„Osztályharc ez a javából. Eredménye csak tőlünk függ; attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, s egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, akkor az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – fehérterror uralkodik el. Nemzeti összefogás kell tehát és nem politikai válság. […] Nem a szocializmus van válságban, hanem egy gyakorlat, amelyet meghaladott az élet. […] A Magyar Szocialista Munkáspártban lévő kommunisták a jövőt az egypártrendszer viszonyai között képzeljük el! Úgy gondolom, lehet itt sok párt, nagyon sok párt, de tudniuk kell, hogy nem a Magyar Szocialista Munkáspártnak, hanem a magyar népnek kell elszámolniuk arról, hogy mit csináltak eddig, mit tettek, hogyan politizáltak.” (Grósz Károly: Nemzeti összefogás kell – és nem politikai válság Kommunista aktíva a Budapest Sportcsarnokban, tízezer résztvevővel, Magyar Nemzet, 1988. november 30.)

* * *

„Paul Lendvai újságíró Forradalomról tabuk nélkül 1956 című munkájában Nagy besúgói működéséről így ír. »Kétségtelen, hogy az emigráns Nagy Imre […] legalábbis 1936 és 1940 között, de talán korábban is rendszeresen továbbított információkat elvtársairól névsorok formájában is. Vlagyimir Krjucskov tábornok, a korábbi szovjet titkosszolgálati főnök 2005 szeptemberében Moszkvában személyesen nekem erősítette meg ugyanezeket az adatokat, amelyeket 1989 nyarán meg is küldött a túlélésért küzdő magyar kommunista párt vezetésének: Nagy információi tizenkét ember kivégzését és kétszáz ember letartóztatását vagy megbüntetését eredményezték.« Gatinak birtokában van az a jelentés, amelyben egy NKVD-százados a következőket írja: »Vologyát 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről.« Nagy Imre ekkor 48 éves, felnőttkorának a kétharmadát Oroszországban, illetve (annak megalakulása után) a Szovjetunióban töltötte. Az orosz vezetés Nagy Imre abszolút megbízhatósága és feltétlen együttműködési készsége mellett fölöttébb értékelte azt is, hogy nem zsidó.” (Félix Péter: Nagy Imre ismeretlen élete – 1. Magyar Narancs, 2008. október 9.)

* * *

„Toepler Zoltán Gecy című darabját szeptember 27-én mutatták be a Sirályban a Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház koprodukciójában »amatőrök«. SF: Hogy egy műalkotásban elpusztul egy állat, és hogy szabad-e ilyet tenni, ez egyáltalán nem művészeti kérdés. […] A paradoxontól viszont egyáltalán nem ijedek meg. Otto Muehl például levágta egy libának a fejét, majd megerőszakolta egy filmen, és mindez ott van a bécsi Kunsthalléban mint akcionista művészet. MN: Látsz lehetőséget további közös munkára a csapatban? SF: Persze, itt fognak lakni a környéken továbbra is, vagy a Gödörben fognak zenélni. A budapesti Zsidó Színház társulata pedig megmarad, benne én is mint színész. Azt nem tudom, hogy akarok-e még rendezni vagy legyen-e színházam, szopjam-e egy középtahó seggjankó faszát, hogy eltartson, bocs, csak a darabból idézek. Most megmutathattam, hogy nem lehetetlen pénz nélkül összehozni egy ilyen nívójú darabot, de nem szeretnék nulla költségvetéssel dolgozni többé. Inkább filmet csinálnék, arra van tervem.” (Interjú ifj. Sebő Ferenc rendezővel, Magyar Narancs, 2008. október 9.)

* * *

„A VI. rendű vádlott

– Ön hatalmas testű. Nem akadályozhatta volna meg a gyilkosságot?

– Nem, mert addigra már megtörtént. Olaszliszkán gyakoriak a verekedések. Ha például valaki tartozik valakinek, és nem adja meg, megverik. Vagy ha berúgnak a családi pótlék osztásakor, akkor is. Harminc-ötven ember, a verekedéseknél általában ennyien vannak. A H. család egyszer már jött rám, két szőlőkaróval. Úgy megvertek, hogy leszakadt a fülem, a fejem meg behorpadt. […]

Az I. rendű vádlott

[…] Volt már ilyen, amikor stílfűrésszel jöttek ránk. Kiabáltak, bedobták az ablakokat, beálltak az ajtóba, és beindították a stílfűrészt.

– Volt sérülés?

– Volt.

– Vér is?

– Az is.

– És hogy hagyták abba?

– Kijött több autóval a rendőrség. Sárospatakról. De én akkor a verekedésben nem vettem részt, mert a húgaimat kellett védeni. Bevittem őket a fürdőszobába és rájuk zártam az ajtót. Négy húgom volt benn, tizennégy, tizenegy, kilenc- és hét – évesek. Kikészültem idegileg, mert karddal jöttek a gyerekek közé.

– Kik? Kik voltak a támadók?

– Romák. Volt közöttük falunkbeli is. Olaszliszkán három nagy roma család él, az egyik a focipálya környékén élők, ők bevándorlók, más faluból valók, és hozták a családjukat, a rokonaikat… sokan úgy laknak itt, hogy be sincsenek jelentve.”

(Scipiades Erzsébet: Börtöninterjúk, Variációk az olaszliszkai gyilkosságra, Népszava, 2008. december 6.)

Tóth Gy. László