Gyurcsány Ferencet, ha eljön az ideje, törvény elé kell állítani többrendbeli hazaárulásért, ha szabad ilyet egy laikusnak előre kérni, mert a balliberális koalíció hatékony közreműködésével, előre megfontolt, aljas szándékból tönkretette Magyarországot. Mellesleg erről úgynevezett őszödi beszédében feltáró vallomást is tett. Van ezért egy pont, amikor föltehető a kérdés, hogy a Gyurcsány-korszak hibái és bűnei csupán egyes szereplők alkalmatlanságára és jellemtelenségére vezethetők-e vissza, avagy a bűnök és hibák halmozódása felveti a tudatos tervszerűség gyanúját. Ha igen, akkor bűncselekmény történt, amiért a bűnösöknek felelniük kell.

Álljon itt két közvetett bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az a mentális és gazdasági hanyatlás, amit Magyarország az elmúlt években elszenvedett, jól felismerhető és dokumentálható tendenciák mentén történt. Az egyik árulkodó jel a belső feszültségek módszeres szítására utal.

A magyarországi magyar és cigány népesség jó hatszáz éve él együtt, egy hazában, különösebb gond nélkül. E koegzisztencia a maga módján, nem súrlódásmentesen, de mégis nagyobb zavarok nélkül, kényes egyensúlyt tartva, jól működött. Nem ismer az egyetemes magyar és cigány emlékezet olyan durva etnikai töltetű összecsapásokat, mint amelyek most sorozatban tapasztalhatók. Mivel a szereplők hatszáz éve itt élnek, jó okunk van azt feltételezni, hogy megváltozott viselkedésüknek, vagyis hogy egyre agresszívabban fordulnak egymás ellen, elsőrendűen külső okai vannak: valakik megbontották az egyensúlyt.

A másik példa: Szlovákia – az ottani nacionalisták őszinte bánatára – a huszadik században született. Nem túl nagy lélekszámú, nem túl jelentős gazdaságú, nem túl fejlett ország, nem túl jelentős haderővel. Magyarország lélekszámánál, gazdaságánál, fejlettségénél és (normális létállapotot feltételezve) haderejénél fogva reggelire elfogyaszthatná. A magyar–szlovák viszony ezért érthető történelmi okokból – mert hát ugye, hol is van Árva vármegye, s mi is a helyzet az egykori magyar–lengyel határral? – nem túl szívélyes. Őszintén szólva, ezen nincs mit csodálni: a tót atyafiak joggal tartanak tőlünk, hogy mi lesz, ha egyszer magunkhoz térünk, s legalább a színmagyar részeket valahogy visszaszervezzük.

A meglepő gyorsasággal terjedő és erősödő magyarellenes szlovák agresszió azonban új jelenség. Az pedig még újabb, hogy ez a hivatalos szlovák államvezetés tudtával és támogatásával történik. A jelenségre csak egy magyarázat adódik.

Magyarország tartós és mindeddig megállíthatatlannak tetsző hanyatlása elért egy olyan pontot, amikor szlovák irányból már következmények nélkül megtámadhatók mindazon magyar erődítmények – elsősorban is a nyelvhasználat, a nemzeti emlékezet –, amelyek az általuk félt revízió alapjául szolgálhatnának. A tót atyafiak nem azért ütik Magyarországot egyre keményebben, mert megváltoztak, hanem azért, mert mi változtunk meg. Végzetesen legyengültünk.

Volt egy hasonló helyzet, amikor Kun Béláék uralták az országot. De vajon hol áll a mai aranyvonat, s mai utódaik mikor indulnak vele Bécsbe?

Bencsik András