Az első példa: „Nem engedünk a déli szomszédjaink felől ránk nehezedő budapesti nyomásnak: egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik itt, és tesz fel kérdéseket annak a szlovák kormányfőnek, akinek még cipője sarkáig sem ér fel. Ezzel a nemzettel, a szlovák nemzettel szemben ezt senki nem engedheti meg magának. Mi már időtlen idők óta itt vagyunk, ezek a mongolok meg messze-messze mögöttünk jöttek: mi már az V. századtól kezdve itt vagyunk.” A határozottan orvosi kezelésre szoruló Jan Slota, illetve az őt pártoló Robert Fico agresszivitásának okára célszerű odafigyelnünk, ha már a Szilvásy-horrorshow ezt nem teszi. Túllépve azon, hogy mit hazudozik össze félelmében néhány őrült szlovák politikus, ideje a félelem forrásával is megismerkednünk. Erre ugyanis egy jobb korban bel- és külpolitikát kell majd alapozni.

A Felvidéken a magyar többségű tömb felső széle, azaz a nyelvi határ még ma is nagyjából egybeesik azzal, amit a bécsi döntés tett politikai határrá.

A huszadik századra nem kis szerencsével kiküzdött szlovák állam erre a jelek szerint – érthető okokból – sokkal érzékenyebben emlékezik, mint az öntudatától módszeresen megfosztott magyarság, ugyanis az első, majd a második világháborút követő agresszív elszlovákosítások ezen a területen részben eredménytelen maradtak, így az unióhoz történt csatlakozással az ottani szélsőségesek nagy bánatára, elkerülhetetlenül bekövetkezik, sőt már javában zajlik az eddig szögesdróttal elválasztott magyar néprészek szervesülése. Az elhalt felvidéki magyar tömbben lassan megindul a természetes vérkeringés. És ezt nem lehet megakadályozni. Ezért az őrült félelem. Dél-Szlovákia – ahogy ők mondják – a dolgok normális módján visszamagyarosodik, amit a végül nálunk is forgalomba kerülő euró tehet még teljesebbé.

Ugyanezen okból csitult el a magyarellenes politika Romániában, mert ott viszont az uniós csatlakozás nem fenyeget hasonló veszéllyel, mivel a Partium túlnyomóan már román lakossága elszigeteli a színmagyar Székelyföldet, ami így etnikai alapon, a határok légiesedésével is legföljebb csak mint egy Kis-Magyarország jelenik meg, s ezt a román bel- és külpolitika a jelek szerint békés eszközökkel is kezelni tudja. A Gyurcsány-kormány tagjainak dilettantizmusáról árulkodik, hogy miközben kicsinyes játékaikat játsszák idehaza, képtelenek felfogni e korszakos esély lényegét.

Sebaj, hamarosan – történelmi léptékkel ez csak egy pillanat – jön a következő. Még ha késik is kicsit. Ezért nézzük a másik példát: Orbán Viktor a hétvégén rendezett Polgári Gondolán félreérthetetlenül világossá tette, a gyors és jó megoldást kínáló előrehozott választások halogatásának legfőbb oka talán éppen az, hogy a lakosság túlnyomó többsége változást akar. Mivel egy új kormánynak a jog útján kell járnia, s mivel az országgyűlési képviselők – feltételezett bűncselekményeik kiderültét követő – az igazságszolgáltatás számára történő ki adásához kétharmados többség kell, ha ez megvan, akkor a jog útját nem szabad elállni. Ez bizony tiszta beszéd volt. Ezért az időhúzás, ami itt – miként ott, derűs tréfájaként a sorsnak – ugyanazt jelenti: a megoldás késik, de nem múlik.

Bencsik András