„A hősiesen kivívott karbonsemlegesség ügye hatalmas pofont kapott”
Baj van, nagy baj van
Baj van a globális fölmelegedéssel – és most nem a genderkurzusra gondolok –, mert minden előzetes bejelentés nélkül a nyakunkba szakadt a tél. Moszkvában – bocsánat, tudom, ez politikailag izé – a hótakaró vastagsága elérte a 36 centimétert, ami rekordnak számít a 145 éve tartó orosz meteorológiai megfigyelések történetében. Ám a térdig érő hó semmi ahhoz képest, ami Münchenben történt. Az történt ugyanis, hogy a hatalmas havazás miatt a müncheni kifutópályára ráfagyott egy repülőgép, amivel a gazdája éppen Dubajba készült, hogy részt vegyen egy a globális fölmelegedésről szóló nemzetközi konferencián. A repülőgép azonban odafagyott a betonhoz. Püff neki. A globális fölmelegedés ügye egy támogatót a nagy hideg miatt elveszített. Baj van, nagy baj van.
Érdekes volna kiszámolni, hogy mekkora lehet az ökológiai lábnyoma egy ilyen télnek. Magyarországon a hét elején mínusz 13 fokot is mértek december első napjaiban. Egy csomó eléggé el nem ítélhető háztartásban ilyenkor fával, sőt, horribile dictu, szénnel is fűtenek. Nesze neked, karbonsemlegesség! Azt hiszem, bátran kimondhatjuk, hogy az ilyen szokatlanul kemény tél súlyosan veszélyezteti a globális fölmelegedés politikailag úgyszólván tökéletesen kezelt és kifogástalanul karbantartott jelenségét, amikor példának okáért akadályozza egy a témában tartott nemzetközi konferencia sikeres megrendezését Dubajban, ahová szerencsére lapzártáig még nem ért el a havazás.
Súlyos dilemma elé került az emberi civilizáció, és nem könnyű megoldást találni rá. Ha még hidegebb lesz, amire télvíz idején azért – lássuk be – van némi esély, akkor még többet kell fűteni, hogy ne fázzunk, amivel viszont megnő a borzalmasan veszedelmes szén-dioxid kibocsátása, amivel a hősiesen kivívott karbonsemlegesség ügye hatalmas pofont kap, ez pedig tovább növeli a globális fölmelegedés veszélyét már-már a civilizációs katasztrófáig, ami ezúttal kizárólag annak köszönhetően marad el, hogy momentán őrült hideg van…
Nem tudom, fenntartható-e egyáltalán e vonatkozásban a tél. Nem kellene-e egy nemzetközi konferenciát szervezni annak érdekében, hogy a világ legfejlettebb demokráciáinak vezetői megtárgyalják, vajon milyen mértékben idézi elő a kemény téli hideg a globális fölmelegedést, és nem volna-e itt az ideje annak, hogy a Föld legfejlettebb demokráciái politikai nyilatkozatot adjanak ki, amelyben aláhúzzák, hogy elítélik a szélsőséges időjárási anomáliákat, úgymint a téli havazást, a téli hideget és a szabadtéri vizek felszínének téli befagyását, egyúttal felszólítják a mérsékelt égöv társadalmait, hogy ne veszélyeztessék a globális fölmelegedés mindeddig jól kézben tartott folyamatát lakásaik fűtésével, hanem helyette húzzanak még egy pulóvert a télikabátra, és mindenki menjen át a szomszéd lakásba, mert sok ember végül beleheli a helyiséget…
Ha azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy jelen sorok szerzője hülyéskedik, akkor emlékeztetném arra a számos józan ésszel föl sem fogható döntésre, amivel példának okáért az Európai Unió saját polgárainak életét tette nehezebbé. Elég, ha csak a migrációra, az olcsó orosz gáz visszautasítására, a benzinmotorok tervezett betiltására, az atomerőművek bezárására, valamint az európai őslakos népesség aggasztó fogyását felgyorsító gyermek- és családellenes mozgalmak támogatására gondolunk.
Egy dologban azonban reménykedhetünk: a jó öreg természetben. Ősz után mindig jön a tél.