A palesztinok „áttelepítése”

Ahogyan azt már többször is kifejtettem, az izraeli-palesztin etnikai polgárháború vagy Izrael vereségével és a zsidók exodusával végződhet, vagy lakosságáttelepítésekkel és totális apartheiddel. Nem titok, hogy egyes izraeli körök (nevezetesen Ovadia Josef rabbi a Moledat pártból) komolyan foglalkoznak a palesztinok kiűzésének a gondolatával, hasonlóan a szudétanémetek 1945 utáni kitelepítéséhez. Benny Elon, az izraeli kormány idegenforgalmi minisztere a palesztinok „konszenzuális áttelepítéséről” beszél, vagyis arról, hogy az izraeli katonai nyomás fokozódása miatt a palesztin népesség „önkéntesen” el fog menekülni az „igazi Palesztinába”, vagyis Jordániába. Az izraeliek 35 százaléka támogatja ezt a tervet, ami – nevén nevezve a dolgokat – nem más, mint deportálás.

Ha ez a terv megvalósulna, palesztinok százezrei özönlenének Európába, nem pedig Jordániába, tovább duzzasztva a bevándorlók hadoszlopait. Az európai zsidó közösség azonban nyilván nem örülne a palesztinok, vagyis a potenciális „terroristák” jövetelének.

Emlékeztetnék rá, hogy az általunk ajánlott megoldás a teljes etnikai elkülönülés, tehát az 1967-ben elfoglalt területeken létrehozott zsidó települések kiürítése és valamennyi muzulmán – beleértve az izraeli állampolgárokat is – Gázába és Ciszjordániába történő és egy független palesztin állam keretein belül megvalósuló összegyűjtése. Ez a racionális javaslat azonban nyilvánvalóan beleütközik a két tábor kardcsörtető messianizmusába.

Európáért, az EU ellen

A kiváló brit identitárius folyóirat, a Right Now! megszólaltatja Sir Alfred Shermant, Margaret Thatcher volt tanácsadóját, aki a „Jövőbeli összecsapások az iszlámmal” c. cikkben az alábbiakat mondja: „Az egyedüli korszak, amelyben a muzulmán nemzetek haladást, jólétet és szabadságot ismertek meg, az európai gyarmati uralom időszaka volt. Azóta visszaestek az atavisztikus obskurantizmusba. Az iszlám üzenete gyerekesen egyszerű: muzulmánok közötti szolidaritás, a próféta törvénye és semmi más, gyűlölet és gyanakvás a hitetlenekkel szemben, paranoia. Ebben nincs semmi újdonság. A muzulmán világ lényege, ahogyan sok harmadik világbeli országé is, a demokrácia elutasítása, a diktatúra és a nőgyűlölet.”

A folyóirat szerkesztőségi cikke szerint a jelenlegi Európai Unió a begyökeresedett Európa elleni háborús gépezet, amelyet „a szélsőbal és a nagytőke nemzetközi szövetsége irányít, azon közös óhajban egyesülve, hogy süllyesztőbe juttassák hagyományainkat és nemzeteinket”. A szerkesztőség állásfoglalása: „azért vagyunk az Európai Unió ellen, mert Európa hívei vagyunk”.

A folyóirat főszerkesztője, Derek Turner, az európai antirasszista törvényeket és a környező etnomazochizmust kritizálja írásában, megállapítva: „A politikai korrektség, amelyből ez a faji mánia ered, nem egy racionális ideológia, hanem szekularizált valláspótlék, legendákkal, illúziókkal, totemekkel, tabukkal és szent szövegekkel ellátva.”

