– Hoztál valami piát? – kérdezte az elítélt súgva a magas, vékony, szemüveges fiatalembertől, aki nemrég töltötte be a tizennyolcat.

– Nem szabad.

– Nem szabad, nem szabad! Miféle férfi vagy te? Csak azt csinálod, amit szabad?

– A papa se lenne itt, ha nem lopja el azt a biciklit, meg a pénztárcát.

– Fiacskám, én nem azért vagyok itt, mert elloptam a pénztárcát. Azért vagyok itt, mert rájöttek.

– Mert a papa egy szerencsétlen alkoholista, és kisstílűen csinál mindent. Ha én egyszer lopni fogok, biztos nem ilyen amatőr módon kezdek hozzá. Száz forintért elpasszolni egy hatszáz forint értékű kerékpárt…

– De hiszen csak azért, mert nem az enyém volt. A sajátomat biztos nem adtam volna el ennyiért.

– Igen, ezt értem, papa. Azt kell eladni, ami a másé. Ez világos. De én százmillióért fogok hatszázmilliós értéket elpasszolni. Vagy százmilliárdért a hatszázmilliárdot érő vagyont…

– Szép dolog, ha a fiak túlnőnek az apjukon – mosolygott az idősebb Gyurcsányi. – De hol tehetnél szert fiam hatszázmilliós vagyonra? Az egész családunk összesen nem látott egyben eddig ötvenezer forintot sem…

– Ennek vége, papa! Nem fogunk szaros Fecske kerékpárokat, meg táskákban felejtett üres pénztárcákat sunnyogva lenyúlni. Ha egy Gyurcsányi lop, azt tegye bátran, nagy tételben. Nem szégyenkezve, ittasságra hivatkozva, pár fillérért…

– Vigyázz, fiam, úgy ne járj, mint a mesebeli béka, amelyik fölfújta magát, aztán a végén kidurrant. Mi, Gyurcsányik maradjunk meg csak jelentéktelen, besurranó tolvajoknak.

– Ugyan, papa! Széchényi Ferencről azt tartják, a természet vázlata volt Széchenyi Istvánhoz. Bolyai János is túltett az apján. Hát Fletóra se mondják, hogy nem tud kibújni az apja árnyékából. Minden jót, fater! Még hallasz rólam!

Ungváry Zsolt