Nos, az első képen négy alak látható – a négyből kettő néger. A második képen három ember. Ebből egy afrikai, egy meg – ő háttal áll – rasztás hajú (biztos székely, palóc vagy ősjász). Szabó Dezső, amikor anno feltették neki a kérdést, miszerint honnan tudja, hogy valaki az, ami, ennyit mondott mindössze: Látom.

A csirke vajh lehet-e ló, ha annak vallja magát? S a komondor tacskó?

„A fehér legyen fekete, megeszem, csak tedd ide!”, dalolta hajdan a CPg együttes. Le is csukták érte. Vajh, rám is ez a sors vár, ha zavart szemöldökráncolás közben megjegyzem, miszerint bocsánat, de látom azt, amit látok?

Ha a tények, a biológia, illetve a szemünk által közvetített kép valóságát nem fogadjuk el, s jelszavak paravánja mögé dugjuk, úgy komolyan kérdem, hogy hol a határ? A csirke eztán tényleg lehet ló?

De akkor azt mondom, ne álljunk meg félúton! És én most nem harminckilenc éves vagyok, hanem hetven. Vagy mondjuk tizenhat. S akkor nem vagyok büntethető. S a toll itt a kezemben, amivel írok, voltaképp egy szekrény. És három liter hosszú. És persze „Ő” is magyar. És jogai vannak. És beleszólása. És az égen négy darab hold van (mondjuk az egyik kissé zöldes), és hetvenkét napos egy év. És sdthzsdvcu volt mára az ebéd. Megjegyzem, kissé rágós. Amikor a hatalom állít valamit, mondjuk, hogy süt a nap, s közben meg világosan látszik, hogy éjszaka van, amikor a szlogenek már köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, nos, ott kezdődik a rendszer bukása.

„A fehér legyen fekete, megeszem, csak tedd ide!” Darálni szekrény xpu pohárba mui. És fdvzsg k xfghfz lkfgtzjp kjjj de rögtön. Azonnal. És kiszera méra. Mert bávatag. Serg th56u 67 ztd kjdkd ksd frgthh ghj…?

Pozsonyi Ádám