A balliberális médiának

Budapest

Egy kis társaságban arról beszélgettünk, hogy a kormányzó koalíció esetleges szakadása után önök hova állnak. Rajtam kívül mindenki arra voksolt, hogy az SZDSZ mellé. Én azt mondtam, hogy ebből látszik, nem ismerik önöket alaposan. Önök az MSZP mögé állnak be. Ugyanis önök – ahogyan szépen mondják – „szocializáltságuk” okán képtelenek „osztott lojalitásban” dolgozni, hiszen az sajtójuk jelentős szabadságát és pluralizmusát feltételezné. Egyrészt. Így azután önök lesznek az elsők, akik rohannak ledöfni a koalícióból kivált SZDSZ-t. Másrészt pedig önök minden esetben a hatalom és a pénz mögé sorakoznak fel. Önöknek nincs más választásuk. Ilyenek voltak, ilyenek és ilyenek lesznek.

Jobboldali politológusoknak

II. rész

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Összefoglalom önöknek, mit írtam a múlt heti számban megjelent levelem első részében azok kedvéért, akiknek nem volt kezében a Demokrata e száma.

Azt írtam, hogy önök briliánsnál briliánsabb cikkekben elemzik a kormány hibáit és bűneit, de eddig nem tettek meg egy további lépést, noha az létfontosságú. Mégpedig annak vizsgálatát, hogy mit vetít előre az ellenzék jelenlegi helyzete egy jövőbeni, valószínű kormányzásra?

Mint röviden jeleztem, aggodalmam nem olyan álhübriszből fakad, mintha azt állítanám, látom a jövőt, hanem abból a tényből, hogy nem egyszer még szinte az egész politológusi közvélekedéssel is szembe menve kiderült, nem egy korábbi félelmem nagyon is jogosnak bizonyult.

Mint egy-két optimista előrejelzésem is. Például az – szintén szembemenve az általános politológusi közvélekedésnek –, hogy nincs egy olyan, néhány politológus által még számszerűsítetten is megadott százalékhatár, amely alá az MSZP tábora ne süllyedhetne.

Pontosan azért kértem Gyurcsányt itt, e hasábokon, hogy „folytassa”, ugyanis – szinte az egész jobboldali közvélekedéssel szembe menve – csak abban látom a valódi rendszerváltás lehetőségét, ha ez az ember a következő választásokig a lehető leghosszabb időn át marad meg posztján. Ugyanis nem a Fidesz, hanem ő tudná elérni azt, hogy a Fidesznek kétharmados többsége lehessen, amellyel az alkotmányt módosítani tudja.

Mert ha ez nem történik meg, akkor a kevés valaminél nem fog sokkal többet érni egy jobboldali győzelem. Nem szeretek nagy szavakat használni és azokat így elkoptatni, de most már valóban a nemzetnek a megmaradásáról van szó – ha egyáltalán még visszafordítható az a folyamat, amelyben a jobboldal 18 éven át mutatott elképesztő ostobasága, lustasága, renyhesége, tunyasága, szervezetlensége, szolidaritásának teljes hiánya, önérdekének fel nem ismerése és közülük nem egynek alélt tudatalatti felnézése a másik oldalra is az oka.

A folyamat megfordításához hatalmas erőre, tettekre, akaratra, elszántságra, integritásra és előrelátásra lesz szükség, amely tulajdonságok közül jó néhánynak nem igazán látom a túltengését.

Egy jövőbeni jobboldali kormánynak – ha az tényleg elszánt a rendkívüli munkával elérhető fordulat sikeres megtételére – hatalmas erőkkel kell majd szembenéznie.

A gazdaság szinte teljes egészében a másik oldal, illetve a velük rokonszenvező tulajdonosi réteg kezében van, csakúgy, mint a szakszervezetek, a kulturális intézmények, tehetősebb alapítványok és természetesen a média. Az állam eszközeit pedig a jelenlegi koalíció szándékosan szinte pusztán az adóbeszedésre csökkentette. Nincs már állami irányítás alatt álló bank, energiavállalat és oly sok minden, ami még a Fidesz kormányzati ciklusa alatt mozgatható volt.

Ami pedig egy fordulat létrehozhatóságának humán tényezőit illeti, egyáltalában nem vagyok bizakodó.

Sőt: a sajnos túlzottan sok tapasztalati tény miatt pontosan ennek az ellenkezőjét látom. Ahelyett, hogy a kormányzati oldaltól és annak médiájától érkező, immár hat éve tartó, mindenfajta demokráciában példátlan megaláztatást elszenvedő Fidesz az ütésekben megedződött volna, fokozatos puhulást, a másik oldal érdekcsoportjaival fokozottan erősödő összefonódást, a Stockholm-szindróma eluralkodását és a másik oldal számára tálcán – viszonzatlanul – átnyújtott előnyök politikáját látom lépten-nyomon. A Fidesz-vezetőket is megölésre buzdító szöveget kajánul bejátszó Fialához zarándokló Pokornitól kezdve egy adófizetői pénzen működő médium irányító testületének azon, fideszes jelölésű tagjáig, aki egy általa „biztonságosnak” ítélt társaságban elmondta: „Csak válasszák meg Orbánt, aztán rövid úton menesztjük a francba.”

