Pontosan ez a helyzet az utcai tüntetésekkel. És itt most ne azokra a tüntetésekre gondoljunk, ahol a magukról elfeledkező elemek autókat borogatnak fel, kirakatokat törnek be, és általában véve törnek-zúznak, gyújtogatnak és rombolnak, hanem sokkal inkább azon békés lefolyású tüntetésekre, amelyek ezzel együtt elérték céljukat.

Ilyen volt példának okáért a budapesti drogos-füttyös tüntetés. A drogosok azt szerették volna, ha a jól fizetett zenekarok hatalmas hangfalakból áradó dübörgéssel verik bele a jámbor pesti polgárok képébe, hogy drogot szívni jó, hogy műveletlen mucsai tuskó, akinek ez nem tetszik. De jött háromezer síp és háromezer teleszívott tüdő, és a sípok füttye elnyomta a hangfalak dübörgését. Az látványos, felettébb zajos, de mégis békés diadal volt.

Vegyünk egy másik példát. Az első szabadon választott kormány megbuktatásához az akkor politikai karanténba szorult, jelentéktelenre zsugorodott baloldalra is szükségük volt az akkori liberális erőknek. Ezért egy nem létező ellenséget kreáltak, amelyhez Csurka István egynémely cikkének néhány kellően félremagyarázott szavából növesztettek alkalmas fantomot, a náci veszélyt. És jött az esernyős Charta-tüntetés: „Barna eső esik, nyissuk ki az ernyőt!” – mondták.

Mindenki azt hitte, Csurka ellen megy a dolog – egy meg nem nevezendő mai hősünk ott és akkor szerzett magának hírnevet a túlsó oldalon –, pedig őrá figyeltek a legkevésbé. A naiv közvéleménnyel elhitetvén a nagy közös náci veszélyt, elfogadtatták a megvetett szocialistákat, mint a demokrácia minimalista harcosait.

Aki emlékszik a pillanatra, talán arra is emlékszik, ritka undorító pillanat volt. Ahogy a szabad demokraták kissé vonakodva, de látványosan bratyizni kezdtek a kommunistákkal. Merthogy jön a barna eső. Az is sikeres tüntetés volt. Az is elérte a célját. Az emberek úgy megutálták az MDF vezette koalíciót, hogy nem sokkal később az egekbe röptették a szocialistákat. És jött Horn Gyula.

A 2002-es országgyűlési választások első fordulóját követő sokk másnapján Orbán Viktor a budapesti Testnevelési Egyetemre hívta a polgárokat. Nem sok ideje volt, az üzenetet mobiltelefonokon küldték tovább az emberek. Rettenetesen sokan jöttek össze, az emberek elállták az egész Alkotás utcát, az egyetem udvarára be sem fértek, nemhogy az épületbe, ahol Orbán Viktor az egy hét múlva megrendezendő Parlament előtti tüntetésre is invitálta őket. Ekkor mondta ki a szállóigévé lett mondatot: „Mindenki hozzon magával még egy embert!” Akármilyen sokan voltak a TE-n, sokszorta többen mentek a Parlamenthez. És a megrendült tábor összeszedte magát: harcolt – és győzött. De mert a győztes egyedül maradt, később a vesztesek alakíthattak kormányt. Olyan is lett.

A Testnevelési Egyetemnél, majd a Parlamentnél rendezett tüntetés is sikeres volt, mert elérte a célját. Ráadásul most már azt is tudjuk, hogy a kommunisták csaltak. Csak mire megyünk vele?

Sikertelen volt viszont a választásokat követően a hídi meg az utána következő délutáni Parlament előtti tüntetés, mert kevesen voltak, akik mertek s még mindig akartak. De viszont sikeres volt ugyanennek grúziai változata, igaz, azt az amerikai titkosszolgálat meg Soros György is támogatta. Tanulság? Van. Az egyik az, hogy Sevardnadze éppen úgy csalt, ahogy Kovácsék is csaltak, de viszont Sevardnadzénak volt még egy bűne, hazafi volt. Ezt a bűnt Kovácsék nem követték el.

A másik pedig az, hogy ha a nagypolitika nem támogat valamit, az megbukik. Ez azért van így, mert a média és a nagypolitika szorosan összefügg. És a mai világban csak az számíthat sikerre, aki a virtuális valóságban is erősnek látszik. Ezért bukott meg a Tilos Rádiónál szervezett tüntetés. Elment több ezer ember és a csikorgó hidegben meghallgatta, hogy most már aztán elég volt, elfogyott a türelem. A végén elmondott egy Miatyánkot, elénekelte a Himnuszt és elgémberedve hazatért.

Mit ért el? Semmit.