Tony Blair, Amerika főkomornyikja

A brit miniszterelnök minden alkalmat megragad arra, hogy kifejezze alázatos hódolatát és szolgálatkészségét jenki gazdája előtt, amit viszont egyre kevésbé visel el országának közvéleménye. A The Times-ban Blair kijelentette, hogy „kizárólag a szemetek örülnek, ha Európa elválik Amerikától”, majd így folytatta: „Az európai Amerika-ellenes vélemények csak az irigységet és a sértettséget tükrözik, amelyet az európaiak éreznek az amerikai kultúra dominanciája miatt. Akár tetszik, akár nem, az Egyesült Államok a globális szuperhatalom. Normális dolog, hogy a vezető nemzet bizonyos agresszivitást mutat. (…) Őszinte leszek: az európaiak mindig amerikai vezetést akarnak, néha azonban, amikor ez érezteti is a hatását, »unilateralizmussal« vádolják az USA-t.”

Blair ezután egy olyan mondattal folytatja, amely világosan bizonyítja, hogy országát Amerika trójai falovaként képzeli el Európában: „…Franciaország álláspontja európai álláspontként mindig is különbözni akart az amerikai világlátástól; ennek véget kell vetni; Nagy-Britannia nem más, mint Amerika feltétlen barátja és partnere Európán belül és mindenhol a világon.”

Tudomásul vettük…

Oriana Fallaci: az iszlám ellensége

A neves baloldali újságírónő Düh és Büszkeség című könyvét kommentálva írja Elisabeth Schemla a Le Figaróban: „… leginkább azzal ejt zavarba a könyvében, hogy neki mer támadni az iszlámnak, amely egy par excellence tabutéma Európában, anélkül hogy megértenénk miért, hacsak nem a milliárdnyi muzulmán által okozott zsigeri félelem miatt. (…) Fallaci egy szakrális territorialitás fáradhatatlan terjesztőjét látja az iszlámban, és éppen ezért nem hajlandó különbséget tenni a mozlim országok – amelyekről hangsúlyozza, hogy egyikük sem demokrácia – és az idegen földön megtelepedett muzulmánok között. Írásából nagyon világosan kitűnik, hogy a bevándorlók, legyenek bár arabok, afrikaiak vagy törökök, szunniták, síiták, laikusok, agnosztikusok vagy ateisták, akarva-akaratlanul is egy olyan szerkezet részei, amelyet egy napon aktivizálni fognak (ötödik hadoszlop – a szerk. megj.). Számára manapság, amikor a mozlim világ egy része nyíltan hadat üzent az egész Földnek, hogy végül minden társadalmat az iszlámra térítsen, a mérsékeltek és a szélsőségesek közötti distinkció már önmagában is a küzdelemről való lemondás jele. Megfutamodás az elkerülhetetlen összecsapás elől… Azoknak, akik Fallacit támadják, hiányzik a bátorságuk ahhoz, hogy szembenézzenek a zsidókeresztény és ázsiai társadalmak jövőjére nézve legnagyobb kihívással. (…) Oriana Fallaci gyújtó hatású könyve távolról sem valamiféle populizmus szimptómája, sokkal inkább egy rettenetes üvöltés a dekadencia perverziói ellen.”

Fallaci pamfletje – helyesen – nem tesz különbséget az erőszakos iszlám harcos és az egyszerű muzulmán hívő között. Ellenben heves túlzással védelmezi a teljes Amerika-barátságot és a legsúlyosabb cionista álláspontot. Ha üdvözölnünk is kell bátorságát és tisztánlátását az iszlám mint – a gyarmatosító bevándorlás miatt Európára leselkedő – legfőbb veszély leleplezésében, mondandója hatásosabb lenne, ha elkerülte volna a szenvedélyes és bosszúvágyó hangvételt.

Ne keveredjetek!

A következő mondatok az Egyesült Államokban tevékenykedő Zsidó Oktatás Előmozdításáért Nemzeti Bizottság (NCFJE) ünnepélyes kiáltványában találhatók: „Zsidók! Ne keveredjetek! A vegyes házasság öngyilkosság nemzeti és személyes téren egyaránt. Ha nem kontrolláljuk a keveredést előmozdító jelenlegi tendenciát, akkor ez az egyedülálló zsidó identitás lassú, de biztos eltűnéséhez fog vezetni. (…) Egy nép gazdag hagyományát aljas módon semmibe veszik és félredobják. Milyen kár! Micsoda pazarlás! Micsoda szégyen! Zsidónak lenni szép („jewish is beautiful”)! Hol máshol találhattok ennyi erot, ennyi szépséget, ennyi lelki nemességet, mint a zsidóknál? (…) Zsidók, legyetek zsidók!” Ámen.

