Miközben Brüsszelben folyamatosan Lengyelországot és hazánkat próbálják megrendszabályozni, maga az uniós hatalmi gépezet súlyos politikai korrupciótól terhelt. Igencsak cinikus hozzáállásuk meglehetősen bizarr jeleneteket szül: mint például Marc Tarabella belga baloldali EP-képviselő esetén, aki a házi őrizetből szabadulva, elektronikus nyomkövetővel a lábán megszavazta Magyarország elítélését korrupció miatt. Vagy amikor Eva Kaili volt baloldali EP-alelnök szigorúbb átláthatósági szabályokat követel a saját ügyük miatt indult jogalkotásban, miközben egyre valószínűbb, hogy következmények nélkül megússza az egészet.

Hirdetés

Örkény István ha élne, letenné a tollat: Brüsszelnél bizarrabbat ő sem tudna kitalálni.

Az Európai Unió történetének legnagyobb botránya tavaly decemberben kezdődött, amikor a belga rendőrség több korrupt EP-képviselő lakásán is rajtaütött, átlagember által soha nem látott mennyiségű készpénzt lefoglalva. Guruló pénzek a guruló bőröndökben, ez a jussa azoknak, akik a fizetésüket biztosító európai polgárok bizalmát elárulva külföldi érdekcsoportok szolgálatába szegődnek. Amit érdemes ebből a mozzanatból kiemelni, az az, hogy miközben a tagállamokat folyton ellenőrizni akarják a legkülönfélébb uniós intézmények – mint például az Európai Ügyészség –, valamilyen oknál fogva a brüsszeli mocsár szívében működő korrupciós botránynál kisujjukat se mozdítják. Ahogy azok az NGO-k is csendben maradnak, amelyek idehaza nagyon szeretnek mindig mindent kritizálni.

Brüsszelben a következmények nélküli világot hozták létre: az EP átláthatósági szabályai szinte alig léteznek. Köszönhetően ennek a környezetnek, évtizedes távlatban működhettek szabadon olyan korrupt hálózatok, mint amelyik a botrány során lebukott. Itt jól megfigyelhető egyébként az a tipikus baloldali politikai működés, amely a pénzmosási ügybe keveredő Karácsony Gergely esetén is visszaköszönt, vagyis a politikai korrupció álcivil NGO-kba történő kiszervezése. Mivel ezekre nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok, mint a pártokra, könnyedén lehet rajtuk keresztül a pénzt mozgatni. A brüsszeli hálózat egyik agya, a volt EP-képviselő Antonio Panzeri maga is egy ilyen szervezet élén folytatta politikai karrierje végén, olyan képviselőket keresve, akik befolyásukat szívesen pénzre váltanák.

Meg is találta ezeket a személyeket, a már említett Eva Kailin és Tarabellán túl a fontosabb nevek még Maria Arena, Andrea Cozzolino és Alessandra Moretti, akik mind baloldaliak, az MSZP-vel és DK-val közös Szocialisták és Demokraták EP-frakció tagjai. Minő véletlen, hogy azok, akik áruba bocsátották az európai polgárok jövőjét idegen megrendelőknek, közeli elvbarátai azoknak, akik ugyanezt a magyar polgárokkal és hazánk szuverenitásával tennék meg.

Ez a kör nagyon szorosan kötődik a Soros-birodalomhoz, hiszen mikor 2017-ben véletlenül kiszivárgott, kik Soros György barátai az EP-ben, a képviselők harmada szerepelt rajta. Újabb abszurd pillanatként ez alapján az övé volt a legnagyobb frakció az uniós döntéshozó szervben.

A botrány – bár így is a leghatalmasabb – azonban meglehetősen szűk körű volt, hiszen csak két harmadik világbeli ország pénzügyi machinációira korlátozódott. Az érintettek olyan döntéseket támogattak, amelyek károsak Európára nézve, de megrendelőiknek – és így nekik is – hasznot hoznak. Az említett Soros-érdekeltséggel a hátuk mögött ugyanakkor joggal vethető fel a kérdés, vajon Soros Györgytől nem fogadtak-e el adományokat számára hasznos ügyek támogatására.

Gondolhatunk itt rögtön a migráció kérdésére, amely a 2015-ös hullám óta van napirenden Brüsszelben, de nyolc évvel az események után se sikerült előrébb lépni. Az ügy azonban felforrósodott, éppen akkor, amikor öröklés történt a Soros-birodalomban, és a sokkal inkább átpolitizált Alex Soros átvette a kormányrudat a tisztességtelen spekulációban megfáradt apjától. A puccsszerűen keresztülvitt javaslat tartalmaz ugyan előrelépést a korábbi uniós megoldáshoz képest, ám összességében ugyanazokat a hibás megoldásokat erőlteti, amelyek miatt korábban is ellenezték a migrációellenes tagállamok: a kvótákat, amelyek mellett most már migránsgettókat is létrehoznának az EU külső határán lévő tagországokban, így hazánkban is.

Az egész rendszer olyan, mintha szándékosan a mi büntetésünkre találták volna ki: uniós szinten összesen harmincezer fő fogadására alkalmas migránsgettókat kell létrehozni, ebből a ránk eső rész a javaslat szerint majdnem ennek a harmada, 8500 fő. Ennek a számnak a négyszereséig kellene migránsokat fogadnunk a gettókban egy adott évben, mindezek mellé pedig a kvóta szerinti áttelepítésekből is ki kéne vennünk a részünket. Ez jelenleg szintén 30 ezer fő, de a javaslat szerint ez csupán a minimum, és az Európai Bizottság szabadon jelölhetné ki az irányszámot az adott évre, felső korlát nélkül. A fejenkénti húszezer eurós bírság is csak addig alkalmazható, amíg veszélybe nem kerül az adott évi terv, ebben az esetben kötelező lenne átvenni migránsokat. Egészen megdöbbentő módon olyanok átvételére is kötelezhetők lennénk, akik kérelmét már elutasították, a cél ekkor a kiutasításuk lenne, amely a „jól működő” nyugati jogállamokban gondokba ütközik. Ami igazán abszurd, hogy az unió határait állhatatosan védő Magyarország – amely már így is 650 milliárd forintot költött a határvédelemre (ebből az EU egy százalékot vállalt át) – lenne a legnagyobb vesztese ennek az új rendszernek.

A migráció mellett a háborúpártiságnál látjuk, hogy a gyakorlatban a korrupt brüsszeli elit miként dobja sutba az európai polgárok elemi érdekeit. Folyamatosan a háború támogatása mellett törnek lándzsát, még ha ennek az árát az európai adófizetők állják is. Most százmilliárd euró hiányzik a többéves költségvetésből, ez mértékében vetekedik az éves magyar költségvetés számaival. Miközben ők 50 milliárd eurót kérnek a megnyerhetetlen háború támogatására, Németország 37 milliárddal vágja meg saját szociális kiadásait. A békén ugyanakkor aligha lehet annyit keresni, mint a háborún: az EP-képviselők nyugdíjalapja is kazettás bombákat előállító fegyvergyárakba fektetett be.

Ezalatt az előző héten lezajlott vilniusi NATO-csúcs felemás eredménnyel zárult: miközben a háború eszkalációját, a harmadik világháborút sikerült elkerülni, úgy tűnik, a felismerés még nem született meg, hogy ezt a háborút a harctéren már nem lehet lezárni. Mindezek mellett Ukrajna NATO-csatlakozása is erősen kérdésessé vált, messze a jövőbe tolták el.

A brüsszeli hatalmi gépezet csak úgy termeli az abszurd helyzeteket, mind­ezek mellett azonban nincs olyan eszköz, amitől ne riadna vissza politikai céljai érdekében. A hazánk elleni pénzügyi-háborús zsarolás eszköze is ilyen: az Erasmus-pénzek esetén például felröppent a hír, hogy a háború támogatására szánt költségvetési módosítás elfogadásától tennék függővé ezek kifizetését. Hazánk azonban továbbra is kitart Orbán Viktor CPAC Hungaryn megfogalmazott hármas jelszava mellett: „nem a migrációra, nem a genderre és nem a háborúra”.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk