– Ideje lenne kivinni ám! – így az Annuska néni, ki a vállam fölött (alatt) kukucskál, én meg vakarom fejem, hogy cipeljek fel egyedül egy böhöm nagy fekhelyet, nem beszélve ugye a megírandó cikkről. Felballagtam szemrevételezni a terepet, hová is kéne kiszórni a tulajdont, amire konkrét igény mutatkozik.

Ennek megtestesítője egy kendős cigányasszony, ki egy alig használt centrifugán trónolva – minden bizonnyal rettegve ülhetett ott, mert a félelem ezeknél akkora, hogy a minap Siófokon, egy lopott talicskát toló alany feljelentést tett az ügyészségen, hogy a két hatósági közeg, amikor tetten érte a lopott tárgy tolása közben, úgymond az ő „becsületébe” gázolt, s az ügyészségen neki adtak igazat, mire a két rendőr kilépett a testületből – árgus szemekkel leste a fejleményeket.

Visszatérve a pincébe örömhír ért. Gazdagabb vagyok, mint hittem.

Annuska néni ugyanis vagy tucatnyi lábast halmozott fel a kövezeten egy ósdi lemezjátszó meghitt társaságában, amiket pincém belsőbb zugaiból kotort elő, míg én a környék mesés szépségeivel barátkoztam.

A lábasokat ott hagytam. Így megúsztam a pakolást (rosseb cipeli egyedül az ágyat, nem beszélve ugyebár a megírandó cikkről), s valami irományféle is sikeredett, mint látható. Annuska néni boldog, a cigányasszony meg már sebesen viszi is a lemezjátszót. Tán egy Hofi-lemezt is mellékelnem kéne, bár lehet, kiadják a Kóka-indulót.

Pozsonyi Ádám