Balról jobbszélre?

Ahogyan Franciaországban a Szocialista Párt dühösen és keserűen tapasztalja, hogy a munkásosztály nagy része a Nemzeti Frontra szavaz, ugyanúgy a brit kaviárbaloldali burzsoázia pártja, Tony Blair Új Munkáspártja is nyugtalankodik a Brit Nemzeti Párt térnyerése miatt a „proletariátus” és az alsóbb néprétegek körében. A Sunday Times szerint „Tony Blairnek a munkásosztály veszélyes választási elpártolásával kell szembesülnie a szélsőjobb-oldali pártok javára, miként erre közvélemény-kutatási tanácsadói figyelmeztették. Philipp Gould, a miniszterelnök legközelebbi stratégiai tanácsadója megmagyarázta neki, hogy a munkáspártnak radikálisan meg kell változnia, különben el fogja veszíteni a dühös fiatal munkásszavazók támogatását, akik az olyan bevándorlásellenes pártokra fognak szavazni, mint a BNP (…) Gould szerint egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a munkáspárti népi mag átveszi a szélsőjobb politikai ideológiáját. A munkásosztály dühös fiataljai elfordulnak a hagyományos politizálástól és kiábrándulnak a politikusokból. Elsősorban briteknek tekintik önmagukat és nem európaiaknak, nagyon érzékenyek a bűnözés növekedésére és ellenségesek a bevándorlókkal szemben. Rosszkedvűek és radikális változásokat akarnak.” Másként mondva, forradalmárok, de egyáltalán nem a szó baloldali értelmében! A középosztály sem mentes ettől az érzéstől. A Sunday Times egy 36 éves baloldali mérnök példáját idézi, aki most már a BNP-re szavaz, mert a munkáspárt úgymond „elárulta elveit és többé már nem védi meg a népet”, hiszen nagymamáját megtámadták, testvérét pedig „létszámleépítés ürügyén kirakták a hadseregből, hat hónappal később pedig színes bőrűeket vettek fel a helyébe”. Egy 31 éves kamionsofőr „az egészségügyi rendszer összeomlása, a faji problémák és a bűnözés növekedése miatt” pártolt át a munkáspárttól a BNP-hez. „Bátyja rasszista támadás áldozata lett, hat hónapos munkaképtelenséggel, pakisztáni támadói mégis megúszták büntetés nélkül”, írja az újság.

A Sunday Times cikkének végkövetkeztetése igen figyelemreméltó:

"A Szociális Kutatások Nemzeti Központja megerősíti Gould felfedezéseit. Olyan témákban, mint a törvény és a rend tisztelete, a nemi erkölcs vagy a kisebbségi csoportok státusa, a munkásosztály sok szavazója a jelek szerint a »konzervatív erők« ideológiájához csatlakozott. A faji kérdésben ugyanezen kategória negyven százaléka gondolja azt, hogy a feketéknek és az ázsiaiaknak egyenlő esélyeket adó próbálkozások »túl messzire mentek«, miközben azok, akik hasonlóképpen vélekednek a középosztályokban, harminc százalékot képviselnek. A jelentés végső soron megállapítja, hogy a munkásosztály szerkezetileg »konzervatívabb« és »jobboldalibb«, mint a középosztályok, és ez utóbbiaknál sokkal kevésbé támogatja a munkáspárti politikát és programot.”

Mi az Új Munkáspárt reakciója erre az igencsak kiábrándító megállapításra? Peter Mandelson, az egyik főgurujuk menten rámozdult a témára, és egy „agytröszt” élén azon buzgólkodik, hogy életet verjen a „progresszív internacionalizmus” névre átkeresztelt blairi harmadik út koncepciójába, ily módon igyekezve meggyozni a „rosszul” szavazó fehér köznépet az egyre nagyobb számú bevándorló integrálásának jótéteményeiről. Sok örömet kívánunk neki. Az, hogy entellektüelek győzködik reklámgagyikkal a népet a „helyesen szavazásra”, sohasem működött.

