Nos, a Gyurcsány-féle rémuralom-gyakorlók emberi hitványsága, durcás sértődöttsége nyilatkozott meg ezúttal a szavazás után. Csodálatos úszóbajnoknőnk memoárjának a címe: Sírni csak a győztesnek szabad! Márai pedig valahogy így fogalmazott: dühöngeni, káromkodni szabad, csak megsértődni tilos! Vagy is az emelkedett lelkületű ember méltósággal tudja elviselni a vereségét. Az igaz ember, igaz nép még a vereségből is győztesen kerül ki, lásd: a tatárjárást, a török időket, Rákóczi szabadságharcát vagy 1948–49-et. Gyurcsány és szánalmas sleppje nem ennek a mindig föltámadó népnek a származéka. Az engem Osztap Benderre emlékeztető miniszterelnök az urnáktól távol maradó négymillió szavazót a sajátjának tekintette, amiről Gogol Holt lelkekje jutott az eszembe. Nem létező parasztok mint jobbágyok. Nem létező szavazók mint Gyurcsány hátországa. Emberi nullaságuk egyfolytában burleszkbe csap át. Normális országokban legföljebb díszkarddal ünnepelnek a vezetők, minálunk március 15. ünneplése fekete esernyőkkel hajtatik végre, immáron szocialista-liberális hagyományként.

A legenda szerint ama fényes napon a Múzeum előtt az esőben a tömeg Jókai korholására összecsukta az esernyőjét. Most még fedett helyiségben is esernyős legények tojásmentesítették Demszkyéket, Gyurcsányt. Hajdan a magyarság vezetői „leborultak a nemzet nagysága előtt”. Most, ez az emberi nemzés szégyene (a la Szabó Dezső) miniszterelnök kijelentette a március tizenötödikei ünnepségen, hogy a nép alkalmatlan arra, hogy az ő szárnyaló, magas röptű, jövőbe tekintő terveit követni tudja. Föl tetszettek fogni, kérem tisztelettel, hogy mekkora pofátlanság ez a kijelentés? Az emberi nullaságnak, mondhatni hitványságnak az is ékes bizonyítéka, hogy abban marasztalták el a Fideszt, amiben ők beismerten ludasok. Valamelyik slapajuk (Nyakó, Gusztos, Lendvai, Mesterházy – a fene tudja őket megkülönböztetni, hitványságuk felülírja a nemüket) azt mondta: Orbán félrevezette, becsapta a szavazókat, mert nem figyelmeztette őket előre: mi lesz a három igen következménye! Már Ciceró is tudta és megmondta: „Notant turpitudinem aliquam turpiter.” Vagyis a vitatkozó szónok ne marasztalja el ellenfelét ugyanabban a hibában, amiben ő leledzik. Kivált ha abban nem is hibás az ellenfél. Hiszen Gyurcsány őszödi beszédében beismerte a hazudozásait, a szárnyasok pedig a Kóka–Fodor pártelnökválasztáson csaltak.

Szakmailag, politikailag, erkölcsileg mindig is nullák voltak, legföljebb ügyeskedők és prepotensek. Most már végérvényesen tudjuk, emberileg is azok. Nem mentségük, hogy köztük többen milliárdosok, nem szakmai hozzáértés jele ez, hiszen elszegényítették az országot. A tolvaj is, a rablógyilkos is meggazdagszik a más kárán. Az azonban elképesztően groteszk, hogy a minden szinten nímand Horn Gábor elhíresült mondása a szavazás értelmezéséről történelmi mondássá magasztosult, s bevonult valódi nagyságaink valódi nagy kijelentései közé. Istenem, de hát vak tyúk is talál szemet.

Szalay Károly