Az emberi viselkedés kutatói régóta tudják, hogy a gyerekek játékai valójában a felnőtt életre való felkészülést szolgálják. Az azonban csak a XX. század felismerése, hogy a felnőttek viselkedése viszont a gyerekkori játékok szabályrendszeréhez igazodik, még ha a legtöbben nem is tudnak erről. A játékelmélet összefoglaló néven ismert teória alapjait Neumann János rakta le, és többek között Harsányi János kapott 1994-ben Nobel-díjat a fejlesztéséért. Az elmélet egyik fő tézise, hogy az emberek öntudatlanul különféle „játszmákat” folytatnak, melyek során igyekeznek előnyt szerezni a többi résztvevővel szemben, esetleg valamelyikükkel összefogva. A játszmák jellegzetes típusa az úgynevezett no-win-game, az olyan játék, amelyben nincs nyerő lépés, senki sem tud nyerni, mindenki veszít.

Ilyen játszmába sodorta magát a Magyar Szocialista Párt, és politikusai most egyre feszültebben figyelik a sodródást a szakadék felé. Ne legyenek kétségeink: döntő többségük pontosan tisztában van vele, hogy Gyurcsány Ferenc alkalmatlan a pártelnöki és a miniszterelnöki posztra egyaránt, vele – bármikor is lesznek a következő választások – nagyobbat bukik az MSZP, mint bárki mással. A rengeteg rossz döntésnek azonban az lett a következménye, hogy ebből a csapdából nem tudnak kimászni, nem tudják Gyurcsányt leváltani.

Ilyen helyzet még nem állt elő a legújabb kori magyar politikatörténetben. Mindenki tudja, hogy mit kellene lépni, de nem tudják meglépni. Szili Katalin, a párt „anyósa” időnként megpróbálja ugyan kimondani, hogy a király meztelen, de nem sokra megy vele. Ugyanis amit mond, azt mindenki tudja. Csak azt nem, hogyan lehetne változtatni a dolgon.

Mindez úgy történhetett meg, hogy a párt 2004-ben beleszédült a nagydumás politikai szédelgő karjaiba, és 2006-ban, a hazugságokkal megszerzett győzelem után még maradék önállóságát is feladta, Gyurcsányra tett fel mindent. Most hogyan szerezze vissza saját cselekvési képességét? Nincsenek potenciális utódok, de ha volnának is, hogyan szerveződjék meg mögé a párt? Gyurcsány leváltása az alkalmatlanság beismerése, újbóli meghajlás az SZDSZ zsarolása előtt, megtartása az alkalmatlanság bizonyítása, a kisebbségi kormány vergődése. Gyurcsány ráadásul mihamarabbi tisztújítást akar, mert pontosan tudja, hogy bódult pártja most még közel egyhangúlag megszavazná őt, s akkor aztán végképp bebetonozódik a hatalomba. Most annak az MSZP-s politikusnak, aki Gyurcsánytól meg akar szabadulni, nem szabad engednie, hogy tisztújítás legyen a pártban – hát nem szép?

Hasonló volt már egyszer Magyarországon. Gömbös Gyulával esett meg, hogy Bethlen Istvánnal az élen saját kormánypártja azzal támadta, hogy nem engedett bizalmi szavazást tartani maga ellen – de akkor ott volt Horthy Miklós, aki keresztülvágta a gordiuszi csomót, alkotmányos jogával élve feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki.

Ma Sólyom László áll az állam élén, és az ő szavaira is érdemes odafigyelni. Az államfő a közelmúltban egy nehézsúlyú mondatot engedett útjára, amikor kijelentette, hogy ombudsmanjelöltjeinek harmadszori visszautasítása az államélet súlyos zavara. Akinek füle van a hallásra, az érti ennek a mondatnak az értelmét, és tudja, hogy a köztársasági elnök megtette azt a lépést, amit alkotmányos keretek között megtehetett.

