Kaptam egy levelet, hogy Medgyessy Péter nagyapja állítólag román ember volt és Munteanu vagy valami hasonló névre hallgatott. Én ezt nem hiszem, nem is tudom, ez csak afféle pletyka lehet. Bár a fene tudja. Itt van példának okáért a Brüsszel-Bukarest autópálya, ez az úgynevezett 4-es korridor. Ez a festői Románia fővárosát kötné össze az ideiglenesen még magyarnak számító Budapesten át az Európai Unióval. Ezért lobbizik a román és a magyar kormányfő közösen – szinte kéz a kézben -, hogy épüljön fel mielőbb.

Ez az autópálya nagy ívben elkerüli Erdélyt. Erről már szóltunk… És akkor hirtelen felködlött a megoldás, hogy mit jelent a D betű. Hát persze: Dácia! És hirtelen minden érthetővé válik. Magyar szemmel Medgyessy egy sima modorú hazaáruló, egy életveszélyes senki, aki 30 millió forintért bárkinek bármit eladna. Magyar szemmel az ember nem is érti, hogyan úszhatta meg épségben, csonttörés nélkül a Kempinskiben tartott poharazást. Magyar szemmel az ember nem érti, hogyan süllyedhet ilyen mélyre valaki, még akkor is, ha alapjában véve csak egy kommunista, s hogyan mehet bele olyan aljasságba, hogy olyan útvonalat ajánl maga is romániai autópályának, amelyik elkerüli Erdély szívét.

De ha román? Akkor minden érthetővé válik. Akkor Medgyessy-Munteanu egy hős. Mert mit is csinált voltaképpen? Próbáljuk meg ezt kellő történelmi nagyvonalúsággal, ez esetben román szemmel nézni, s meglátjuk mindjárt, milyen szépen érthetővé válnak a dolgok.

Íme. A mi román hősünk a szerencsének és nem kevés pofátlan választási csalásnak köszönhetően a magyar miniszterelnök székében találja magát. Ez ám a fordulat. Petru a gyűlölt ellenség kormányának feje lesz. És mit csinál? Pontosan azt, amit egy román hazafinak kell tennie: pusztít mindent, amit csak ér. Lerombolja a Széchenyi tervet, az autópályák építését felfüggeszti, a gazdaságot lefékezi, ócsítja a forintot, egyszóval gyengíti az ellenséget. Amikor pedig elérkezik az ideje, olyan halált megvető, higgadt bátorsággal, amilyenre ez ideig csak Stirlitz volt képes, az ellenség fővárosába hívja az igazi román miniszterelnököt, s ott egy elegáns fogadáson megünnepli vele Magyarország kirablását!

Ez ám a móc virtus! Gúnyolódtok magyarok a románokon, hogy szőrös a talpuk és bocskorban járnak? És mikor fogjátok ti egy elegáns bukaresti szállodában megünnepelni vitéz Nagybányai Horthy Miklós hadainak erdélyi bevonulását? Egy román miniszterelnökkel? Bizony, bizony, csak akkor, amikor odakint Bukarestben is magyar lesz a miniszterelnök, magyarszívű lesz a román média és olyan ostoba barmok lesznek a román milliók, amilyenekké a magyar tévéproletárok lettek. Vagyis, soha. Romániában még a kommunisták is szeretik a hazájukat, Romániában még a regáti bunkó is hazafi. Sőt!

A fátyol föllebbent, a titok már nem titok többé. Az lehet, hogy Medgyessy Péter a szovjet KGB ellen dolgozott, de az is biztos, hogy nem a magyar, hanem a román érdekek védelmében. És azt kell mondanunk, hogy e tekintetben egy páratlanul jellemszilárd személyiséggel van dolgunk, aki hazájához a kapitalizmus nehéz, embert próbáló éveiben is épp olyan hű maradt, mint amikor a szovjet elvtársaktól kellett védelmeznie az ő Romániáját.

Éppen ezért, de nem csak ezen okokból kifolyólag kényszerül az ember azt mondani, hogy igenis elmegy az európai uniós népszavazásra, mert fontosnak tartja, hogy kinyilvánítsa véleményét, ami így hangzik tisztán és félreérthetetlenül: Nem! Nem! Nem!

Azért nem, mert itt már nem Magyarország érdekeiről van szó, itt már nem a magyar emberek érdekeiről van szó, hanem néhány jellemtelen gazember a maga sötét pecsenyéjét sütögeti, szolgál idegen érdekeket a mi kárunkra, és ezt nem támogathatjuk. A tét hatalmas, ezért a Demokrata szerkesztősége kéri azon polgári köröket, akik szavazatszámláló biztosokat küldenek a népszavazásra, hogy a szavazati jegyzőkönyv egy példányát faxon vagy futárral juttassák el a Demokratához, mert mi van, ha a vörösök megint csalni akarnak? Legalább magunk ellenőrizzük, amire képesek vagyunk. Valahol meg kell állítani az omlást.