknak.

Önnek egyértelműen érdekében áll, amit az Egyesült Államok és Izrael tesz.

Az is, hogy a térségben az Amerikával és Izraellel szemben álló kormányok ereje és hatalma nőjön.

E folyamatnak Irak 2003-as lerohanása adott óriási lökést, amikor az amerikai és szövetséges erők megdöntötték Szaddám Huszein szunnita rendszerét, amely Iránnal szemben az egyedüli ellensúlyt képviselte a régióban.

Az iraki nép többsége pedig – miután megtapasztalta, hogy a „rendszerváltás” eredményeként több mint egymillió iraki halott, több millió iraki menekült, illetve földönfutó lett – mind inkább megutálta a megszállókat, míg a síita többségre támaszkodó iraki kormány egyre szorosabb kapcsolatokat épít ki Iránnal. Majd nemrégiben útilaput kötött az Irakban tartózkodó megszállók talpára, akik azt hazudták, hogy azért törnek be az országba, mert ott az egész világot fenyegető „tömegpusztító fegyverek” vannak.

Az Egyesült Államok eközben az iraki háború irtóztató költségében (a közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz számításai szerint 3 ezer milliárd dollár) pénzügyileg és gazdaságilag is megroggyant, ami miatt – gondolom – még a szokásosnál is szélesebb mosoly önti el orcáját.

Amivel pedig a washingtoni kormány örvendeztette meg önt afganisztáni akciójával, az is minden képzeletét felülmúlt.

A tálib rendszer megdöntése „kivette” Irán második legnagyobb ellenségét isúgy, hogy közben az amerikaiak afganisztáni intervenciója Afganisztán népét ugyancsak Amerika ellenségévé tette, ami igazán nem volt könnyű, hiszen az afgánok eleinte felszabadítókként fogadták a tálibokat elűző amerikaiakat.

Amit pedig most Izrael hajt végre a Gázai-övezetben, az önnek tényleg „szüret”: nemcsak a világ 1,2 milliárdnyi embert számláló muzulmán közössége (az „umma”), de a nyugati közvélemény elsöprő többsége is az e levél írásáig 252 csecsemőt és gyermeket meggyilkoló izraeli hadi mechanizmust ítéli el, akár az ENSZ, a Nemzetközi Vöröskereszt, az Amnesty International, az Emberjogi Figyelő, a Nemzetközi Újságíró Szövetség is, és sorolhatnám a magukat szembe nem köpő, hanem küldetésüknek megfelelően dolgozó nemzetközi szervezeteket.

Izrael emberiség ellen elkövetett háborús hadjárata önnek dolgozik: megerősítette a Hamaszt, a Hezbollahot, Iránt és mindazokat, akik már régóta állítják: a zsidó állammal nem lehet tárgyalni, másrészt nyilvánvalóvá tette ismét: a „radikális” álláspont egyben a reális álláspont is.

Valahol keleten – egy barlangban? pincében? hegyoldalon? – egy jól ismert, turbános ember mosolyog”, írja Fisk, akinek ismét igaza van.

Válasz Lovas Istvánnak

Nehezen szántam rá magam, hogy kiigazítsam Demokratában megjelent soraidat, mert mint magad is igen helyesen utalsz rá: komoly fenntartásaim vannak a lappal szemben – bár te az öklendezés kifejezést használod –, és amely fenntartásokat soha nem titkoltam. Ebből következően itt és most nem fogok kitérni minden velem kapcsolatos megjegyzésedre, azonban a legutóbb általad írtak, amelyeket egy az egyben vettél át a Magyar Hírlapból, nem a vita, az összeütközés, a verbális leszámolás, hanem szimplán a rágalmazás kategóriájába tartoznak.