Az utóbbi időben több fideszes képviselővel is beszélgettem négyszemközt. Tragikus, hogy ugyanazt a veszélyt látják.

Ők, akik számára egyébként éppen úgy megközelíthetetlen Orbán Viktor, mint ahogyan Gyurcsány Ferenc, Nicolas Sarkozy, Gordon Brown, George Bush és a többi vezető teljességgel megközelíthető saját képviselőinek.

Azt is egybehangzóan állítják, hogy a nagy jobboldali győzelem a 2006-os önkormányzati választásokon aláásta a jobboldal távlatos fennmaradását, azon egyszerű oknál fogva, hogy a jobboldali önkormányzatoktól várják el a Fidesz kampányainak finanszírozását, amelynek következtében szükségszerűen – a pénz előteremtésére – a legelvtelenebb kompromisszumokat (ez udvarias kifejezés volt) kell kötniük anyagiak terén a gazdasági hatalom tényleges birtokosaival, akiknek hagyományos kötődését ismerjük.

Mivel ez nyílt levél, nem akarom megismételni végletesen elkeseredett kétségbeesésükből fakadó, a veszéllyel arányosan erős szavaikat, de azok lényege, hogy az anyagi korrumpálódás, a „csákmátéizmus”, a „25 éves, bőrdzsekis szamuelyfiúk garázdálkodása”, a „strómankodás” (a megyei vezető senki: az igazi befolyással bíró személy egészen más) áthághatatlan akadálya lesz egy valódi fordulatnak. E becsületességük miatt kétségbeesett képviselők azt mondják, hogy ha 2010-ben a jobboldal ölébe hull a totálisan kifosztott, adóssághegyek alá temetett ország kormányzása, az ellenséges médiaközegben, az ellenséges szakszervezetekkel, a minisztériumokban szokás szerint meghagyott, szabotáló bürokráciával szemben egy-másfél éven belül térdre rogynak, amikor a nép azt látja majd, hogy a kezdeti várakozásával ellentétben nem lesz jobb vagy érezhetően jobb neki.

És utána a jobboldal vagy 16 éven át a partvonal széléről lesheti csak a politikai játszmát.

E, tehát nem csak bennem bujkáló aggályok láttán, az egyik kérdés önökhöz az, vajon lelkük és eszük mélyén meg vannak-e győződve arról, hogy a következő, várhatóan jobboldali kormányzati ciklus nem csak a nemzet egészének, de a Fideszt kormányzati pozícióba juttató jobboldalnak lesz-e vajon egy kicsivel is jobb, mint az 1998-tól 2002 tavaszáig tartó ciklus?

Én nem hiszem.

Ennek alátámasztására ismét néhány konkrét példa.

Az 1998-ban a hatalomba került Fidesz még nemigen gabalyodott össze a másik oldalhoz tartozó érdekcsoportokkal, és ennek ellenére – jó részben belülről jövő ösztönzések és tanácsok hatására – megszavazta azt a törvényt, amelynek eredményeként elengedték a dúsgazdag kereskedelmi tévék többmilliárdos áfatartozását.

Nem adtak állampolgárságot a trianoni határokon túl élő magyaroknak. Fel sem merült bennük az, hogy választói jogot adjanak a folyamatosan külföldön élő magyaroknak.

Továbbá: a minisztériumokat jóformán érintetlenül hagyták. Az oktatási minisztériumtól kezdve a külügyminisztériumig, amelyben a fék nélküli Orbán-gyűlölet és a „keresztbetevés” volt az úr a konfrontációtól rettegő Martonyi János külügyminiszter és a ma magából élő amerikai lábtörlőt készítő Németh Zsolt egykori külügyi államtitkár vezetése ellenére.

De ezek voltak a paradicsomi állapotok a mai helyzethez képest, amikor az összefonódás már riasztó szintet ért el.

Nemzeti vágta Geszti Péterrel és Várhegyi Attilával, akinek – Schmidt Mária aktív segédletével – vezetői ténykedése az Echo TV-nél máris érzékelhető például abban, ahogyan a rádiós kabaré sorsáért aggódó Obersovszky Péter a Fidesz segédletével Kondor Katalin és a Kossuth Rádió sok százezer volt hallgatója kezéből kicsavart Magyar Rádió élén álló Such Györggyel beszélgetett, elfelejtve rákérdezni a rádiónak az amerikai külügyminisztérium országjelentésében is megemlített kormánypárti elfogultságára, Such úr prémiumára vagy a jobboldali kirúgottakra. Vagy ahogyan ugyanő simogatta azt a Schmidt Máriát, aki Bajnai Gordonnal mosolyogva nyugtázta a tőle kapott 1,2 milliárd uniós pénzt.

(Folyt. a jövő héten)

Bencze József

r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány

Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr!

Ki ölte meg (kik ölték meg) Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt tavaly április 7-én?

És ki gázolta el Tom Kennedyt, a Fideszhez közel álló Duna Nova Press internetes hírportál főszerkesztőjét a Dunakanyarnál 2005. december 5-én?

Lovas István