A semmi forradalma
Szüleimnek módjában állt az akkor még „imperialista” Nyugaton kirándulni, és azt gondolták, hogy a demokrácia hamar meg fogja teremteni azokat az anyagi lehetőségeket, amelyeket Németországban, Svájcban vagy Ausztriában megtapasztalhattak. Nekik is, mint annyi másnak, csalódniuk kellett. A diktatúrát nem a hőn áhított kánaán követte, hanem a lehető legrosszabb. A Kádár-rendszer csekély, alig mérhető pozitívumai eltűntek, de megmaradt a kék és rózsaszín köntösbe öltözött klientúra, a volt kommunisták kezébe került, most már tulajdonjogilag is a volt párt- és szakszervezeti vagyon, a média teljes, rendszerhű képviselői szilárd gyökeret eresztettek a tévékben és a rádiókban. Az unalmas egyhangúságot csak azok az új arcok törték meg, akiket alapos vizsgálódás, szondázás után alkalmasnak találtak arra, hogy a szociálliberális elit értékmentes „kultúráját” szajkózzák, népszerűsítsék éjt nappallá téve a különböző tévécsatornákon és rádióadókon keresztül. Ekkor a már bebetonozott struktúrához társult a Nyugatról, főleg az USA-ból érkezett globalista életfelfogás, a hamburger és kóla, a másság mint érték és az „élj a mának” ideológiája. Mára teljesen feje tetejére fordult a világ. Ami ma követendő példa, arról a szüleim azt tanították, hogy nem szolgálják az ember és a társadalom boldogulását. Úgy neveltek, hogy az alapvető emberi értékek olyan évszázadok óta kialakult eszmények, mint a család, a nemzet, a magyar nyelv és kultúra és a történelmi múlt. Ami számomra erény, mint a becsület, szeretet, őszinteség vagy szorgalom, annak a mai globalizált világában nyomát sem találom. Ma az ügyeskedőknek, a munka nélkül gazdagodóknak, a „másoknak”, a tolvajoknak és a magyar értékeket taposóknak áll a zászló. A magyar társadalom értékválságban szenved, a következmények pedig beláthatatlanok. Ma ugyanis az értéket nem belül, az emberi lélek nagyszerűségében keresik, hanem kívül, a ruhák, cipők márkaemblémáiban, az arany nyakláncok, karkötők vastagságában. Éppen ezért a szülők sem nevelnek, nem a morált erősítik csemetéikben, hanem kívülről díszítenek, elfedve a gyermekek esetleges morális értéktelenségét. A lehető legtöbb időt töltenek pénzhajhászással, munkával, és eközben beültetik a gyermekeiket a tévé és rádió elé, hogy foglalják el magukat. A fiatalok, engedelmeskedve a szülők kérésének, naponta több órát töltenek el a médiumok bámulásával és hallgatásával. A média pedig agyafúrt, tudatformáló, tudattorzító eszköz, melynek felbecsülhetetlen erejére már a hitleri Németország is nagy hangsúlyt fektetett. A tévék és rádiók el is végzik a rájuk bízott feladatot. Megdolgozzák a szülőket a reklámokon keresztül, hogy milyen remek dolog a vásárlás, hogy fogyasztói társadalomban élünk és az a miénk, amit megfogunk, és a gondoskodó apukák és anyukák máris nagyobb erőfeszítéseket tesznek a fogyasztáshoz szükséges anyagiak előteremtésére. Eközben a televízió és a rádió előtt ülő gyermek elméje napról napra jobban torzul. A szülők, ha egyáltalán van rá idejük, és az iskola, bár komoly negatív hatások érik, hiába próbál valódi értékeket közvetíteni a gyermekeknek, ha a fiatalok azzal szembesülnek a médiumok segítségével, hogy milyen a „való világ”, hogy ne a becsület és az erkölcs útját járjuk, mert akkor (anyagilag) szegények maradunk és lemaradunk a fogyasztásért vívott kíméletlen harcban, ahol az ember embernek farkasa. A fiatalok persze – a beléjük sulykolt sztárok ferdült értékrendje láttán – szintén lázadni kezdenek, forradalmat hirdetnek az erkölcs és a tradíciók ellen, és a média végrehajtotta feladatát. Így lesznek a reményteljes gyermekek a propaganda hatására, fogyasztásra és pénzhajhászásra tökéletesen alkalmas szülők, akik fölött már nem a tudat, hanem a média és a reklám az úr. Ez a globalizált, fogyasztói világ lényege, amelynek legfőbb ellensége a gondolkodó ember, a család és a nemzet, legnagyobb szövetségese pedig a médiumok és az őket kiszolgáló szolgalelkű apparátus. Állandóan azt hangoztatják, hogy a televízió és rádió azért sugároz ilyen műsorokat, mert erre van igény. Ezzel szemben azt mondom, hogy igény arra van, amit az emberekbe belenevelnek, és az elmúlt 12 év megtette hatását. Sajnos, lassan igazuk is van a tömegtájékoztatás mindenható urainak, mert az agymosott, atomizálódott társadalom ingerküszöbe annyira lezuhant, hogy ma már lassacskán tényleg erre van igény, amivel nap mint nap szembesülhetünk.
Lakóhelyemen, Szegeden, napi több órán keresztül van „szerencsém” hallgatni a helyi rádióadót, ahol a morálisan értéktelenség gátlástalan méreteket ölt. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer még az obszcenitás mint érték lesz jelen a médiában, amit e rádióadó nap-nap után sulykol a hallgatóiba. Olyan kérdések képezik a többórás beszélgetések alapját, mint hogy elég-e egy férfinak egy nő, hazafias érzések hatására jobban termelődik a sperma, 2012-re olyan gépet készítenek, ami orgazmust idéz elő bennünk, Nagy-Britanniában nem fogy az extra nagyságú (20 cm) óvszer vagy hogy Alabama államban (USA) alkotmányos jog a vibrátor. Ezzel szemben soha sem hallottam vitaindítót arról, milyen csodálatos érzés vasárnapi ebédnél a körülötte összegyűlt gyermekei szívet melengető látványa. Sohasem készítenek riportot vagy emlékeznek meg a városért szívvel-lélekkel dolgozó fiatal vagy középkorú művészekről, vállalkozókról. Nem példakép egy munkában és családi életben tisztességesen alkotó édesapa vagy édesanya. Nem téma a szorgalom, a becsület, a magyarság. Ha kérdőre vonnám őket, akkor azzal védekeznének, mintha hallanám, hogy ez mind természetes és ezért nincs hírértéke. Csak sajnos nem az, és ebben a média is tevékeny részt vállal. Morális értékválságban élünk rohamosan csökkenő magyarsággal. Ebben a helyzetben a média tevékenysége nemcsak téves és rossz helyzetértékelés, hanem bűn és árulás, az értékek elárulása. Zajlik a nihilizmus forradalma az értékek és a tradíciók ellen.