Sokszor sok mindent írtam már rólad – a közírászati összecsapások elől a jövőben sem fogok elugrani –, azt viszont soha nem állítottam, hogy ne lennél alapos ember, ezért valószínűleg számodra sem mindegy, hogy a leírtakkal szemben az igazság az, hogy természetesen soha senki nem utalt ki részemre semmiféle tetőteret.

Természetesen a Fideszből – a „helyi fideszesek” állításaival ellentétben – nem a szocialistákkal való együtt szavazás miatt zártak ki. Természetesen nem vagyok, és nem voltam a VII. kerületi polgármester tanácsadója, és az erzsébetvárosi önkormányzattal sem állok semmiféle kapcsolatban, akárhányszor is írja le a Hírlap. Természetesen nem kerestem és nem találtam menedéket a szocialistáknál, az viszont igaz, hogy – többek közt – esetenként dolgozom a terézvárosi önkormányzatnak, de fájdalom, ott sem polgármesteri tanácsadói minőségben.

És munkámban természetesen semmi titok nincsen, hiába írja a Magyar Hírlap, és nyomában te, hogy az „annyira titokzatos, hogy Hont nekünk sem árulta el, mi is az”. Mondjuk nehéz lett volna bármit is elárulnom, ugyanis semmit sem kérdeztek tőlem ezzel kapcsolatban.

Ez az eljárás a sokat megélt magyar sajtóban is különlegesnek számít. Különlegesen botrányosnak.

Természetesen a Magyar Hírlaptól helyreigazítást kértem, melynek határideje mostanság jár le, és mire e sorok napvilágra kerülnek, ha kerülnek, természetesen már a keresetet is benyújtom az újsággal szemben. Természetesen az újságíró ellen magánindítványt tettem, és természetesen így fogok eljárni a jövőben mindenkivel szemben, aki a fenti koholmányokat kritikátlanul átveszi és terjeszti.

Persze a Magyar Hírlap rágalmaival azt akarta bizonyítani – amit te is konzekvenciaként állapítasz meg cikked végén –, hogy „független elemző” (ez volnék én) maszkja valójában egy kitartott megmondóembert takar, és írásaim megrendelésre születnek.

A probléma ezzel csak az, hogy az elmúlt időszakban a nem túl intenzív publicisztikai tevékenységem – a Hírszerzőn és a Népszabadságban! – folytatólagosan elkövetett Gyurcsány-ellenes kirohanásban merült ki. Ami egyáltalán nem érdem, és nem biztos, hogy igazam van benne, de a szoci bértollnokságról szőtt elméleteknek finoman szólva is ellentmond.

Nem elég regisztrálni, hogy egy írás hol jelenik meg, de ha tartalmát és a szerző véleményét meg akarjuk ismerni, el is kell olvasni azt. Más módszert erre nem ismerek. Néha nem árt a dolgok mögé nézni. (…)

István, te éveken át a tőled megszokott szívóssággal küzdöttél, hogy a jobboldalon veled vitába szállókról bebizonyítsd, hogy valójában megalkuvó, opportunista vagy megvásárolt alakok. Azt reméled, hogy a tingli-tangli, egyrészt-másrészt emberek eltávolításával egy végre-valahára bekövetkező jobboldali győzelem esetén megnyílik majd az út az „igazi”, a „tántoríthatatlan”, „kőkemény” jobboldaliak előtt.

Meg fogsz lepődni, István, meg fogsz majd lepődni.

Hont András

Hont András

András!

Mivel tegeződsz, én is azt teszem. Nem tudtam, hogy perelted a Magyar Hírlapot. Ismerve persze a velejéig rothadt magyar igazságszolgáltatást (2006. október 23-i események utáni perek stb.), nem vagyok annyira naiv, hogy egy per kimenetele befolyásolna egy vitatott kérdés igazságtartalmának megítélését illetően. Ami viszont az utolsó mondatodat illeti, mélységesen nincs igazad. Egyáltalában nem lepődök meg.

És erről fog szólni jövő heti, eddig bűnösen sokáig halogatott nyílt levelem.