Hosszú távon még a jó reklám sem képes eladni egy rossz terméket. Különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy az ENSZ Kriminológiai Kutató Intézetének tavaly júliusi jelentése felfedi, hogy az európai régiók közül éppen Angliában és Walesben legnagyobb a bűnözés. Ezer lakosra 55 bűntett és vétség jut, összehasonlítva az ipari országok 35-ös átlagával. A bűnözés negyven százalékkal nagyobb, mint az Egyesült Államokban.

Londonban 2001-ben 108 178 rablást követtek el, márpedig Európában a brit fővárosban a legmagasabb a színes bőrű bevándorlók aránya (40 százalék), amit persze az ENSZ-jelentés óvakodik megemlíteni.

Mindezek alapján úgy véljük, hogy a Brit Nemzeti Párt szép napoknak néz elébe…

Négerimádat az antirasszista sajtóban

A francia Maxim magazin olasz kiadása „antirasszista” különszámot szentelt a négerek dicsőítésének. Íme, a lapigazgató, Gian Maria Mandella vezércikkének a konklúziója: „A Maxim ezt a különszámot azoknak a nagyon különleges embereknek szánja, akik a feketék. Begyökeresedettek, szépek, intelligensek, dinamikusak, nagyon erősek, szexik és meghatóak. Minden területen rendkívüli teljesítményt nyújtanak.” Röviden, egy felsőbbrendű faj…

A magazin élvezettel sorolja a feketék felsőbbrendűségének területeit: kosárlabda, futball, versenyfutás stb. Majd van egy meglepő és naiv cikk, amelynek már a címe és az alcíme is maga az aggodalom: „Miért nincsenek fekete vadászpilóták? Semmiféle tudományos magyarázata nincs a jelenségnek.” A magazin azon is csodálkozik, hogy nincsenek néger Nobel-díjasok a tudományos területeken. „A svéd Nobel-díj-bizottság tudatalatti rasszizmusa miatt!” – magyarázza a szerző. Nyilvánvalóan csakis ez lehet az oka…

A japán Le Pen

Isihara Sintarónak hívják és Tokió polgármestere. Az International Herald Tribune internetes oldalán olvasható róla: „Az április 28-ai francia földrengés megismétlődhet Japánban?” A közvélemény-kutatások szerint Isihara népszerűsége egyre no, és már a korrupcióval és inkompetenciával vádolt kormányzó Liberális Demokrata Pártot is nyugtalanítja. „Ahogyan Le Pen, ő is megvesztegethetetlennek mutatkozik és alkalmasnak arra, hogy az elitek által megvetett egyszerű nép aggodalmával játsszon.” Tud bánni a médiával és jó kapcsolatai vannak a show-bizniszben. „Akárcsak Le Pen, ő is reakciós, idegengyűlölő, ellenséges Amerikával és Kínával szemben, a nacionalista húron játszik és síkra szállt az Egyesült Államokkal való szövetség felbontása és a japán nukleáris kapacitás fejlesztése érdekében. Leleplezi a bűnözés növekedését Japánban, ami különösen a külföldiek, nevezetesen a kínai triádok műve.” Etnikai összecsapásokat jósol és szavai visszhangra találnak a népességben. Tart attól, hogy összecsapásra fog sor kerülni

Japán és Kína között a XXI. században és fel akar rá készülni. Idáig még nem alapított saját pártot, de már gondolkodik rajta. És végül a meglepő konklúzió: „a konzervatív régi gárda számításból hatalomra juttathatja Isiharát, hogy eszközként felhasználja és elsöpörje a jelenlegi inkompetens politikai osztályt. Ezzel azt kockáztatják, hogy ugyanazt a tévedést követik el, mint a német konzervatívok 1933-ban, akik Hitlert támogatták.”

Mindig csak ő…

(Fordította és összeállította: Gazdag István)