A parlament feloszlatásáig persze még hosszú út vezet. Annál meglepőbb, hogy az SZDSZ – mondjuk így – sajátos körülmények között megválasztott elnöke milyen hisztérikus kirohanásokkal támadja azt a miniszterelnököt, akinek politikusi létét köszönheti. Tudjuk, a Demokrata is megírta már, hogy az SZDSZ számára mennyire kapóra jött a koalícióból való kiugrás lehetősége.

Midőn az egyik internetes újság úgy fogalmazott, hogy Kóka lecsapott a Horváth Ágnes kirúgásával megnyílt lehetőségre, mint tyúk a takonyra, az internetes fórumon sajátos filológiai vita bontakozott ki a hasonlat pontos formájáról, míg végül a „mint éhes gyöngytyúk a meleg takonyra” formula körül alakult ki konszenzus. A koalíció felrúgása tehát a liberálisok világában is logikus lépés volt.

Ami azonban azóta zajlik, már az irracionalitás körébe tartozik. Ilyen mély sebeket okozott egymásnak a két hosszúra nőtt milliárdos? Az ember a régi kedvesét, elvált házastársát sem szidja ilyen vehemenciával, mert nem elegáns, és mert mégiscsak együtt éltek egy ideig.

Miért akar Kóka erőnek erejével felégetni minden hidat, amely visszavezethetne a koalícióba? Ezzel akar választást nyerni a saját pártjában? Ezzel akarja leválasztani az SZDSZ-t az MSZP-ről? Vagy csupán a romlott viszonyok újabb tünetével van dolgunk? Dávid Ibolya, az MDF elnöke legalább nem lep meg senkit, hacsak azzal nem, hogy milyen mélyre hajlandó ereszkedni a demagógia és politikai prostitúció bugyraiban. A Tisztelet Társasága nevű fedőszervezettel kötött frigye, esélyes parlamenti helyek teljesen ismeretlen embereknek való kiárusítása jócskán túlmegy azon a határon, amit az egyébként sokat bíró politikai gyomor képes megemészteni. Jómódú polgártársaim, figyelem, az MDF-nél még kaphatók képviselői helyek, végeladás, nincs maradás, aki siet, még elcsíphet egyet, politikai színvallás sem kell hozzá, sőt be sem kell járni a parlamentbe, elég fölvenni a fizetést és lobbizni a különböző minisztériumokban.

A kalapjairól elhíresült elnök asszonynak és csapatának van más is a tarsolyában. Például egy kis amnesztia azok számára, akik offshore cégekbe szivattyúzták ki a közvagyont, és most hazahoznák a dugi milliárdokat, hogy bevásárolhassanak belőle a még eladásra szánt közvagyonból. Jöjjön továbbá az egykulcsos adó, nehogy a gazdagok többet fizessenek, mint a szegények. Eltöröltetnék az örökösödési adót is, hogy a milliárdosok csemetéi az amnesztiában részesült vagyont csonkítatlanul örökölhessék, ha majd eljön az ideje.

Látnivaló, hogy az MDF-be fektetett pénz extraprofittal kamatozik, különösen most, hogy a törpepárt zsarolási potenciálja hatalmasan megnövekedett: bármikor képes szállítani hat képviselőt a szocialista javaslatok megszavazásához. Az ezzel ellentétes nyilatkozatok senkit ne zavarjanak meg: az MDF a budapesti önkormányzatban két éve folyamatosan támogatja a balliberális koalíciót, nemegyszer döntő ügyekben dobva neki mentőövet. A Tisztelet Társasága tanúsíthatja, hogy van az a pénz, amiért az MDF – hm – táncba vihető, és az MSZP táncba is fogja vinni, ha nem marad más lehetősége.

A feje tetején áll a világ, de legalábbis a magyar közélet. Csakhogy ez a danse macabre, ez az őrült haláltánc aligha tart ki sokáig. Ennek az egésznek össze kell dőlnie, és össze is fog dőlni, nincs erő, amely visszafordíthatná a folyamatokat. Írtuk korábban: egy országos nagy megkönnyebbült sóhaj nyugtázza majd a köztársasági elnök bejelentését, mellyel kitűzi az országgyűlési választások időpontját. Amely talán közelebb van, mint gondolnánk.

Bencsik Gábor