Svájci farkas
Egy Svájcban jeladóval ellátott fiatal farkas nemrégiben vándorútra indult kelet felé. A farkasok területhez, úgynevezett territóriumhoz kötődő életmódot folytatnak, ennek a fiatal állatnak azonban, kinőve a saját falkájából, ahogy vándorolt, csak nem sikerült területet foglalnia.
Talán ahol járt, azt más farkasok már lefoglalták, talán túl sok volt a zavaró tényező, az emberi tevékenység, így hát egyre csak ment, át Ausztrián, végig Magyarországon, Budapest fölött még a Dunán is átúszott. Mivel jeladót viselt, a megfigyelők pontosan követték az útját, bekerült a nemzetközi hírfolyamba, tudta nélkül híres lett. Ment, ment, amíg egy magyarországi vadász, a hatályos jogot durván megsértve, le nem lőtte.
Az illető, ismétlem, törvényt sértett. Törvényt sajnos rengetegen sértenek, nem lehetséges olyan ideális állapot, amelyben a törvénysértés megszűnik. A világon rengeteg engedélyes vadász és rapsic lő le rengeteg olyan állatot, amit nem volna szabad, és senkinek eszébe nem jut, hogy ebből nemzetkarektorológiai következtetéseket vonjon le. Most viszont mintha éppen ez történne. Sokan hovatovább nemzeti gyalázattá fújják föl a szerencsétlen jószág lelövését. Az a legkevesebb, hogy sokan minden vadászt lelőlének és betiltatnák a vadászatot. „Tipikusan hazai történés”, „ég az arcom a farkas miatt”, „ha tetszik, ha nem, ez mindnyájunk szégyene”, „bunkók vagyunk, na” – csak pár idézet a világhálóról.
Álságos szövegek ezek. Aki arról beszél, hogy milyen borzasztóak vagyunk mi, magyarok, valójában azt mondja, hogy ti, többi magyarok milyen borzasztóak vagytok – mert hiszen ő nyilván nem olyan, ő nem lőné le a farkast. Ehhez képest csupán egyszerű ostobaság nem fölfogni, hogy ha megszűnne a vadászat, legföljebb tíz éven belül élhetetlenné válna Európa, a vadállatok túlszaporodva letarolnák a mezőgazdasági területeket, aztán beköltöznének a városba. Nemcsak a nyuszika, hanem a medve meg a farkas meg a vaddisznó is.
Na, az tényleg cudar világ volna.