Európa

Akárhogyan is alakult a magyar őstörténet, egy dolog vitathatatlan: bő ezeregyszáz éve a környezete által elismert államiság keretei között él a magyarság Európában.

A két kezünk alighanem elegendő volna arra, hogy a mai több mint negyvenből összeszámláljuk azokat az európai országokat, amelyek hosszabb államisággal büszkélkedhetnek.

Ez a földrész a mi földrészünk, részesek vagyunk a keresztény nemzeteknek abban a nagy európai vállalkozásában, amely a történelem legsikeresebb civilizációját létrehozta.

Hadd hangsúlyozzam mindkét szót: keresztény és nemzet. Minden, ami Euró­pában az elmúlt másfél-két évezredben végbement, a kereszténység hitelvei és erkölcse alapján történt. Ez még akkor is igaz, ha mindvégig jelen volt a zsidó vallás és kultúra és csekély mértékben az iszlám. Ugyanez igaz a földrész soknemzetűségére is. Kétségtelen, hogy a modern nemzetfogalom, ahogy ma értjük, csupán a XVIII. században alakult ki, az egyes államok azonban már korábban nagyon is sajátos kultúrákat hoztak létre, és ezeknek a kultúráknak az olykor véres, máskor békés vetélkedése vitte előre a földrész egészének ügyét. Keresztény és sokszínű – ez volt mindig Európa sikerének titka.

Most a jakobinusok és a bolsevikok örökösei éppen ezt a kettőt igyekeznek kiiktatni Európa szellemiségéből, a vallási dominanciát átengedve a társadalmi sikertelenségét ezer éve bizonyító iszlámnak, a nemzeteket pedig föloldani próbálva a magányos tömeg valamiféle összbirodalmában. Minket, magyarokat pedig, mert a kormányunk ellene tart ennek az önpusztító folyamatnak, megpróbálnak kiszorítani az unió közösségéből, vagy ha az nem megy, pénzügyi eszközökkel arra kényszeríteni, hogy az ő céljaikkal egyetértő, abban aktív szerepet vállaló kormányt válasszunk magunknak.

Nem fog sikerülni. Azért nem, mert Magyarország Európa elválaszthatatlan része, a magyar választók többsége pedig nem a pénztárcája, hanem a meggyőződése szerint szavaz. Jövő tavasszal, az európai parlamenti választásokon ennek megint bizonyságát adjuk majd.