Négyszáz év

Karácsonyt nézem, amint áll a kokárdával, és március 15-én Ukrajnáról beszél. Nos, ilyen az örök labanc.

S amíg nézem, a négyszáz éven gondolkodom.

A négyszáz éven, ami minket, magyarokat Bécshez, a Lajtán túli térséghez meg az elitükhöz és uralkodóházukhoz kötött.

Van egy kifejezés, ami leginkább illik erre. „Bántalmazó kapcsolat.”

Benne vagy egy házasságban, minden erőforrásod elviszik, túlórázol, vagy gyerekeid vérét hullatod Majlandban és a francia fronton, ellened uszítják az összes szomszédod, soha semmi ígéretet nem tartanak be, még az olyan apróságot se, hogy a király által veretett tallér kövesse a magyar pénzverési hagyományokat, és megfelelő méretben szerepeljen a Madonna és a címer, hogy különbözzön az összbirodalmi verettől. Idegeneket költöztetnek a szobáidba, napi szinten vernek, bántalmaznak, veled fizettetik az adósságaikat – igen, még ’67 után is, ez volt a kvóta –, a végén belerángatnak egy világméretű verekedésbe, majd mikor végre megtörténik a válás, még oda kell adnod a vagyonod háromnegyed részét azoknak, akikkel ellened szövetkezett a házasságotok alatt.

És ami a legpofátlanabb, még viszi az Őrvidéket is.

És van, aki szerint nekem ezért lelkesednem kéne, mert „szakrális”, mert valamikor valakik azt mondták: „örökös király”, ami körülbelül akkora hablaty, mint a népi demokrácia vagy az emberi jogok. Örökös csak az Úristen, a többi papírok-pecsétek és erőviszonyok kérdése. Főleg, ha az egésznek az alapja egy ellopott korona és egy kizsarolt örökösödési szerződés.

Szóval éljen a 12 pont és Petőfi, aki minden bizonnyal idegesítő és pattogi ember lehetett, beszélt sok zöldséget is, de hát mit mondjon egy rocker egy olyan világban, ahol még a magyar arisztokraták leveleit is felbontogatta a császári titkosrendőrség? Az őt szidók meg húszévesen a Beatlest imádták, vagy azt énekelték, hogy Kill ’Em All és Anarchy in the UK. Bár inkább mondjon az ember ilyet, mint hogy „aki ma kokárdát visel, annak azt is ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának”.