Február 5-én, vasárnap életbe lépett az uniós olajszankció második fázisa: december 5-e óta él a tilalom az orosz (nem vezetéken érkező) nyers kőolaj vonatkozásában, ezt terjesztik most ki a finomított kőolajtermékekre is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hazánkat és a térség államait leszámítva teljessé vált a tilalom az Oroszországból érkező kőolajra. Ennek pedig igen komoly és hosszú távú következményei lesznek egész Európára nézve.

A magyar diplomácia – az uniós egységet megőrzendő – csak politikai szinten ellenezte a szankciós politikát, elfogadása elé semmilyen akadályt nem emelt, ám kezdettől fogva egyértelművé tette: vörös vonalként tekint a hazánk energiaellátási biztonságát érintő szankciós tervekre.

Hirdetés

Magyarország ugyanis földrajzi fekvése miatt képtelen lenne az orosz energiahordozókat rövid távon kiváltani – egyébként ugyanez igaz több más nyugati tagállamra is (mint Németország), de ott a jóemberkedés igénye felülírta az alapvető gazdasági érdekeket.

Magyarország és a régió kiharcolt mentessége azt jelenti tehát, hogy a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítójába zavartalanul érkezhet az orosz Urál típusú kőolaj a Barátság kőolajvezetéken, és később azt is sikerült kiharcolni, hogy szemben a kezdeti tervekkel, az itt feldolgozott üzemanyag korlátozott mértékben más térségbeli országokban is értékesíthető legyen. Erre azért volt szükség, mert a százhalombattai finomító önmagában nem bír elégséges kapacitással az egész ország üzemanyag-szükségletének kielégítésére. Mindezek biztosítják, hogy Magyarországot elkerüljék az üzemanyaghiány legsúlyosabb következményei.

A szakértők már arról beszélnek, hogy a szankcióval érintett orosz üzemanyagot nem sikerült kiváltani az elmúlt hónapokban nyugaton, hiánya komolyan meg fog érződni. Legkomolyabban a dízelhiánytól tartanak, amely azért különösen égető, mert a nagyobb járművekhez elengedhetetlen ez az üzemanyagfajta, a hiány hatásait a mezőgazdaságtól kezdve a tömegközlekedésen át a fuvarozásig mindenhol meg fogják érezni.

A sors iróniájaként a függés egyáltalán nem szűnik meg: nyugaton ugyanúgy orosz olajtermékeket fognak vásárolni, csak már kínai és indiai finomítókból. Az így keletkezett kitérő, illetve a harmadik közvetítő fél bevonása csak azt eredményezi majd, hogy drágulás következik, illetve a függőség nem közvetlenül Oroszországgal szemben fog megnyilvánulni. Magyarország mint az európai gazdaság része szintén meg fogja érezni a következményeit az olajembargó árfelhajtó hatásának, ugyanakkor az ellátásbiztonság nem kerül veszélybe, és ez a legfontosabb, amit most elérhettünk.

Az olajembargót tartalmazó szankciós csomag a hatodik volt a sorban, ezt követte még három, most a tizedik csomagot állítják össze gondos kezek Brüsszelben. Ezúttal éppen az orosz atomenergia szankcionálása van terítéken, az orosz Roszatommal szemben vezetnének be büntető intézkedéseket. Ahogy a magyar kabinet többször egyértelművé tette már: ebbe Magyarország sosem fog beleegyezni. A paksi atomerőmű jelenlegi blokkjainak üzemelése az Oroszországból érkező fűtőelemektől függ, az energiabiztonság szempontjából elengedhetetlen Paks II. beruházás pedig szintén orosz technológiával épülne meg. A jelenlegi blokkok, illetve az azokat kiváltó újak, az ország energiaigényének mintegy felét fedezik.

Mindezek mellett fontos mérleget vonni az uniós szankciós politikáról, hiszen pár hét múlva lesz a háború kitörésének első évfordulója. Az nem pusztán lózung, hogy a szankciók kudarcot vallottak, hanem szilárd tény: azzal a céllal fogadták el őket, hogy képesek megállítani az orosz hadsereget és véget vetni az értelmetlen háborúnak. Ehhez képest Oroszországot egyáltalán nem gyengítette le látványosan a szankciós politika, sőt, az egyes intézkedések bejelentése miatti piaci hullámzásoknak, számos ország megnövekedett nyersanyagimportjának eredményeképp az oroszok elképesztően nagy külkereskedelmi bevételekre tettek szert. Az Európai Unió tehát céljával ellentétben nem az oroszoknak okozott kárt, hanem egyenesen kitömte a zsebüket, a szankciók egyedüli kárvallottjai az európai országok gazdasága lett.

Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette már, hogy hazánknak NATO-tagállamként és történelmi tapasztalatai alapján is érdeke, hogy Oroszország olyan helyzetbe kerüljön, amikor többé nem képes agressziót elkövetni szomszédai ellen. Viszont ennek az útja nem lehet a kudarcos szankciós politika, illetve a lassú konfliktusba sodródás sem. Figyelemre méltó, hogy január 25-én Annalena Baerbock zöldpárti német külügyminiszter sokkal sötétebb történelmi időket idézve kijelentette, hogy hazája háborúban áll Oroszországgal. Eközben az ország kancellárja, a szociáldemokrata Olaf Scholz beadta derekát az elmúlt hónapok külső és belső nyomásának hatására, és hozzájárult ahhoz, hogy újra német tankok harcoljanak az oroszok ellen Ukrajna területén.

Németország a szankciós politikából, az Északi Áramlat mai napig ki nem vizsgált felrobbantásából és a saját zöldpolitikájának kudarcából eredő energiaválságot egyre inkább képtelen kezelni. A zöldek – leleplezve saját képmutatásukat – az igen környezetszennyező szénhez nyúlnak most, amihez azonban bányákat kell újranyitni olyan helyeken, ahol emberek élnek. Ceaușescu óta nem látott európai falurombolásba kezdtek a karhatalommal, épp azon radikális zöldekkel szembekerülve, akik eddig támogatói bázisuknak számítottak. Mintegy az egész konfliktus allegóriája lehetne az a videó, ahol a német rendőrök a sárba ragadva küzdenek a zöldekkel és az elemekkel.

A Brüsszelben zajló politikai folyamatok, valamint az elkövetkező csaták szempontjából különösen fontos, hogy idehaza a nemzeti konzultációban 1,363 millió magyar választópolgár mondta el véleményét és utasította el elsöprő mértékben a brüsszeli szankciós politikát. Persze Brüsszelben kevesellik a kitöltők számát, de ne legyenek kétségeink, akkor sem érdekelné őket ennek eredménye, ha minden címzett kitöltötte volna. A most is zajló, egyre jobban duzzadó „Brüsszelgate” korrupciós botrány egyértelművé teszi: őket az egyszerű emberek akarata helyett jobban érdekli saját zsebük tömése szponzoraik pénzével. Ebben egyébként igen nagy hasonlóságot mutatnak az idehaza működő dollárbaloldallal.

Már a 2015-ös migránsválság során szállóigévé vált az, hogy „Magyarországnak nem igaza van, hanem igaza lesz”, és különösen látszik ez a mostani helyzetben is. A sehova sem vezető, elhibázott szankciós politika erőltetése, az ennek eredményeként kibontakozó energiaválság és a háború lassú eszkalációja mind olyan problémát jelentenek, amelyre a nyugatnak egyértelműen nincs racionális válasza. Ha az ember azonban hideg fejjel megnézi a magyar kormány politikáját, látni fogja, hogy az kezdettől fogva sziklaszilárd és valós megoldást kínál a kihívásokra.

A legfontosabb a mihamarabbi béke, a harcok beszüntetése, ezt követheti a káros szankciós intézkedések feloldása, ahogy egyébként az Egyesült Államok több kérdésben már megtette, meg sem várva a harcok befejezését. Egyre inkább egyértelmű, hogy a veszélyek korát éljük, és Európában a magyar kormány mutatkozott eddig egyedül alkalmasnak arra, hogy ezekre a kihívásokra (terrorizmus, járvány, háború, energiaellátás) eredményes választ adjon.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk