A latin-amerikanizálódás lényege, hogy a társadalom kettészakad: egyre kisebb számú elit dúskál a javakban, amelyeket egyre nagyobb számú kisemmizett termel meg, a kettő között pedig bűnözők hada gyilkol és rabol egyre nyíltabban.

Sokan azt hiszik, hogy ezt a folyamatot elsősorban az egész társadalmat mind jobban átszövő korrupció táplálja. Nem kétséges, hogy a bűnözés jelentős szerepet játszik benne, ám nagyrészt csak következmény, a folyamat elején a közvagyon jogi keretek között történő kisajátítása áll. A dolog azzal kezdődik, hogy a jog és a hatalom eszközei egy szűk, gyökeres társadalmi reformokat ígérő elit kezében összpontosulnak, amely éppen azért követeli a hatalom összpontosítását, hogy reformjait végrehajthassa.

Néhány év elmúltával azonban a reformokból csak hangzatos ígéretek maradnak, ezzel szemben a maroknyi elit egyre kifinomultabb eszközökkel, egyre gátlástalanabbul kezdi fosztogatni a közösség vagyonát. Erre a közintézmények a legalkalmasabbak, amelyekben a tulajdonos népet maga az elit képviseli, önmaga dönt tehát saját díjazásáról. Az erkölcsi gátak felszakadnak, aki teheti, igyekszik minél nagyobb részt kiszakítani a közösség vagyonából, amíg lehet.

És amikor már elviselhetetlenné válik a helyzet, jön egy új garnitúra, megdönti az előző elit hatalmát, új forradalmat hirdet – és kezdődik minden elölről. Ez a folyamat Magyarországon is beindult.

A hatalmon lévők erkölcsi gátjai – ha voltak valaha ilyenek – felszakadtak. A köz vagyona számukra immár nem őrizendő és gyarapítandó érték, hanem közpréda, amelyből minél többet haza kell vinni. Ma neked, holnap nekem, ma ilyen-olyan testület tagjaként én szavazom meg a te horribilis jövedelmedet, holnap az én testületem tagjaként te szavazod meg az enyémet.

A résztvevők persze érzékelik, hogy a népnek nehéz beadni ezt az egészet, ezért trükkökhöz folyamodnak. A BKV főszemélyzetisének fizetése is „csak havi 1,2 millió forint volt”, a végkielégítését azonban havi 4,1 forintos jövedelem alapján számolták, nyilván mert különböző jogcímeken ennyit is kapott. A valódi jövedelmek elfedésére az úgynevezett menedzser-szerződések szolgálnak, azokba kerül bele a garantált prémium, a luxusautó, a lakhatási támogatás, a különféle költségtérítések – az ötletek tárháza kimeríthetetlen.

Egy a lényeg: minél több pénzt kiszedni a közös kasszából. Felső határ nincs.

A rendszer haszonélvezői azzal a demagóg érvvel szokták alátámasztani eljárásukat, hogy a legjobb szakembereknek a magánszféráéval versenyképes fizetéseket kell adni, különben nem állnak a köz szolgálatába. Ez azonban több szempontból is hazugság. A magánszférában nagyon kevesen keresnek nagyon sok pénzt – leginkább csak a tulajdonosok. A sok pénzért ráadásul valóban kiemelkedőt kell nyújtani, szemben a közszférával, ahol a teljesítmények az esetek kilencven százalékában jó ha közepesek. Végül a közszférában vezetőnek lenni szolgálat.

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb vállalata, a PepsiCo elnöke a közelmúltban visszavonult, és elvállalta egy közép-méretű egyetem üzleti fakultásának vezetését – tizedakkora fizetésért. És ez számára megtiszteltetés.

A probléma veleje, hogy akik a közszférában döntenek a vezetők fizetéséről, azok a mások pénze, a közvagyon terhére hozzák meg a döntéseiket. Nekik nem kerül egy fillérjükbe sem, ha hajmeresztő jövedelmeket hagynak jóvá, viszont kellemetlen az érintettek jelenlétében vagy akár távollétében nemet mondani. Ezen a területen a jog szinte tehetetlen, törvényekkel a pénzkiáramlás már-már megállíthatatlan. Egyetlen gát létezhet: az erkölcs gátja. És ennek a gátnak a legerősebb építőanyaga az átláthatóság, a nyilvánosság.

Az erkölcsi gátak az elmúlt hét évben szétomlottak. Az elit bőrönddel hordja szét a köz vagyonát. Aki egy köztulajdonban álló vállalat személyzetisének a nyugdíjkorhatár elérése előtt másfél évvel százmilliós végkielégítést ítél meg, majd másnap tovább foglalkoztatja, az a végletekig erkölcstelen ember. Aki nem érzékeli, hogy egy válságban vergődő országban, sok százezer munkanélküli mellett nem lehet havi négy-öt milliós jövedelmet húzni a közös kasszából, az pusztán ezen tény alapján is alkalmatlanságát bizonyítja.

Magyarországot vissza kell fordítani a Latin-Amerika felé vezető útról. Nem új elitnek kell megdöntenie az eddigiek uralmát, hanem az erkölcsösségnek kell győznie az erkölcstelenség felett. Ez, és nem kevesebb a következő választások tétje.