Foglalkozzunk az utóbbiakkal. Őrületes az, hogy a Gerő Ernők, Farkas Mihályok, Apró Antalok, Münnich Ferencek utánpótlásának minő áradata zúdul ránk napjainkban is. A fene gondolta volna néhány éve, hogy létezik Gyurcsány, Kóka, Szilvásy, Horváth Ágnes, Molnár, Veres, némelyikük több kiadásban is. Arról nem is szólva, hogy e kafkai lidérces lényeket a már bejáratott rémápolók, a Bolgár Györgyök, Havas Henrikek, Orosz Józsefek istápolják a magyar nép nagy-nagy bánatára.

Ezek a liberális és szocialista szörnyek minden bennünket sújtó tragikus kimenetelű tevékenységük ellenére, egyre komikusabbá válnak. Csak éppen mi nem tudunk szívből nevetni rajta, éppen azért, mert nekünk ártana. Már Arisztotelész is tudta: a nevetés föltétele a fájdalommentesség. Esztelenségükön, önellentmondásaikon, hibát hibára halmozó mechanizmusukon, ezért nem tudunk mi nevetni, annál jobban kacagnak rajtunk a szlovákok, a románok, a csehek vagy a szerbek.

Múlt vasárnap Baló György szörnyetegápoló műsorában össztűz alá kapták Gaskó István szakszervezeti vezetőt, ami természetes, mert egyértelműen képviselte az ország normális lakosságának az érdekeit. Herczog László szakállamtitkár a következőt jelentette ki: Gaskóék úgyis mint szakszervezeti vezetők, „visszaéltek a kormány jóhiszeműségével”. Kormány és jóhiszeműség?! Komikus, abszurd ellentmondás. „Egérfogó kapható, a hozzá való egerekkel.” Ugyebár a Gyurcsány–Kóka–Veres–Horváth-kormánnyal kapcsolatban jóhiszeműségről beszélni röhögtetően komikus. De mifelénk senki sem röhög, mert az ország elveszítette a humorérzékét. Ahogyan az sem kacag saját elestén, aki nyakát törte bukás közben, hogy Marcel Pagnolt idézzem szabadon. Az sem volt persze minden vicc nélküli, hogy Baló és kormányügynök társai a szakszervezet által kezdeményezett sztrájkot politikai jellegűnek iparkodtak föltüntetni. S e vádak higgadt és tényszerű visszaverésére csak hápogtak.

Az igazi kabarét a pártpolitikusok gerjesztették, Gaskó ama kijelentésére, hogy a szakszervezet kárpótolja az emeszpés képviselőket, ha netán lelkiismeretük szerint szavaznának. Amire az „újságíró klub” amúgy is tragikomikus figurái is fölhorkantak: „Gaskó korrumpálni próbálta az elképesztően tisztességes szocialista képviselőket!”

Ama kijelentés miatti baloldali fölháborodás mértéke nevetségesen túlméretezett volt. De nem csak azért. Engedjenek meg nekem egy picinyke stíluselemzést.

Először is a korrumpálás elidegeníthetetlen ismérve, hogy sohasem történik nyílt színen. A megvesztegetésről csak két személy tudhat. A megvesztegető és a megvesztegetett. Leleplezni csak akkor lehet, ha az egyik félhülye vagy provokátor. Nos, ebben az ügyben csak a baloldali újságíró vagy képviselő lehetett hülye, aki rögvest korrupciót és jogi büntetőeljárást kiáltott. Kövezzék meg Gyurcsányt de akkor is kimondom: egyedül megint Mészáros Tamás volt okos. És beszélgetőtársai megint nem vették észre, hogy minek is minősíti őket voltaképpen. Egyedül ő fejezte ki kételyeit az egészségügy finanszírozási terveivel kapcsolatban.

Gaskó híressé vált mondatának stíluselemzése több fedelű mondanivalót fejt föl. Mindenekelőtt gúnyt, iróniát tartalmaz. És nemcsak a szocialista képviselők megvesztegethetőségét, hanem megélhetési politizálásukat is szatirikusan minősíti. Vagyis Gaskó ironikus eszközökkel ábrázolta a baloldali politikusokat. Hab volt a komikumon, hogy Baló megkérdezte: vajon a közvélemény támogatja-e a sztrájk céljait?

Kész röhej ez az ország. De ebbe a röhögésbe beledöglünk, ha sokáig tart még ez a balliberális haláltánc-karnevál.

Szalay Károly